Hát az őröket ki őrzi?

Történelmi napokat élünk. Jézus Krisztusnak, a prófétáknak, az apostoloknak jövendölései napjainkban szemünk láttára teljesednek be. Ígérete szerint Jézus nemsokára visszajön, hogy magához vigye a vérén megváltott gyermekeit. 

A Teremtő Isten minden korban tájékoztatta az embert törvényeiről, az életére vonatkozó terveiről és az engedelmesség vagy szembehelyezkedés következményeiről. Felelős vezetőket állított a népek élére, hogy őrködjenek a nép erkölcsi és  fizikai léte felett, gondot viseljenek annak jó előmeneteléről. Minél nagyobb a feladat, annál nagyobb és szigorúbb a felelősségre vonás is a megbízó Isten részéről, mert Ő az, aki az őröket is őrzi és felelősségre vonja!

Tévedés lenne azonban arra gondolni, hogy az egyes embernek szabad felelőtlen, istentelen életet folytatni. Ezt már az ótestamentumi időkben világossá tette Isten:

„És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben és gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szóljezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.

Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted, hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről.” (5. Mózes 6,6–15)

Nos, az élet erkölcsi törvényeit, a megmentés üdvtervét Isten alkotta meg és a hatalmas Teremtő, aki mérhetetlen magasságban áll felettünk, nem bocsátkozott tárgyalásokba, nem egyezkedett az emberrel terveinek kivitelezésében. Aki ezt nem fogadja el, az maga választja a halált, az örök kárhozatot. Isten igéje azt mondja, hogy „az alázatosokat felemeli, a kevélyeknek ellene áll”. Világosan példázza ezt a Megváltó megszületése. Nem a papok, írástudók, a kor bölcsei kapták az első örömhírt Jézus megszületéséről, hanem az egyszerű pásztorok, akik nem kezdték mérlegelni, hogy az értelem logikája mit mond az eseményről, hanem egyszerűen hitelt adtak az angyali üzenetnek. Ma sincs ez másképpen. A mai nagyok is büszkeséggel megmosolyogva, távolságot tartva lenézik az őszinte hitű istenfélőket. Az a tény, hogy Isten nem sújt le azonnal az önelégült közönbösökre, ne tévesszen meg senkit, mert visszavonhatatlanul eljön majd a „kemény” kijózanodás napja. Nem hiába mondja az ige: „a föld királyai, a fejedelmek és a vezérek a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok… így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónuson ülő arca elől és a Bárány haragja elől, mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” (Jel. 6,15–17)

A XXI. századra egyre fokozottabban jellemző a kijelentés, amit Napóleonnak tulajdonítanak: „az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. Az isteni kijelentést, az igazság beszédét, azt nem, de bármilyen ostobaságot, badarságot, amit bárki kitalált, azt igen”.

Sajnos, népünk a századok folyamán ennek a súlyos tehernek foglyává vált. Most, a bibliai jövendölések szerinti utolsó időkben, a nemzeti tragédiát súlyosbítja, hogy az informatika soha eddig nem látott forradalmával a média olyan korszakfordító szerepet nyert (joggal állítják politológusok és más szakértők), hogy a fontosságát és a társadalomra kifejtett manipulációs lehetőségeit tekintve valójában az első számú hatalmi tényező és a világot irányító háttérhatalom. A média „altatja” a népet, csupán a rövid életű, felszínes csillogást mutatja fel és elvonja a figyelmet az örökkévalóról! Napjaink katasztrófahírei világosan mutatják, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk a természet erőinek, és mindenképpen Isten kegyelmére vagyunk utalva. Így óriási felelősség van azokon, akik felismerték a megmenekülés egyetlen útját, mert a hallgatás megbocsáthatatlan bűn, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma!” Az őrök számot adnak munkájukról, de minden mulasztásukról is! Sok jó szándékú „írástudó” figyelmeztetését ismerjük. Hadd idézzem most Hamvas Béla magyar író és filozófus szavait (1897–1968, édesapja a Nagy-Magyarország idején a pozsonyi Evangélikus Líceum magyar–német szakos tanára volt): „csak akkor lehettem volna boldog, ha egy lehettem volna a tizenkettő közül, és Őt hallgattam volna.” Semmiféle langyos jóság még senkit sem vitt Istenhez!

Drága nemzettársaim: kevesen vagyunk, a sok másmilyen között. Ez diktálja azt is, hogy össze kell(ene) tartanunk. Egyre jobban. Legyen egy nagy nemzeti összekapaszkodás Isten nevében, amikor lehullanak a gonosz sugalmazta, emberi büszkeségből emelt válaszfalak. El kell higgyük, hogy a Mindenhatónak valóban mindenre van hatalma, minden az Ő kezében van. Még a minket körülvevő nehéz helyzet is. Ne engedjük, hogy  nemzetünk elhervadjon, mint a virág, melyen titkos féreg foga rág, de engedjünk Isten megtérésre hívó szavának, mert ebben áll népünk földi, majd pedig örök jövőjének titka.

Bátkai Sándor