Bevett szokás

A szlovákiai Bős túlnyomó részt magyar nemzetiségű lakosai hiába tiltakoznak, hiába mondtak nemet a népszavazáson, a szlovák kormány úgyis oda telepíti az Ausztriától „jószomszédi szolgálatként” átvett migránsokat. A bizonytalan időre oda telepítettek száma elérheti a település lakosságának tizedét.

Bevallom: nem csodálkozom a szlovák kormány határozatán, hiszen a Monarchia utódállamaiban bevett szokás, hogy a „kényelmetlenségeket” a kisebbségek nyakába varrják. Mint a koszovói, horvátországi szerbek tízezreit telepítették be a bácskai magyarok településeire.

Emlékezzünk: Aradon a két világháború között mindössze egyetlen magyar tannyelvű középfokú tanintézet működött. Még attól is kétszer megvonták a nyilvánossági jogot!

Aztán 1941-ben, amikor megindult a Szovjetunió elleni támadás, s a német hadseregnek szüksége volt egy kórházra, az egyedüli magyar tannyelvű, különben nem is állami, hanem felekezeti iskolaként működő tanintézet épületébe költöztették azt be. A román pálfordulás után pedig ugyanott rendezték be az orosz hadikórházat is! Még véletlenül sem román nyelvű tanintézetben.

Azt se feledjük, hogy 1940, majd 45 után a besszarábiai menekülteket nem a Kárpátokon túlra, hanem következetesen a kisebbségek lakta erdélyi, bánsági településekre költöztették be. Megváltoztatni azok etnikai összetételét.

Most a szlovák kormány nagyon jól tudja, mennyi kellemetlenséget okozhatnak az őslakosoknak az illegális bevándorlók. Logikájuk szerint remélik, így sikerül újabb százakat elkeseríteni, megfélemlíteni, hazájuk elhagyására késztetni. Az csak a szlovák többség részarányát növeli a magyar többségűnek megmaradt Csallóközben is.

Itt van a kutya eltemetve!