Többet és jobban – „úgy érdemes”

Olvasom, hogy a zseninek 22 „összetevője” van. Nem fiziológiailag, alkatilag. Csak kattintani kell, s átnézhetjük ezt az érdekes lajstromozást. A szorgalom nem szerepel a huszonkettőben. A tudás igen, de hogy azt milyen és mennyi munkával szerezte meg a zseni, az nem derül ki.

A zsenik, a zseniális megoldások világa nem hétköznapi. Ez a galaxis a kiváltságosak mozgástere.

Mi, hétköznapiak, egyszerű átlagemberek más mércével mérjük lehetőségeinket, sikereinket. Előtérbe kerül a szorgalom és a munka. A sok munka.

Olvasom, hogy az áhított aradi magyar parlamenti képviselet visszaszerzéséhez három „dolog” szükséges: munka, munka és még több munka.

A lehetőség – a számbeli létezés – adott, ha eredményes lesz a munka, a képviselet visszaszerzése nem gond. Így mondták, így írja az újság. Jó tudni!

Szerencsére még sokan gondolkodunk úgy, hogy irányunkba, ránk, nem kell sok munkát fordítani. Tudjuk a kötelességünket, látjuk, mi az ésszerű, s ha vannak is fenntartásaink, elsétálunk a szavazóközpontba, pecsételéskor nem habozunk.

Így járnak el a „kettesek”.

De ott vannak az „egyesek”.

Irányukba, feléjük, velük kell a munka. A sok munka!

A „sok” a munka világában magába foglalja a mennyiséget és a minőséget is.

Remélem így gondolják ezt vezetőink is. A „sok”, a „több” mellett „mást”, „jobbat” is akarnak.

Nem okoskodom, tanácsokat sem szívesen osztogatok. Véleményt mondok.

Az eredmények, a sikerek prezentálásának, a mulasztások, a balfogások megvallásának különböző módozatai vannak. Vezetőink minden fellépésének, megszólalásának széles a „skálalehetősége”.

Meg kell teremteni a megszólalás lehetőségeit, keresni kell a megfelelő pillanatot és el kell találni a hangot. Történhet ez egy kevésbé protokolláris gyűlésteremben, vagy a potenciális szavazó otthonában. Úgy, ahogyan él a megfogalmazott szándék.

Közhelyek puffogtatása, a sztereotip köszöntő és felszólalás aligha érleli a kohéziót.

Igen, itt kellenének a zseniális megoldások. Jól jönnének a „zsenik”. A zsenik birodalmának, sajnos, kicsi a népsűrűsége. Zseniális fellépést, megoldást nem várhatunk el mindenkitől.

Mit lehet tenni?

Ha nincs ragyogó ötlet, ha nem sikerül a pillanat varázsát megragadni és továbbadni, akkor kár valamilyen „pótfellépést” rögtönözni.    

Készülni, tanulni kell. Ez nem a zsenialitás, inkább szorgalom kérdése.

Senki sem születik zseninek! (Igaz? Nem igaz?)

Senki sem születik politikusnak! (Ez igaz.)

A zseni 22 összetevője között nem szerepel az „összefogásra” való készség sem.  

A politikusnak is vannak alkati összetevői. Biztosan van ilyen lajstrom is. Az egységre, az összefogásra való hajlam, feltehetően, része a felsorolásnak.

A parlamentáris demokrácia pártok nélkül nem működhet.

Tudjuk mindannyian – nem egy sovány jegyzetben kell ezt fejtegetni –, egy nemzeti kisebbség, amely sajátos érdekeiért harcol, még ha nem is elenyésző, nem osztódhat egymással szembe forduló pártokra. Különösen akkor nem, ha a törvénybe foglalt játékszabályok bizonyos, elég nehezen megléphető küszöböket állítanak fel.

Szükségünk van szövetségesekre is.

Szövetséges? Őszinte szövetségest a többség körében, behódolás nélkül nehéz találni. „Nyelni” mindenképpen kell. De mennyit? És meddig?

Magunk között: egyik oldalon gőg, a másikon folyamatos acsarkodás.    

Fenn és lenn! Elöl és mögötte! Többen és kevesebben!

Megengedhetetlen (felelőtlen) luxus ebben élni. Lelkiismeretet érintő kérdés is.

Ebben az ügyben kellene egy új, egy jó, egy „zseniális” fordulat. Ezt várjuk, ezt akarjuk.

A jegyzetíró lehetőségei korlátozottak, többnyire általánosságban fogalmaz. A jegyzet nem old meg semmit. A jegyzetre legfeljebb fel lehet figyelni. Meg is lehet mosolyogni. Haragudni is lehet miatta.

Egyet nem szeretnék: ha kétségbe vonnák jószándékomat.