„A politikus is ember…” (I.)

– Az RMDSZ politikusai közül az idősebbeket ismerem. Rólad, aki a fiatalabb nemzedéket képviseled, keveset tudok. Közölj, kérlek, néhány életrajzi adatot magadról!

– 1977. november 6-án születtem Aradon. Szüleim Zimándújfaluban éltek akkor. Ott nevelkedtem első osztályos koromig. 1984-ben költöztünk be Aradra, egy UTA téri, nyolcemeletes tömbházba. Sajnos, már csak ketten, édesanyámmal, ugyanis 1982-ben édesapám meghalt. Borzasztó nehezen szoktam meg az új környezetet, hisz előtte Zimándon a természetben nevelkedtem. Akkoriban ott nem volt szinte semmi autóforgalom, csend volt, reggel meg este egyedül a gulya vonult el zajosabban a házunk előtt. Ehhez képest az UTA tér hatalmas változást jelentett az állandóan tolató vonatszerelvényekkel, az ott átmenő forgalom hangzavarával… Lejártunk a blokk köré játszani a szomszéd gyerekekkel, de az nem tudta helyettesíteni a zimándi szabadságot, a természetes környezetet.

– Zimándon jártál óvodába?

– Igen, viszont az utolsó évben anyám naponta behordott Aradra, egy román napközis óvodába, hogy ragadjon rám valami román nyelvtudás is. Minden reggel ötkor keltünk a rádió hangjára. Olykor az ölében vitt ki a buszállomásra. Anyám hét órára ment dolgozni a Ziridavánál lévő varrodába… Úgy kezdtem az első osztályt a frissen átadott 21-es Általános Iskolában, hogy a magyar tagozaton osztálytársaimhoz képest viszonylag jól tudtam románul. És ez a következő években sem kopott semmit, hisz a blokk körüli gyerekek zöme is román volt, románul társalogtunk. Édesanyám számára meg számomra is természetes volt, hogy magyar iskolába járjak.

– Hova kerültél a nyolc osztály elvégzése után?

– A Csiky Gergely Líceumban matematika–fizika szakon érettségiztem 1996-ban.

– Voltak kedvenc tantárgyaid?

– Bár reálosztályba jártam, kedvenc tantárgyaim a történelem és a földrajz voltak. Szórakozásból is ezekhez a tárgyakhoz kapcsolódó könyveket, cikkeket olvastam és olvasok mai napig. Végül mégis a Temesvári Műszaki Egyetemre, elektromechanika szakra iratkoztam, ahol a matematika meg a fizika vitte a prímet.

– Szeretted az iskolát?

– Utólag visszagondolva nagyon jó a véleményem mindkét iskoláról, ahova jártam. Annyira szerettem őket, amennyire szeretheti az iskolát egy átlagos gyerek. Nagyon jól éreztem magamat az osztálytársaimmal. Jó baráti társaságunk alakult ki.

– Milyen volt az egyetem?

– Nem volt rossz, de mély nyomokat nem hagyott bennem. Borzasztó gyengén felszerelt laborok fogadtak, a kísérletezések és a technikai-fizikális tudás, amit át kellett volna adniuk, elég hiányosnak tűntek.  Akkor, a ’90-es évek végén kezdődött a számítógépek korszaka. Volt egy-két berendezett terem, de egy műszaki egyetemhez fogva szegényesnek éreztem azokat. Egyszóval, az egyetem számomra kis csalódást okozott.

„Fociztam nyolc évet Tisza Feri csapatában”

– Gyerekkorod hagyott valami mély nyomot emlékeidben?

– Hogyne! Fociztam nyolc évet.

– Mikortól?

– Első osztályos koromtól nyolcadik elejéig.

– Hol?

– Az UTA-ban, utána pedig az egész csapat edzőstül (Tisza Feri volt az edzőnk) átment a Strungulba. A nyolcadik osztály elején édesanyám megérezte, hogy választani kell a tanulás és a mindennapi edzések, meg a hétvégi meccsek közül. Akkor eltettük a futballcipőt, és kezembe vettem a könyveket. A biztosabb utat választottam.

– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?

– A 2001 nyarán letett államvizsga után megpróbáltam valahol műszaki téren elhelyezkedni a lebomlóban levő aradi ipar környékén. Ismeretségek nélkül küldözgettem bőszen az önéletrajzokat ide-oda-amoda, de egyikből sem lett semmi. 2002 elején kezdődött el Erdély-szerte a magyar igazolványok kiadásának időszaka. Akkor kerültem az RMDSZ-hez. Részt vettem egy interjún, egy írásbeli vizsgán, és felvettek. Elkezdtem dolgozni az RMDSZ régi épületében a magyar igazolványokkal foglalkozó irodában. Jártam a vidéket,  gyűjtöttem be az igényléseket. Így kerültem ebbe a közegbe. Éveken keresztül nem is foglalkoztam mással. Lelkes, fiatal csapatunk volt, mindannyian huszonévesek. Eltelt néhány év, míg az RMDSZ vezetőségéből elkezdték kérni a segítségünket más területeken is. Figyelembe vették, hogy rengeteg emberrel volt közvetlen kapcsolatunk, sok élethelyzetet megismerhettünk.

