A hit kapuja

Fényképkiállítással ünnepelték meg kedd délután Petrozsény római katolikus templomának 125. évfordulóját. Az évforduló nemcsak a katolikusok és a magyarok ünnepe, hanem az egész városé, hangsúlyozta köszöntésében Tiberiu Iacob-Ridzi polgármester. 

A multikulturalizmus jelentős nyereség Petrozsény számára, e téren a bányavidék fővárosa mintapélda lehet az egész Európai Unió számára, hiszen több, mint egy évszázada több nemzetiség és több felekezet él békében egymás mellett, vallási vagy etnikai konfliktus azonban soha sem volt, az együttműködés és az összefogás viszont gyakori jelenség, hangsúlyozta büszkén a polgármester ortodox román anya és római katolikus magyar apa gyermekeként. Reményei szerint Petrozsényban a különböző nemzetiségek és felekezetek ugyanúgy együtt ünneplik majd a templom 225 éves évfordulóját is.

Dicső múlt…

Az 1887 őszén felszentelt római katolikus templom sorsa egybeforrt Petrozsénnyal, hiszen a település élete tulajdonképpen 1870-ben kezdődött el, amikor a Piski–Petrozsény vasút építése beindította a kőszénkitermelést. 1916-ban már a templom kibővítését tervezték – 5000 katolikus volt a városban, akik az Osztrák–Magyar Monarchia szinte valamennyi területéről, valamennyi népe köréből származtak. A világháború, majd az azt követő impériumváltás azonban meghiúsította az elképzelést, ismertette a helyzetet Szász János helyi plébános.

Nemcsak a templom-bővítés maradt el, hanem a Zsil-völgye aranykora is lezárult a huszadik század elején. 1870 és 1918 közötti fejlődésének gyorsasága a világ élvonalába emelte a Hunyad vármegyei bányavidéket, hangsúlyozta ünnepi felszólalásában a Zsil-völgyi születésű Korom Imre teológiai tanár, a gyulafehérvári kis szeminárium vezetője. Gróf Toldalagi Samu csak rövid ideig, 1902 és 1905 között volt plébános, mégis fiúiskolát létesített. A leányiskola a mallersdorfi nővérek nevéhez kapcsolódott az 1948-as államosításig, abban az épületben, ahol 2005 óta a Böjte Csaba atya által működtetett Jézus Szíve kollégium működik. A nővérek színvonalas képzést nyújtottak, a tananyagok mellett többek között illemszabályokat, társasági viselkedést, főzést, táncot és hasonló szükséges dolgokat. Amúgy a mallersdorfi nővérek vállalták el a betegápolást is, amikor 1916 nyarán a civil kórház személyzete elmenekült a román hadsereg betörése elől, s csak annak visszaverése után tért vissza, ismertette a helyzetet román nyelvű felszólalásában Korom Imre, az egybegyűltek tapsában. Az egyház társadalomépítő tevékenységét a bányavállalat is bőkezűen támogatta, annak pénzéből létesültek és működtek a munkásklubok, sportegyesületek, s szintén a bányavállalat meghívására turnéztak nyaranta a Zsil-völgyében a kolozsvári, temesvári és budapesti színházak. A gyulafehérvári püspökség, tekintettel a Petrozsényban akkoriban élő 12 nemzetiségre mindig olyan plébánosokat nevezett ki, akik 5-6 nyelvet beszéltek.

...és komoly kihívások

A mai világ embere azonban teljesen más helyzetben van. A Mindenhatóval való transzcendentális kapcsolat meggyengült az utóbbi évtizedekben. A mai globalizmus világának erkölcsi relativizmusában az egyénben nem az embert, hanem a fogyasztót és választót látja, a keresztény értékek háttérbe szorulnak, még az elvetélt 2005-ös EU-s alkotmányból is kiszorultak, noha a kereszténység tette Európát azzá ami. Erre viszont az egyház sem igazán tud válaszolni, hangsúlyozta felemelően szép és tartalmas felszólalásában dr. Liviu Jitian, a kolozsvári Babeş–Bólyai egyetem teológiai tanára. Mindez ráadásul a kommunizmus erkölcsi-szellemi pusztítása után, amelynek „modernizációja” a gerinces, hithű embert manipulálható egyénné degradálta, a családi kapcsolatokat meggyengítette, a társadalom összetartó erejét csökkentette, az egyéni boldogulást kiirtotta az emberből. Komoly kihívás az egyház számára az agymosott, társadalmi összefogásra és egyéni megoldásokra képtelen „új embereket” vissza illeszteni a társadalomba és a hit útjára hozni, hangsúlyozta dr. Liviu Jitian. Holott jövőt csak az Istennel való kapcsolat, a múlttal és önmagunkkal való kibékélés révén lehet építeni.

A fölöttébb felemelő ünnepségen a Zsil-völgyében oly erős ökumenizmus és nemzeti összefogás jegyében a szervezők meghívták a református és unitárius testvéregyházak lelkipásztorait, majd a közönség a harmadik osztályos Prcsina Fabiani Andrei zongora-előadásában gyönyörködhetett.

Az egész ünnepség megható volt, egyetlen szépséghibája, hogy noha a közönség nagy többsége magyar volt, a felszólalások többnyire románul hangzottak el, csupán dr. Liviu Jitian mondta el magyarul beszédének egy részét.

A templom 125 évének ünnepségsorozata jövő héten folytatódik, amikor dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, illetve Petrozsény magyarországi testvérvárosa, Várpalota plébánosa celebrál szentmisét.