Isten nem véletlenül teremtett minket magyarnak

Az Algyógyi keresztyén ifjúsági központban szervezte idei nyári táborát a komáromi református gyülekezet. A táborvezető, Fazekas László, a szlovákiai Református Egyház püspöke, aki egyben a komáromi gyülekezet lelkipásztora is.

Őt kérdeztük a tábor jellegéről, ittlétük céljáról. És persze szóba kerültek a felvidéki és erdélyi magyarság közös gondjai is.

– Régi vágyunk volt a gyülekezettel ellátogatni Erdélybe. Ezért az idei gyermektáborunknak itt kerestünk megfelelő helyszínt. Interneten találtam az algyógyi központra, ami nagyszerű táborhelynek bizonyul. Ez alkalommal azonban megpróbáltuk a szülőket, nagyszülőket is bevonni a táborozásba, hogy a családok is közelebb kerüljenek egymáshoz. Így állt össze egy negyvenfős csapat, gyerekekből szülőkből, nagyszülőkből, akikkel aztán felkerekedtünk, hogy legyőzve az 550 kilométeres távot itt tölthessünk egy szűk hetet. Ittlétünk a szokásos csendes hetek programja szerint zajlik. Délelőtt biblia témát vezetünk fel gyermeki szemszögből megközelítve, majd a gyermekekkel és felnőttekkel külön csoportban fejtegetjük a szentírás üzenetét. Este evangelizációs istentisztelettel zárul a nap. A délutánokat pedig arra fordítjuk, hogy megismerjük a vidéket.

– Röpke egy hét alatt mit sikerült megismerni Hunyad megyéből, illetve Dél-Erdélyből?

– Elsőként természetesen az algyógyi termálfürdőt, illetve ennek környékét látogattuk meg, aztán voltunk Vajdahunyadon, ahol a helyi lelkész vezetésével ismerkedhettünk a vár történelmével, egy délutánt Déván töltöttünk, és Gyulafehérvár, illetve környékének megismerése is szerepel a programban. Mivel én is ritkán fordultam meg Erdélyben és a csapatban vannak olyanok, akik még soha nem jártak erre, minden újszerűen hat. Nagyon szép vidék ez. Ami pedig az itt élő magyarságot illeti, úgy hiszem, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk, hiszen elszakítottságban élünk Trianon óta és ezt mindannyian érezzük.

– Mennyire szoros a kapcsolat a felvidéki és erdélyi református egyházak között?

– Eddig is létezett egyfajta kapcsolat, de 2009. május 22. óta ez még elevenebbé vált, azáltal, hogy létrejött a Magyar Református Egyház, amelynek tagja lett a Kárpát-medence minden református egyházkerülete. Tavaly, mi, mint Szlovákiai Református Keresztyén Egyház is taggá váltunk, egy ratifikációs csatolmány által. Ezenkívül, a Felvidéki Református Egyház testvér-egyházkerületi viszonyban van a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, Csűry István püspök úrral nagyon jó a kapcsolatunk, kölcsönösen látogatjuk egymást, és próbáljuk ezt a kapcsolatot úgy rendezni, hogy ne csak felső, egyházvezetői szinten, de egyházmegyei, sőt gyülekezeti szinten is szorosabbra fűzzük a szálakat.

– Milyen lélekszámú a felvidéki református egyház és hogyan alakult a lélekszám az utóbbi években?

– Tudvalevő, hogy az első Csehszlovák Köztársaság idején még Kárpátalja is hozzánk tartozott, és tulajdonképpen ettől számolhatunk egy különálló református egyházzal. Viszont 1938-ban megtörtént a visszacsatolás, és akkor újra a magyarországi református egyházhoz tartoztunk. A második világháború után újra kellett szervezni a Szlovákiai Református Egyházat, és jelenleg, a 2001-es statisztika alapján 110 ezer református van Felvidéken. Közülük olyan 18-20 százalék szlovák ajkú. Mindig is voltak szlovák reformátusok, de főleg az elmúlt húsz évben a számuk erősen megnövekedett. Egyre erősebb az asszimiláció, és egyre több gyülekezet vált nyelvet. Ez annak köszönhető, hogy a magyar iskolákat egymás után zárják be, és a magyar szülők akkor vagy utaztatják gyermeküket egy távolabbi magyar iskolába, vagy beíratják egy közeli szlovák tanintézménybe. De ezeknek a gyerekeknek a kulturális gyökerei elszegényednek, elsorvadnak, gyakran el is vesztik a kulturális kapcsolódásukat és ezt követően asszimilálódnak. Nagyon sok gyülekezetünk van, ahol ezt az asszimilációt szemmel követhetjük, és megtörténik a nyelvváltás, amikor magyar gyülekezetből átáll szlovák ajkú gyülekezetté, amikor már szlovákul tartják az istentiszteletet. Tehát a szám így alakul: most a 2011-es statisztika alapján 98 ezer és valahány száz a reformátusok száma, de ez sajnos elég pontatlan adat.

– Erdélyben is egyre gyakrabban találkozni román reformátusokkal, kétnyelvű szertartással. Felvidéken, ahol szintén történelmi magyar egyháznak számít a református, hogyan kezelik ezt a kétnyelvűséget?

– Ma már kétnyelvű egyház vagyunk. Szlovákia keleti részén, Kassától keletre és Kassa környékén 1994-ben alakult két szlovák egyházmegye. Ezt a szlovák lelkipásztorok és egyházi vezetők kérték.  Hál’Istennek békességben megvagyunk. Gyűléseinket eleinte két nyelven tartottuk, az utóbbi időben pedig tolmácsot biztosítunk, hogy szlovákra fordítsa a magyar nyelven elhangzó beszédeket, és úgy tűnik, idő és nyelvi pontosság szempontjából is ez a jobbik megoldás.  A szlovák gyülekezetekbe igyekszünk szlovák anyanyelvű lelkészeket kihelyezni, ha vannak jelentkezők a teológiára, de vannak magyar lelkipásztorok is, akiknek szlovák érettségijük van, vagy jól beszélik a szlovák nyelvet. Komáromban is megtörténik, hogy a rokoncia révén egy-egy család kétnyelvű szertartást igényel akár keresztelő, akár esketés vagy temetés esetén. Tehát megpróbáljuk az evangéliumot hirdetni mindenkinek. Az asszimilációt nagyon nehéz megállítani, pedig én azt tartom, hogy Isten nem véletlenül teremetett minket magyarnak, mint ahogy nem véletlenül teremtett valakit szlováknak sem, és mindez érték és ezt meg kellene őrizni. Én az asszimilációt nem tartom keresztyén dolognak, sőt Krisztus ellenesnek, evangélium ellenesnek tartom. 

– Sajnos az asszimiláció Erdélyben sem lankad. Külső látogatóként azonban sikerült-e még olyan értékekre találni itt, amiért esetleg visszatérnek e vidékre?

– Mindenképpen. Én úgy látom a csapaton, hogy mindannyian örülnek ennek az egyhetes ittlétnek, mindenkinek sikerült itt lelkiekben, szellemiekben gazdagodnia. És ha Isten éltet bennünket, biztos vagyok benne, hogy visszatérünk, ha nem is pont ide, de Erdély más vidékére, megismerni az itteni történelmi, kulturális értékeket, találkozni a magyar közösségekkel, mert mindenképpen jó tudnunk egymásról, hogy ha kell, akkor erkölcsileg, vagy bármi más módon segíteni tudjunk egymáson.