Vérengzés

Franciaország gyászba borult. Az értelmetlen ámokfutás könnyeket, bánatot, szomorúságot hagyott maga után. És sok megválaszolatlan kérdést.

A hatóságok ugyan hamar azonosították a 7 gyilkosság tettesét, élve azonban nem tudták elkapni, az impozáns erődemonstráció ellenére a 300 fős különleges alakulat kénytelen volt főbe lőni a menekülő ifjú arab (bocsánat: francia) terroristát.

Nyugaton nem ez volt az első súlyos probléma, amit az Európán kívüli bevándorlók és leszármazottjaik okoznak. 2006-ban Párizs napokig lángba borult, amikor feldühödött fiatalok törtek-zúztak. Most terrorizmussal „gazdagították” Franciaországot.

Nagy-Britanniában fordított volt a sorrend: a muszlim utódok előbb véres merényletet szerveztek a londoni metróban, a fosztogatásos, gyújtogatásos, törő-zúzó „multikulturális fesztivál” csak tavaly nyáron jött. Mert Nyugaton multikulturalizmus alatt kizárólag a – gyakran színes bőrű, iszlámhitű – bevándorlókat értik, még véletlenül sem az őshonos, fehér, keresztény nemzeti kisebbségeket.

A toulouse-i vérengző Franciaországban, francia állampolgárként született. Tettei, szellemisége, életfelfogása azonban nem volt francia. Nála az integrálás csődöt mondott. Londonban, a metróvérengzésnél hasonló volt a helyzet. A szélsőséges iszlám a bevándorló utód-britek, franciák, hollandok stb. között is terjed. Vajon Párizs követi-e szomszédai példáját, s Londonhoz és Berlinhez hasonlóan hivatalosan elismeri-e a multikulturalizmus csődjét?

Kezdenek beérni a 40 éves befogadó gyakorlat gyümölcsei. De nagyon keserűek, nem erre számítottak. A figyelmeztetésekre fittyet hánytak, a baloldal eleve ellehetetlenített bármilyen közvitát a bevándorlás előnyeiről és hátrányairól, rasszistának, fasisztának, kirekesztőnek stb. bélyegezve bárkit, aki utóbbiakra utalva megkérdőjelezte a tárva nyílt kapuk ortodoxiáját.

Ma a bevándorlók és utódaik száma meghaladja a 25 milliót, és integrálásuk egyre inkább illúzió.