Földön hagyott kesztyű

A legjelentősebb hazai élelmiszeripari vállalatok zöme külföldi, multinacionális cégek birtokába került, akárcsak a sörgyártás vagy dohányipar, de a gyorséttermi láncok is a globalizált világ részei. 

Amivel, egy bizonyos határig nem is lenne baj, hisz a rendszerváltást követően két kézen megszámolhattuk a tőkeerős hazai beruházókat, akik vették a bátorságot, és egy teljesen lepukkant ágazatban látták tőkéjük gyarapodását. A kitartóak megmaradtak, újabbak bukkantak fel zöldmezős befektetésekkel, ám az őket és a multinacionálisokat kiszolgáló horizontális ipar (=beszállítók) továbbra is fejletlen, s furcsa módon, az autóiparral ellentétben a nagy hús- vagy tejfeldolgozók nem húztak maguk után kisvállalkozásokat.

Vagy ha mégis, azok is külföldiek birtokában vannak, mert a hazai tulajdonosok képtelenek voltak minőséget, mennyiséget naprakész határidőre biztosítani. A szelekció rendkívül igényesen történik, de az is szerepet játszik – habár erről a multik nem beszélnek – hogy a hazai beszállítókat bármikor elérheti a csőd, a fizetésképtelenség, s akkor leáll, mondjuk műanyag pohár hiányában a Danone joghurtsora.

Hazai, külföldi kézben

De lássunk néhány konkrét példát. A sörgyárak a malátát jó ideig külföldről szerezték be, addig, amíg a francia Souflet nem nyitott egy malátagyárat Romániában. De újabban már itthon szerzik be a gyártáshoz szükséges kukoricalisztet és a csomagolóanyagok egy részét. Sörös üveget készít a Stirom, amelynek tulajdonosa a privatizációt követően a görög Youla Glassworks, az alumínium dobozok is beszerezhetőek az országban, igaz, csak a lengyel tulajdonú Can-Pack-nél, amely Ploieşti-en épített üzemet.

A tejfeldolgozók a műanyag poharakat megvásárolhatják Romániában, a tartós tejhez szükséges TetraPack dobozokat azonban nem, ezt Magyarországról és Szerbiából hozzák. S nem csak a tejeseknek, hanem az üdítőgyáraknak is.

Az elmúlt években gyakran fordult elő, hogy multinacionális cég maga intézte, gyártelepe közelében vessen gyökeret otthonról (el)ismert beszállítója. Például, a Procter&Gamble, amikor megnyitotta samponüzemét, hozta magával Urlaţi-ra az amerikai Platipak-ot, hogy itt legyen a csomagolóanyag-beszállítója. Nem élelmiszeripari példa, de a Nokia is hozta Nemeszsukra az egyik svéd göngyöleganyag-gyárat, mert a meglévő cégeknél nem talált sem kellő mennyiséget, sem megfelelő minőséget a telefondobozok gyártására.

A vonzásra jó példa még a McDonald’s gyorséttermi lánc, amely romániai megtelepedését követően még hosszú évekig külföldről hozta az alapanyagokat, pedig szeretett volna bizonyos hozzávalókat helyben beszerezni. Például, az egyik legegyszerűbbet, a zsemlét. Csakhogy egyetlen sütőipari vállalat sem ment át a rendkívül szigorú egészségügyi, minőségi rostán. Végül a bukaresti Titan-nál sikerült kikötniük, igaz, ennek tulajdonosa az osztrák LLI Euromills, amely most külön csarnokban óránként 35 ezer zsemlét süt a McDonald’s romániai, görögországi és bulgáriai éttermei számára. Osztrák és német lisztből, mert megfelelő hazait nem talált. A Săptămâna Financiară hetilap adatai szerint a salátát itt készíti számukra a svájci Iceberg, a fagyasztott burgonyát Ausztriából hozzák, a marhahús pogácsákat Olaszországból a baromfihúst Magyarországról amerikai OSI-tól, amelynek 2007-ig itt volt gyára, de költségcsökkentés okán bezárta. A másik gyorséttermi lánc, a KFC kizárólag romániai baromfihússal dolgozik, a csomagolóanyagot, krumplit viszont külföldről szerzik be. Nem csoda, hisz a baromfitenyésztés és -feldolgozás, amolyan különleges szigetként nagyrészt hazai kézben van, akárcsak az ásványvízipar.

Késlekedő modernizálás

„A szubvenciók hiánya és a vámtarifák tönkretették a hazai sertéstenyészetet” – nyilatkozta az SF-nek Ştefan Pădure az Angst húsfeldolgozó alelnöke, így cégük importsertésből dolgozik.

Tény, a mezőgazdaság, élelmiszeripar korszerűsítésének mai napig tartó halogatása a mindenkori kormányok felelőssége és bűne volt, jelenleg a két ágazat, európai viszonylatban a padlón hever. Másfelől pedig a gazdák összefogásának, termelői csoportokba való tömörülésének elmaradása már nem a kormányzat felelőssége, ez mentalitás kérdése. A magányos termelők nem tárgyalóképesek a legkisebb szupermarkettel szemben sem, mert sem heti több tonnás mennyiséget, sem állandó minőséget nem tudnak biztosítani, ráadásul szívesebben értékesítenek, akárcsak a gabonatermelők, a feketepiacon, de ez megint másik kérdés.

Visszatérve a húsiparra, a magukra és vendégeikre adó szállodák, éttermek is külföldi marhahúsra kényszerülnek, mert Romániában mai napig nincs intenzív tenyésztésre alkalmas farm. A birkákat élve exportálja az ország, mert nincs EU-konform vágóhídja.

Valamivel jobb a helyzet a tejiparban, habár ők sem képesek elegendő és minőségi tejet beszerezni itthon. Az Albalact és a Danone szükségletének 90-95%-át szerzi be Romániában, a többit külföldről, de úgy tudjuk, a Covalact is rendszeresen hoz tejet magának Magyarországról. Az okok ugyanazok, mint az állattenyésztés esetében: 10-20 tehenes gazdaságokkal szóba sem állnak, a falvakon átgördülő tejbegyűjtő ciszterna pedig szerencsére már a múlté, hisz a csarnokban bárki beleönthetett a közösbe ellenőrizetlen tejet.