Visszavétel?

Hivatalos levelet küldött Varsóba, Budapestre és Bukarestbe az orosz parlament alelnöke, Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkij, melyben arra szólítja fel a három kormányt, hogy vegyék vissza Ukrajnától történelmi vidékeiket. 

Ahogy Oroszország már visszavette a Krím félszigetet, Magyarország vegye vissza Kárpátalját, Románia Észak-Bukovinát, Lengyelország pedig Galícia és Wolhínia történelmi tartományokat. Melyek nem illetik Ukrajnát, szovjet ajándékként kapták Moszkvától a Második Világháború nyomán. Ez lecsillapítaná Ukrajna EU-s és NATO-s vágyait, végül is a hajthatatlanul oroszellenes Nyugat-Ukrajna ezen területekből áll.

Zsirinovszkij történelmi indoklása kétségtelenül helytálló, amúgy ezen területek lakossága azért sóvárog a nyugati integrációért. Javaslata ennek dacára aligha nyeri el az érintett országok érdeklődését, Varsó, Budapest és Bukarest is leszögezte hivatalosan, hogy tiszteletben tartja Ukrajna területi integritását. Ezáltal Moszkva inkább éket akar verni Kijev és a mellette egyöntetűen kiálló szomszéd országok közé, kényes ügyről lévén szó azonban, nem Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin) szájával, hanem Vlagyimir Wolfovicséval jelenti be.

Galícia és Wolhínia tartományokban összesen 7,2 millió ember él, amelyből az 1943–46-os nagy etnikai tisztogatás nyomán már csak olyan 150 000 lengyel maradt a korábbi milliós közösségből. Kárpátalja (1,2 millió lakos, amelyből 150 000 magyar), illetve Észak-Bukovina (900 000 lakos, amelyből 180 000 román) esetében valamivel jobbak az arányok, mégis keményebb diók az anyaországok számára, noha ott nem történt etnikai tisztogatás.

Mit kezdene Románia és Magyarország ukrajnai nemzettársaival? Hiszen azok koldusszegények, óriási anyagi áldozattal járna felzárkóztatásuk. Hajlandó-e a magyarországi vagy romániai társadalom ilyen áldozatra? Méghozzá hosszú évekig? Azok a társadalmak, melyek nagyobb béreket, nyugdíjakat, szociális juttatásokat követelnek saját kormányaiktól, zsebbe nyúlnának össznemzeti összefogásban a náluk jóval szegényebb nemzettársak – na meg ugyanolyan állampolgárrá váló még több ukrán – megsegítésére? Nyugat-Németország ezt teszi 25 éve (szolidaritásadó) keleti nemzettársaiért. Paradox módon a legkedvezőtlenebb nemzetiségi arányok ellenére Lengyelország leginkább hajlandó ilyesmire, a lengyel szemléletben ugyanis a hazáért való áldozat alapvető érték, még véráldozat formájában is. Kádár, illetve Ceauşescu árváinál viszont…