„A kollázskészítés megnyugtató, terápiás jellegű folyamat”

A Temesvári Városháza Urbanisztikai Műhelyében május 20-án nyílt meg Benedek Levente képzőművész COLL(AGE) című egyéni kiállítása. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó alkalmazott grafikusa kiállításának anyagát Balázs Attila színházigazgató és Daniela Șilindean egyetemi tanár, színikritikus méltatták.

Benedek Levente a meglepetések embere. Miután a jogos dicséretekben bővelkedő méltatások elhangzottak, az alkotó elhúzott egy függönyt, amely mögött a művész eszközei bújtak meg festői összevisszaságban. Ezután levetette az ingét és sorra magára öltötte a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) évről évre változó emblémáit magukon viselő pólókat, amíg el nem érkezett az idei, aktuális pólóhoz. Benedek Levente ezután megnyitotta a kíváncsi szemek előtt az Urbanisztikai Műhely hátsó helyiségét, ahol irdatlan mennyiségű, feldolgozásra váró nyersanyag (plakát, szórólap, karkötő, matrica, fotó, színház és koncertjegy stb.), a kollázskészítéshez alkalmas eszközök és üres rámák várják a meglepetés workshop résztvevőit, amely május 21–24. között, naponta 11–15 óra között zajlik önkéntes jelentkezők részvételével.

A COLL(AGE) című kiállításról és a szerdán indult kollázs-műhelyről Benedek Levente nyilatkozott a Nyugati Jelennek.

– Hogyan készültek az itt látható alkotások?

– A kollázsok alapja sima karton, de több esetben is színházi plakátokra kezdtem el ragasztgatni. Másfél évvel ezelőtt kezdtem el a kollázs-készítést. Párhuzamosan több kollázson dolgoztam egyszerre. Otthon, ahol dolgozom rajtuk, nincs rálátásom arra, hogy ezek a pici darabkák, gyűjteményen darabjai, hova kellene kerüljenek. Ezért nagyon hasznos ez a workshop, amit a kiállítás folytatásaként tartunk, mert itt nagyobb a rálátásom és van segítségem is, mások is dolgozhatnak a kollázsokon.

– Hogyan álltak össze a kész kollázsok? Téma, színek szerint, vagy más szempontok is voltak?

 – Van olyan is közöttük, ami tematikus, ez a válogatás alatt dőlt el. Először elkezdtem színek szerint szétválogatni a hatalmas gyűjteményt. Aztán bizonyos esetekben témák szerint válogatni, például van olyan kollázs, ahol csak színészek fotói jelennek meg, van olyan is, ahol csak épületek, amelyek nagy részéhez közöm van, fontosak az életemben. A plakáton is látható kollázs a két évvel ezelőtt kinyomtatott TESZT-es képeslapok újrafeldolgozása, ami egy nyolcéves fotógyűjteményből született, ez másodszori újrahasznosítása az anyagnak.

– Miről szólnak ezek a kollázsok?

– Egyrészt magáról  a kollázs technikáról, és ahogy kapcsos zárójelbe raktam a COLLAGE-ból az AGE szót, a korról és az időről. Elsősorban az időről szól ez a kiállítás, konkrétam arról a 15 évről, amióta gyűjtöm ezeket a nyomtatott emlékeket, arról a 10 évről, amióta a magyar színházban dolgozom és arról a másfél évről, amióta ezeket a kollázsokat készítem. És hogy ne csak a múltba tekintsek vissza, arról a műhelymunkáról, amit most négy napig fogunk csinálni és arról, hogy mi lesz ennek a kiállításnak a sorsa, mert el szeretném vinni több helyre.

– Hogyan született meg ennek kollázs-készítő műhelynek a gondolata?

– Húsz munka készült el berámázva és a falakra került. A tér, ahol ezek ki vannak állítva, eleve kettőbe van osztva. Azt találtuk ki, adaptálva a TESZT fesztivál kialakult helyzetéhez (az előadások felét ki kellett venni a programból költségvetéshiány miatt), hogy a 20 félkész kollázs a másik térben lesz elhelyezve együtt a többi feldolgozandó anyaggal. Négy napig tart ez a workshop, amelynek során befejezzük az alkotásokat közösen, én csak véglegesíteni és rámázni fogok, nem szeretnék egyebet csinálni, szabad kezet adtam az önkénteseknek. Május 25-én, szombaton 2 órakor tartunk egy kiállítászáró eseményt, ahol mindegyik munka a falon lesz és így teljes lesz a 40 kollázs!

– Az első 20 kollázs a művészről, az emlékeiről szól. A műhelymunka során készülő alkotásokba az önkéntesek képei, emlékei is beépülhetnek, így egyfajta kollektív alkotások lesznek.

– Bár az én gyűjteményem, már önmagában kollektív az alkotás, mert sok olyan információ, képrészlet kerül rá, amihez másnak is köze van. Ebbe a történetbe akarom kicsit jobban bevonni a nézőt, a gondolat az, hogy a saját memóriánk mindig kollektív memória is egyben. Az a folyamat is fontos, ami bennünk lezajlik, amíg ezeket a kollázsokat készíted. A kollázs-készítés folyamatos felidézése a dolgoknak, az emlékeknek, ami azért érdekes, mert egy más képpé áll össze, mint ahogy először elkezdtél emlékezni rá. Ez az egész folyamat egy dekonstrukció és utána rekonstrukció, ez a lényege, újra összerakod az emlékeidet, amelyek lehetnek pozitívak, negatívak, akár traumák is. Az ember mindig magával hordozza a traumákat, csak az a kérdés, hogy mit kezd velük. Ha elhelyezi, bekeretezi, fixálja őket egy bizonyos helyre, akkor könnyebb velük élni. Eltűntetni nem lehet őket, a lényeg, hogy meg kell találni a helyét ezeknek a dolgoknak. Egy picit terápiás jellegű ez a kiállítás, hasonlít a mandala készítéséhez, az is nyugtató hatású folyamat