Szépről, jóról írni (1.)

A laptulajdonos maga köré gyűjtötte néhány írástudó barátját, egy kicsit szemrehányóan, de inkább bíztatóan arra kérte őket, írjanak többet arról, ami szép, arról, ami jó az életben.

– Egy olvasó, egy kedves néni várja el ezt tőlünk. Biztosan nincs egyedül.

Ott álldogáltam magam is. Már régen nem hiszek abban, hogy a rossz szándékot, a gonosz embereket, a gyűlölködőket vissza lehet szorítani, jobb belátásra lehet késztetni egy néhány soros, akármilyen jól megírt újságcikkel.

Akkor legalább szerezzek örömet azoknak a „néniknek”, „bácsiknak”, akik a szépről, a jóról akarnak olvasni. Létezik ez a világ! Erről kellene szépen és jól írni, úgy, hogy mindenki értse és érezze is, milyen óriási érték a szépség és a jóság.

A Neoton Família is világgá kürtölte: „A világ hidd el, a jóra éhes. Az ember mindig a széptől ékes.”

Jó és szép, hogy az olvasó világosan megfogalmazta elvárását, és becsülendő, hogy a laptulajdonos nem maradt érzéketlen.

 „Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.”

Szép és jó is lenne, ha az olvasók utána néznének, hogyan folytatódik ez az epigramma s kinek tulajdonítható?

Nem feladvány, nem megfejtésre váró próba ez, csak egy apró lépés a magyar irodalom egyik szépségének megközelítése felé.