Meddig lát az ember?

A szem a látás szerve. Öt érzékszervünk egyik legfontosabb része, amely azonban nagyon fontos és nagyon felelősség teljes szerepet kapott, mert a bennünket érő hatások nagy részét szemünkön keresztül kapjuk meg. 

Tudatunkban dől el viszont, hogy a szemünkön érkező ingerekre hogyan reagálunk. Ha nem tudjuk őket megszűrni Isten igéjének fényében, könnyen a tévedések csapdájába esünk. Így bukott el az asszony az Édenkertben a kígyó sugallatára hallgatva: „És látta az asszony, hogy jó az  a fa az eledelre, és hogy kedves a szemnek és kívánatos a fa a bölcsességért…”(1 Mózes 3, 6)

A 170 cm. magasból előre tekintő szem látóhatár vonala – szakemberek megállapítása szerint – 4,5 kilométerre tehető. Természetesen a talajfelszíntől kiemelkedő tárgyak magasságuktól függően jóval távolabbról is láthatóak. Az emberi élet azonban nagyon szűk keretek közzé szorul, ha nem rendelkezik ún. belső látással is, ha tekintete csupán e múlandó anyagi világra korlátozódik. Az ilyen ember, amikor az élet értelméről gondolkodik, csupán a sírkeresztig lát. Ott számára mindennek vége, pedig a látható és láthatatlan világ összeér, egymáshoz tartozik. Halottak napja kapcsán sokszor esik szó arról, hogy földi életünk határán szükségszerűen át kell lépnünk egy olyan kapun, amely egy más szellemi dimenzióba visz át. Ebből a fizikai szemünkkel nem érzékelhető, láthatatlan valóságból jött látható világunkba Jézus Krisztus. Ő beszámolt arról, hogy az öröktől fogva létező Teremtő Isten először egy csodálatos szellemi világot alkotott meg, amely magasabb rendű a mi jelen anyagi természetű világunknál. A bűnt megelőző szakaszt a tökéletes harmónia jellemezte. A bűn tragédiája viszont végzetesen rossz helyzetbe hozta az embert. Elvesztette ártatlanságát, halhatatlanságát és kimondatott az ítélet felette: „Arcod verejtékével eszed a kenyered, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy és vissza fogsz térni a porba!” (1 Mózes 3, 19) Sátán azóta is folytatja romboló, megtévesztő, szemet megvakító, lelkiismeret hangját elnémító munkáját. Jézus Krisztus a Szabadító, aki áldozatával kegyelmet hirdetett, szabadulást a bűn fogságából. Aki kéri tőle a gyógyulást, megkapja, mint a vak Bartimeus: „Jézus, Dávidnak Fia könyörülj rajtam!” Visszanyerte fizikai szemének látását, és lelke üdvösségét. Voltak azonban Jézus korában is, mint ahogy folyamatosan a történelem során, a gonosztól megvakított szemű emberek, akik azt gondolták magukról felfuvalkodottan, hogy „látnak”, de valójában az Ördög félrevezetésében éltek, akikről Jézus azt mondta, hogy: „bűneitekben haltok meg!” A laodiceai gyülekezetnek is kemény ítéletet mond: „…nem vagy sem forró, sem pedig hideg, ezért kiköplek a számból”. (Jel. 3, 15)

Az elmúlt napokban emlékeztünk meg az 1517-ben útjára indult reformációról, a sötét középkorban Isten által elindított megvilágosodási folyamatról. Amikor az egyház, akinek Krisztus világosságát kellett volna hordoznia végzetes sötétségbe süllyedt, lépett színre Luther Márton javító szándékú, vitaindító tételeivel. Ő nem akart új egyházat alapítani, célja az volt, hogy az egyházat visszaigazítsa az Ige valódi tanításához eltévelyedéséből. A gonosz rabságában levő vezetők viszont kitaszították az egyházból. Ezért szükségszerűen létre kellett hogy jöjjön az új keret az új tiszta tanítás számára. Sajnos az Ördög napjainkig sem tette le a fegyvert, és mindent elkövet, hogy az őt legyőző Jézus Krisztustól szakítsa el az embereket. Hiszen nyilvánvalóan tudja, hogy nincsen senkiben másban üdvösség, csak az Isten egyszülött Fiában.

Ezért boldogság számára, ha talál olyan tanítókat, akik segítségére vannak neki abban, hogy kisebbítse a Megváltó Jézus Krisztus jelentőségét. Forduljanak az emberek segítségért szentekhez, közbenjárásért Máriához, vagy ha nem történt meg a megtérés, újjászületés, majd valakik „beimádkoznak” bennünket a tisztítótűzből a mennyországba… stb. Nos, amit maga Jézus Krisztus és az Őt követő apostolok, akik első kézből kapták a megbízatást nem tanítottak és nem gyakoroltak nekünk sem szabad beiktatni hitéletünkbe. Pál apostól nagyon egyértelműen és világosan fogalmazta meg a korintusi gyülekezet számára: „Nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1Kor 2,2). Jézus Krisztus a világ Megváltója, mellette nincs szükség társmegváltóra, kiegészítésre. Nos, ennek a felismerése a reformáció egyik nagy vívmánya. A téves tanítás jöhet bármilyen irányból, mert a bűnnek nincsen életkora, nemzetisége, felekezete… stb.

Drága magyar testvéreim Jézus egyik búcsúbeszédében, mint örökhagyó, végrendelkező nagy kincset ígért meg számunkra, amit csak az Őt  követő megtérők kaphatnak meg: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek” (János 14, 27) Ha eltűnnek a mesterségesen emelt falak – határon innen és túl – az egy nyelvet beszélő nemzettársak között, Isten csodálatos áldása kísérheti életünket. Legyen mindannyiunk fohásza: „Jézus vezess engemet, akkor el nem tévedek. Véled semmi baj nem ér, bármi legyen a veszély.”

Bátkai Sándor