A visszaesés nagy esélye

Érzékenyen érintette a gazdasági világválság az EU taggá vált 10 volt szocialista országot. Érzékenyebben, mint az unió régi, nyugati tagországait. Az összeomlás mégsem következett be. Sőt, meglehetősen jól vészelték át a recesszió legnehezebb évét.

A pénzügyi szektor nem omlott össze, a nyugati bankok nem menekültek a térségből, a nemzeti valuták árfolyama ugyan mindenütt csökkent az euróval szembe, de sehol sem drasztikusan, a munkanélküliség sem szökött egekbe, s közben az infláció sem szabadult el. Mindezekhez kellett a Nyugat erőteljes támogatása, mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) dollármilliárdos pénzügyi támasza, az ahhoz kötött megszorítások révén mégis sikerült elkerülni a katasztrófát. Méghozzá aránylag jól.

Végletek övezete

Bármennyire hasonlítanak egymáshoz, s bármennyire közös úton haladtak a rendszerváltástól eltelt 20 év alatt, hiba lenne egyformán kezelni a 10 EU tag volt szocialista országot. A gazdasági teljesítmény terén óriásiak az eltérések köztük, nagyobbak, mint, ha a nyugati országokhoz viszonyítjuk.

Az ország gazdasági összteljesítményét tükröző GDP terén például 2009-ben az EU átlagban 4,3%-os visszaesést könyvelt el 2008-hoz képest. Németországban a visszaesés 4,8% volt, Nagy Britanniában 5,1%, Franciaországban 2,4%. Svédországban 5,2%, Olaszországban, pedig 4,6%, hogy csupán néhány meghatározó példát említsünk. Visszaesés, de nem túl aggasztó, az országok közötti eltérések sem túl jelentősek.

Ellenben a 10 új tagország esetén lényegesen nagyobb eltérések tapasztalhatók. A balti országok jóformán az összeomlás szélére kerültek: Észtország GDP-je 15,3%-al csökkent 2008-hoz képest, Litvániáé 14,2%-al, Lettországé, pedig hasonló mértékben. Ellenben – egyedüliként az egész EU-ban – Lengyelország még világválság idején is 1%-os növekedést ért el, derül ki az Európai Bizottság statisztikai adataiból. A többi keleteurópai ország a két véglet között ingadozik, noha a gazdasági teljesítmény mindenütt csökkent: Szlovéniában 8,5%-al, Magyarországon 8%-al, Romániában 7,5%-al, Bulgáriában 5,8%-al, Szlovákiában 4,9%-al, Csehországban, pedig 4,1%-al.

Strukturális sebezhetőség

A nyugatiaknál gyengébb teljesítmény – illetve a lengyel „csoda” – a közép- és kelet-európai országok gazdaságainak közös strukturális helyzetére vezethető vissza. A kicsi belső piacok korlátolt felvevőképességűek, az előző évek példátlan gazdasági fejlődése nyugati exportra és – beruházásokban illetve hitelezésben megnyilvánuló – onnan származó jelentős tőkeinjekcióra alapult. 2008-ig, amíg Nyugaton fejlődés volt, ez nem okozott problémát, sőt pozitíven hatott, a függősség hátrányai csupán 2009-ben jelentkeztek, amikor a nyugati megrendelések visszaestek, az onnan származó tőke-beáramlás, pedig jelentősen csökkent, sőt, Románia esetén a külföldön dolgozó állampolgárok is kevesebbet utaltak haza, mint az előző években.

Lengyelország annyiban tér el a többiektől, hogy a lényegesen nagyobb (40 milliós) belső piacának köszönhetően jobban megáll saját lábain, s kisebb mértékben függ a Nyugattól.

A válság azonban a közép-keleti országok másik súlyos problémáját is előtérbe hozta: a túlméretezett, agyonbürokratizált állami szektort. Mivel az IMF a közkiadások lefaragásához kötötte a balti országoknak, Magyarországnak és Romániának nyújtott hitelek folyósítását, a régóta esedékes orvoslás elkerülhetetlenné vált. A politikum kénytelen volt szembe nézni a tényekkel, s népszerűtlen megszorító intézkedéseket hozott, noha Romániában 2009-ben voltak választások, Magyarországon pedig 2010-ben lesznek.

Az állami szektor megreformálása kétségtelenül fájdalmas lesz, mégis hosszú távon előnyös. A megreformálatlan, túlméretezett és mértéktelenül pénzfaló állami szektor malomkő a volt szocialista országok számára, olyan luxus, amit még a gazdagabb nyugatiak sem engedhetnek meg maguknak. Végül is e téren van a legnagyobb különbség a keleti és nyugati országok között.

Mindezekre való tekintettel a tekintélyes brit The Economist új reform-lendületre számít a 10 volt szocialista új EU tagországban. Az olcsó munkaerő egyelőre biztosítja a gazdaságok versenyképességét, főleg, hogy a nyugati konszernek fokozott költség-lefaragás megfontolásból tovább telepítik kelet felé gyártási kapacitásaikat. A túlburjánzott bürokrácia, a gyakran átláthatatlan döntéshozói mechanizmusok, a nem eléggé világos, sokszor ellentmondások törvények, és főleg a keletre haladva egyre nagyobb korrupció azonban a tőkeáramlás komoly akadályai. A 2004-es, illetve 2007-es EU tagság elnyerés után alábbhagyott reform-lendület ezekre a problémákra is megoldást kell keressen. Különben nemcsak a gazdaságok versenyképessége, hanem sebezhetőségük is folytatódik.