Nem fogja megtanulni!

Kedves, szavahihető ismerős meséli: férje a minap idézést kapott egy hivatalos szervhez, hogy egy hosszú ideje leadott beadványára választ kapjon. A férjhez hasonlóan nyugdíjas korú felesége elkísérte. A bejáratnál álló cerberus megnézte az idézést, rábólintott: a férj mehet, de a feleség nem. Mert az idézés egy személy számára volt kitöltve.

A kapuőr logikája szerint valószínűleg a nyugdíjasnak álcázott, nőruhába bújt osztályellenség kifürkészhette volna az éppen nyomozásban lévő ügyek szigorúan titkos iratait. Netalán, terrorista lévén, kézitáskájában időzített robbanószerkezetet vihetett volna be az épületbe. Avagy oknyomozó újságíróként felvételeket készíthetett volna a titkos, államügyeket, állambiztonságot érintő kihallgatásokról.

A feleség legyintett, nem baj, mondta, majd ott várja meg a férjét. Más ülőalkalmatosság nem lévén a közelben, esetleg leül a portásfülkében egy székre. Az állami, avagy egy biztonsági cég alkalmazottja felfortyant: hogy gondolja, az ő felségterületére senki be nem lép. A hölgy letett szándékáról, szerencsére csak öt percet kellett várakoznia párjára az előtérben, amíg az kézhez kapta a lezárt borítékba foglalt választ. Még aláírnia sem kellett a papír átvételéről.

(Az egy kérdés, hogy akkor miért kellett idézéssel oda fárasztani az ügyfelet? Postán is ugyanúgy eljuttathatták volna a választ a címzetthez!)

A minősíthetetlen a kapuőr viselkedése. Lehet, az a felső utasítás, hogy senkit se engedjen be a portásfülkébe. (Nem hiszem!) De ha így van, akkor annyi jóérzés szorulhatott volna belé, hogy kitesz egyik széket az ajtó elé, mellé, s hellyel kínálja a hölgyet. Nőléte miatt is, de életkora miatt is. Viszont ahol ő nevelkedett, ott nem ez volt a szokás. Hiába mondanák neki, élete végéig nem fogja megtanulni, hogy mi illik!