Post festum? (II.)

Lapozgatom az Arad színházi múltja és jelene kétnyelvű kiadványt és a „3 HaviSzemle” 2018. júniusi számát.

Az emlékezés ködéből kirajzolódtak még nevek: Ilosvay (Jäger) Katalin, Laczó Gusztáv, Kőmíves Mihály, Znorovszky Ildikó, Nemes Kálmán. A szomorúság fátylát fellebbentve, kiegészíteném a Szemlében olvasható, Kovács Ágnes Annát érintő, félmondatos megemlékezést. Magam előtt látom Őt az iskolapadban, a tornateremben előadott Karinthy-jelenetben, vizsgaelőadásában, a My Fair Lady-ben és a filmvásznon. Tíz éve, 2008. október 26-án mondta ki az utolsó végszót. Illene majd emlékezni rá.

Posta Ervin vendéglőre cserélte a színpadot, de tervezi a visszatérést.

Lajstromoztam az Aradról indult második világháború után színiakadémiát (főiskolát) végzett művészeket, tizenháromig jutottam.

Visszatekintek emlékezetes előadásokra: Békéscsabai Jókai színház – Fáklyaláng, 1969. október 6. Az RKP Arad megyei szervezetének, magyarul is beszélő propaganda titkára, „türelmesen” végignézte a hosszúra nyúlt előadást. Igaz, páholyát sűrűn elhagyva, hosszú cigarettaszüneteket engedélyezett magának.

Már jobb időkben, a csabaiak az Evitát hoztak el Aradra és arattak fergeteges sikert.

Eszembe jutnak a „váradiak” vendégszereplései (A néma levente, A szűz és agödölye, Fatornyok és az operettek). Miután a színház leégett, az 1959-es átadásig, a temesvári színészek a Théba klub  nagytermében  teremtettek forró színházi hangulatot (A kertészkutyája, A tanítónő, Névtelen csillag, az aradi Károly Sándor Égből pottyant vendége). Nagy keletje volt a diákbérleteknek.

A közelebbi időből, a Nagyváradi Szigligeti Társulat Thornton Wilder A mi kisvárosunk előadásának hangulatát idézem fel: az emeleti páholyokban és a karzaton hosszasan, állva tapsoltak a csillogó szemű csikys diákok.

A Nyugati Jelen és az Alma Mater Alapítvány szervezésében, Arad megyében, 2002 januárjában a váradiak öt előadást tartottak (Nagyzerind, Kisiratos, Pécska, Arad), Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról darabját mutatták be. Az előadássorozatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. A diákok számára a belépés ingyenes volt.

 „Egy aradi lány – Jákob Herzum Márta – visszahozta a szívét”, és elhozta Aradra balettiskoláját, táncszínházát is; 2000. június 11–12-én az Állami Színház nagytermében mutatták be előadásukat. (Szervezők: Alma Mater Alapítvány, EMKE, Banat Ja Kulturális Kör.)

Ezek amolyan „éppen csak” felsorolások, hiányos (esetleg pontatlan) említések. Mindenre az aradi magyar színjátszás ünnepén nem lehetett kitérni.

Feledésbe merülő esemény: Fehér Imre (1926–1975) aradi látogatása. A Bakaruhában rendezője. 1958-ban felkereste egykori iskoláját, a díszteremben találkozott a felsős diákok egy csoportjával.

Amikor a Zárdában megjelentek a fiúk (1956) Mózer István tanár úr megrendezte a Ludas Matyit, a Maros-parti szabadtéri színházban „viharos” körülmények között folyt le az előadás. Később, a Vegyesben A Pál utcai fiúk színpadra állításával próbálkozott, ebből a tanévzáró ünnepségen láthattunk részleteket.

Husztik Katalin a Zárdában – 4-es számú középiskola – először verseket dramatizált: Falu végén kurta kocsma, Az apostol (részlet). Asztalos István A tejesember karcolatából egyfelvonásos született. Így jutottak el a Kérők című vígjátékhoz (Kisfaludy Károly). A diákszereplők és a rendező tanár nagy szomorúságára A nagymama előadását a kitűzött nap délelőttjén betiltották: „A darab kispolgári magatartást tükröz”.

*

Az 1990-es évet követő színházi eseményekről többet beszélünk és olvasunk. Ezekre visszatérve, kiegészítésként megemlítem Banner Zoltán (Rendületlenül),Kis Törék Ildikó, Varga Vilmos (Megfogyva bár, de törve nem), Vitályos Ildikó, Miskovici Tibor, Berki József (Zenés, verses műsor) előadó estjeit, amelyeket az Alma Mater Alapítvány rendezett és a két nagyszínházi előadást (Barta Lajos: Szerelem, a Tihanyi vándorszínpad Zenés műsora), amelyek a véndiák-találkozók műsoraiban szerepeltek.

A „közös szenvedély” ha lappangva is, de megszakítás nélkül élt Aradon. „Deszkák” voltak, jöttek színészek is.

Egy képes album formájában feldolgozták a pécskai amatőrszínjátszás meglepően gazdag történetét. Hasonló kiadványra Aradon is lenne igény, anyag is van hozzá. Alapul szolgálhat Szomorú László dolgozata (3 Havi Szemle: A Periszkóp Népszínház évtizedei).

Készülhetne összefüggő feldolgozás az aradi diákszínjátszásról is. A Királyi Főgimnázium és Főreál önképzőköreivel lehetne indítani.

A Piroska házaspár kétkötetes színháztörténete bátorítólag hat. Teljessé tehető az értékek begyűjtése.

Mindez erősítené azt a közös szenvedélyt, amely reményt ad a jövőre, az aradi magyar színjátszás megtartására, kiszélesítésére.

Két színházban? Egyben?

Olyanban, ami biztos lábakon áll, s aminek bővül a közönsége.