– Kik voltak abban az „ifi” csapatban?

– Tóth Csaba, Szabó Mihály, Lészay Ildikó és mások.

„Megyei szinten nem az RMDSZ a nagykutya”

– És elkezdtél politizálni.

– A 2004-es helyhatósági és parlamenti kampányból már kivettük a részünket mi is. Voltak akkor hangsúlyos események, amelyekbe a magunk szintjén minket is bekapcsoltak, például  visszaállították a Szabadság-szobrot… Így jutottam RMDSZ-közelbe, majd lassan-lassan beindult a politikai pályám.

– Politikai sikereidről mondanál-e valamit?

– Egy politikus számára nagyon fontosak a sikerélmények. Ami az utóbbi években siker volt az RMDSZ Arad megyei politikájában, valamilyen szinten hozzám is köthető, hisz így vagy úgy kivettem belőlük a részem.

– Hogy lettél képviselő?

– Első képviselőségem a 2008–2012-es mandátum volt. Akkor változott meg a választási rendszer. A pártlistás választások helyébe az egyéni választókerületek kerültek. Két nappal a választások után, miután azt hittük, hogy az aradi RMDSZ-nek nem lesz képviselője a parlamentben, kiderült, hogy az új választási törvény értelmében bejutok a képviselőházba. Az az igazság, hogy a törvény – nagyon helyesen – az arányosságot követte.

– A második mandátumot hogy nyerted el?

– 2012-ben élt még a körzetes, egyéni választási rendszer, aztán visszatértek a listásra. Románia nincs még felkészülve az egyéni listás választásokra, nincs még rá megérve a társadalom, mindenféle populista kalandorok meg tudnának nyerni körzeteket. 2012-ben nem jutott be tőlünk senki a parlamentbe, 2016-ban viszont a választás megyei listák alapján folyt. És visszakerültem a képviselőházba.

– Hogy érzed: mennyire becsülik meg az aradiak mindazt, amit a város, a megye, a magyarság érdekében tettél és teszel?

– Úgy érzem, hogy ezzel nincs semmi problémánk. Aki magyar közösségi életet él, megbecsüli, értékeli azt a munkát, amit végeznek az RMDSZ általuk megválasztott tisztségviselői. De ettől függetlenül be kell látnunk, hogy a mi arányunk kicsi. A parlamentben a mi 6%-unk azt jelenti, hogy a 330 képviselőből vagyunk 21-en, és ugyanez az arány a szenátusban is. A 23 városi tanácsosból van két RMDSZ-es, a 33 megyei tanácsosból szintén kettő. Ezek a kollégák ott vannak, és prioritásként, első számú feladatként mindig a magyar közösségi ügyeket képviselik, és azokért lobbiznak. És ezen kívül nagyon sokszor a koalíciós partner elvárásai szerint támogatjuk és szavazzuk azt, amit kell. A városi vagy megyei tanácsban elmondjuk a véleményünket, próbálunk hatással lenni rájuk, azonban ők az erősebbek, a koalíciós létnek az a biztosítéka, hogy együtt szavazunk, akkor is, amikor nekünk van rá szükségünk, akkor is, amikor nekik van szükségük rá. Ez utóbbi fordul elő többször. Ebben a játékban Arad megyei szinten soha sem az RMDSZ a nagykutya. Az RMDSZ mindig ki tudja sáfárkodni a mi magyar közösségünk részére azt, ami elvárás, igény az oktatás, a kultúra területén. De nagyon sokszor a mi erőnk itt véget szokott érni.

„Ide köt minden idegszálam”

– Mi az, ami Aradhoz, illetve Arad megyéhez a legjobban köt?

– Az egész identitásom, az egész életem, minden Arad megyéhez, Aradhoz köt. Nem tudom elképzelni, hogy ne itt éljem az életem.

– Soha sem gondoltál arra, hogy máshol élj?

– Nincs az a család, ahol ez a kérdés ne merülne fel. Feleségem egyszer-kétszer felhozta a témát. Ő negyedikes koráig Sepsiszentgyörgyön nevelkedett, utána került Aradra, a középiskolát Magyarországon végezte, neki nincs annyi kötődése Aradhoz. Őt a szíve német nyelvterületre húzza, mivel jól beszél németül. Én minden próbálkozását leszereltem, mert úgy érzem, hogy ide köt az is, amit csinálok, és minden idegszálam, minden pórusom ide, ehhez a vidékhez ragaszt.

