Souvenir

Nézem a tekevízióban a különböző rendezvények (találkozók, sportesemények, kiállítások) helyszínének odaítélésének ceremóniáit. Azt az óriási méretű lobbizást, amelyet egy-egy helyszín (ország, település) végez, hogy belopja a nevét a világ közvéleményébe. Emléktárgyakat, leporellókat, képeslapokat, zászlócskákat osztogatnak fűnek-fának, elsősorban befolyásos embereknek. (Mint a FIFÁ-nál kiderült, vastagon bélelt borítékokat is!) Bejingnek/Pekingnek rövid időn belül másodszor is sikerült elnyernie az olimpia rendezési jogát. Nem véletlenül.

Mi szerényebb dologra szeretnénk pályázni. „Csak” az Európa Kulturális Fővárosa címre. Nekünk is úgy kellene lobbizni, mint a kínaiaknak. Olyan souvenirekkel, ami csak városunkra jellemzőek, még a gyűjtők figyelmét is felkeltik. Ötletként említem az 1910-es években Aradon gyártott személyautók, autóbuszok méretarányos makettjét. (Mellékelek egy képet is, de ha szükséges, egyéb dokumentációval is segítek!) Avagy a kontinens ötödik villamosított vonalán közlekedő mozdonykocsik (esetleg vagonok) kicsinyített mását. Avagy az egykori kontinens-szerte ismert aradi babákat. Esetleg egy, az egyetem design szakának hallgatói által újonnan tervezett kabalafigurát. (Bizonyosan akadna még számos hasonló „aradikum”!)

És ha lenne egy megfelelő üzem, kisipari szövetkezet, amely vállalná a legyártását.

Ha lenne! Mert mifelénk (is) nagy- és kisipart egyaránt megszüntetett az esztelen privatizáció.