Ötvenhat

Ötvenhat év telt el ötvenhat óta, a magyar nemzet újkori szabadságharca kirobbanásától. Budapesten és az egész Kárpát-medencében a magyar nemzet megemlékezik hőseiről, azokról, akik 1956. október 23-án fegyvert ragadtak a kommunista szörny ellen, áldozatok árán szándékozva visszaszerezni a Vörös Hadsereg és az annak szolgálatába szegődött, Magyar Dolgozók Pártja (MSZMP előd) által elrabolt szabadságát és méltóságát.

Kevesebb, mint egy évtized alatt a magyar nép megértette, hogy a kommunizmus nemcsak inkompatibilis az igazsággal, hanem szögesen ellentétes a szabadsággal és az emberi méltósággal. Rájött, mekkora szakadék tátong a jelszavak és a keserű valóság között.

Hiába zengett a rendszer propagandája dicshimnuszokat, a magyar nép tudta, hogy a cenzúra megfojtotta a sajtószabadságot, az egypártrendszer megbénította az ország kreatív energiáit, a börtönök tele voltak másképp gondolkozókkal, értelmiségiekkel, kolhozosítást ellenző parasztokkal, vagy koncepciós perek áldozataival. A kommunista rémuralom nemcsak az egyházakat és nemzeti jelképeket, hanem a társadalom bármely autonóm elemét üldözte.

’56-ban a magyar népnek elege lett a korlátlan zsarnokságból. Hatalmas véráldozatot fizetett szabadságvágyáért. November 4. után a szovjet tankok vérbe fojtották a magyar szabadságot. Legalábbis egy időre, 33 évre.

Mert a szabadságot lehet ugyan ideig-óráig sárba tiporni, de örökre nem. Magyarországon – és az egész Kárpát-medencében – az ötvenhatosok eszméi diadalmaskodtak. 1989 után kezdtek megvalósulni mindazon álmok, melyekért vérüket áldozták. Ugyanúgy, mint 1848–49-es elődjeik esetében, kiknek eszméi, álmai később, a szabadságharc leverése ellenére megvalósultak.

Óriási erkölcsi győzelem: a magyar nép jelesre vizsgázott a világ és a történelem előtt összetartásból, gerincességből, áldozatkészségből, igazságszeretetből és szabadságvágyból. Az 56-os szabadságharc emlékét büszkén vállalja fel a magyar nép, lángját és eszméjét kegyelettel őrzi, és adja tovább nemzedékről nemzedékre.