Megkerüljük-e Istent?

  „Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.” (Zsoltár 139, 7–10)

     Az ember kilépve a kisgyermekkorból, az öntudatlan ártatlanság szakaszából, többnyire tudatában van cselekedetei helyes vagy helytelen voltának. Érett felnőttkorra megismeri a társadalmi együttélés rendszabályait, és arra törekszik, hogy beilleszkedjen abba az emberi közösségbe, amelybe történelmi helyzete során belekerült. Békessége, nyugalma érdekében igyekszik „vonalas” lenni, hogy elfogadottá váljon a környezetében élők számára. Viszont a környezetbe való kritikátlan „belesimulás” azt a veszélyt hordozza, hogy az ár magával sodorja elvtelen, rossz irányú áramlatokba. Nos, ilyen esetben, ha az ember szilárdan kitart erkölcsi meggyőződése mellett, akkor szakít környezetével, és azok társaságát keresi, akikkel közös nevezőre tud jutni. Az embereket legtöbbször az Istenhez viszonyított helyzetük hozza közel, vagy távolítja el egymástól, mert a Kainok, mindig üldözték az Ábelokat.

A világ végtelen erkölcsi zűrzavarában élünk. Sehol e földkerekségen nem található egy olyan enciklopédikus tudású ember, aki rámutatna arra a tiszta boldog útra, amely megoldás lehetne az ember jelenére és jövőjére. Ezt az ember számára megoldhatatlan kérdést Isten vállalta magára, elküldve e földre egyszülött Fiát, hogy emberként éljen itt közöttünk 33 évig és elmondja, hogyan lehet megszabadulni a bűn halálos fogságából, átlépni már itt a földön az Isten biztosította békességes létbe, majd a halál kapuján a boldog, örök életbe. Isten, amikor Jézus Krisztust a drága egyszülött Fiút adja megváltásunkért, a legtöbbet adja. Teljes lényét, mert szeretetéből fakadóan nem tud kevesebbet adni. Az őskortól napjainkig, és amíg e világ tart felettünk ragyog az egyetlen megoldás, amit maga Jézus Krisztus fogalmazott meg: „Nálam nélkül semmit sem tehettek”. (János 15, 5) „Minden gondotokat Őreá vessétek – mondja az apostol –, mert néki gondja van reátok!” (1 Péter 5, 7)

Az Istentől való elfordulás rendszerint rossz hangulatot, lelkiismeret-furdalást hoz létre. Ennek következtében menekült az ember már az Édenben is Isten színe elől, bújt el a kert fái között. Az ember jelleme több ezer év óta sem változott.  Ma is kerüli Istent, nem akarja életét egy az egyben Jézus Krisztusra, a rendíthetetlen kősziklára helyezni. Aki szívében Jézussal járja földi útját, annak beszéde és cselekedetei, egybehangzóan ezt kell tükrözzék a teljes nyilvánosság előtt. Ebben valósul meg a nagy misszió parancs: „és lesztek nékem tanúim…” (Ap. Csel. 1, 8) Vállalni az egész világ előtt: „én Jézusé vagyok, Aki saját vérén vásárolt meg engem!” A Sátán sokszor abba a csapdába húzza bele az embereket, hogy nem merik vállalni hitüket a nyilvánosság előtt. Ezt viszont nagyon keményen elítélte Jézus mondván, hogy aki szégyell engem e bűnös és parázna nép előtt, én is szégyellni fogom az én mennyei Atyám előtt! Mitt Romney az amerikai republikánus elnökjelölt az elnökválasztás eredményének megismerése utáni első beszédében gratulált a győztes Barack Obamának, és az egész világ nyilvánossága előtt bejelentette, hogy imádkozni fog az elnök sikeres munkájáért. Tudatában van annak, hogy nem egy ember fogja kivezetni a kátyúból az amerikai gazdaság megrekedt szekerét, hanem mindenek felett Isten segítségére van szükség. Alapvető fontosságú felismerés: az a nemzet, amely elveti az Isten által feléje nyújtott mentőövet: Jézus Krisztust, már itt e földön behozhatatlan hátrányba kerül és elveszti jövőjét is. Gazdasági bajok, nemzetiségi elnyomás és számtalan egyéb gond közepette nem lesz kapaszkodója. Sajnos, érdekvédelmi szervezetünk kampányindító találkozóján, mintha tudatos elhatárolódás lett volna, még „véletlenül” sem hangzott el, hogy a leghatalmasabb személyiség, Jézus Krisztus segítségére van szükségünk. Holott nyilvánvaló, hogy az ősgonosz táplálta ellenséges környezetben kell megélnünk életünket, és nincs olyan ember, aki e helyzetből ki akarna, és ki tudna menteni bennünket.

Drága magyar testvéreim! Nem kerülhetjük meg Istent, mert a mi népünk számára sincs más megoldás nemzetünk talpra állása tekintetében, mint vissza Istenhez. Minden emberi erőlködés, pótcselekvés, hasztalan. Egyenlő Isten megtagadásával, ami csak arra jó, hogy halálba altasson bennünket. A történelem, de napjaink eseményei is világosan tükrözik ezt! Ezzel szemben ott ragyog az isteni ígéret: „De mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Ap. csel. 2, 21) Most, a parlamenti választások előtt különösen fontos, hogy vezetőinkkel karöltve, fogjunk össze egy nagy össznépi imaláncban és kérjük el Istentől békességünket, szabadságunkat, jövőnket! Ezt a gondolatot fogalmazza meg az énekíró is: „Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem” – így ígérte Jézus néked és nekem… el ne fordulj Tőle, mert késő lehet, nem lesz, aki kérje bűnös szívedet. Jöjj csak bátran Hozzá, van még kegyelem, szeretete végtelen!”

Bátkai Sándor