– Milyen úton jutnak el hozzád az állampolgárok, választóid visszajelzései, panaszai, gondjai?

– Vannak a hivatalos utak, az egy dolog. Másrészt azt hiszem, elég sokat vagyok emberek között Arad megyében. Ahova meghívnak, és két tányért összecsapnak, általában megpróbálok ott lenni. Ezek a legjobb alkalmak a beszélgetésekre. Két kupica után az állampolgár is hamarabb megnyílik, és elmondja búját-bánatát, elvárásait, kérését. Nincs az a magyarok lakta település Arad megyében, ahol évente legalább két alkalommal ne lennék kint, de van, ahol többször is. Közösségi rendezvények, ünnepségek, száraz RMDSZ-közgyűlések alkalmával is, aki velem beszélni szeretne, az sikerrel jár.

– Van arra mód, hogy a bukaresti parlamentben kiállj választóid konkrét érdekeiért?

– Egyéni érdekekért szinte soha sincs mód kiállnom. Az RMDSZ tisztségviselői, s így én is mindig közösségi érdekekért állunk ki. Nagyon sokszor megkeresik az embert egyéni bajokkal, problémákkal, amihez megpróbálunk segítséget nyújtani, megoldást találni. De önkormányzati, parlamenti szinten mindig a közösségi elvárásokra tudunk megoldást kínálni, hiszen a törvény nem egyetlen személyről szól, hanem minden iskoláról, minden állatorvosról, minden pedagógusról.

„Néha beleszalad az ember generációs konfliktusokba”

– Bemutatnád nagyjából napi munkabeosztásodat?

– Amióta ismét Bukarestben vagyok, az idővel nagyon hadilábon állok… A hétfő reggeli géppel repülök Temesvárról Bukarestbe. Temesvárra a kocsimmal megyek, a reptéri parkolóban hagyom. Érkezés után Bukarestben elmegyek a szállodába, ahol lakom.

– Külön szállodája van a képviselőknek?

– Nem. Kapunk egy havi pénzösszeget, amivel boldogulnunk kell, és oda megyünk lakni, ahova akarunk. Én ugyanabban a 3 csillagos szállodában lakom, most már két éve. Hétről hétre e-mailben foglalok szobát; most már végiglaktam a szálloda összes szobáját; minden héten más-más szobát kapok.

– Mikor kezdődik a parlamenti munka?

– Hétfő délután két órától szokott kezdődni frakcióüléssel, ahol megbeszéljük, hogy az elmúlt héten mi történt, főleg a szakbizottságokban, illetve azt, hogy mi várható azon a héten a szakbizottságokban, illetve a plénumban. Ez körülbelül másfél-két órát szokott tartani. Utána délután 4 órakor kezdődnek a parlament plénumának munkálatai.  Ez este 7-ig tart. Kedden délelőtt általában a szakbizottságokban dolgozunk, délután plénum, szerda délelőtt újra plénum, és szerda délben következik a hét talán legfontosabb pillanata, amikor az addig tárgyalt törvények végszavazására kerül sor. Szerda délután még összeülnek a bizottságok, este pedig repülök Temesvárra.

– Melyik szakbizottságban tevékenykedsz?

– A környezetvédelmi bizottságban.

– Milyen a viszonyod a többségi képviselőkkel?

– A parlamentben és az önkormányzatban is általában a személyes kapcsolatokat úgy próbáljuk kezelni, hogy jó legyen, hogy zsigerből senki ne tekintsen úgy ránk, hogy ezek a magyarok mit akarnak?!  Belefér ebbe, hogy megiszunk egy kávét – bárkivel, bármikor, bárhol. Úgy érzem, nekünk kötelességünk, hogy – a lehetőségekhez képest – minden kollégával jó viszonyunk legyen. Ha ez csak arra elég, hogy az ellenzéknek helyi szinten ne legyen prioritása a magyar közösség támadása, akkor már messze megérte. Ez nagyon fontos. A szavazásoknál pedig, sajnos, úgyis mindenki politikai színezet alapján emeli fel a kezét. Persze a szavazás előtt minden felelős politikai erő ehhez úgy áll hozzá, hogy időben felkészül, átbeszéli szervezeten belül a napirenden levő problémákat, és egységesen áll ki, mert másként teljesen komolytalannak, megbízhatatlannak tűnne.

– Mint a fiatalabb politikus nemzedék képviselője, nincsenek konfliktusaid a régiekkel?

– Néha beleszalad az ember generációs konfliktusokba azért, mert másképp látjuk a világot. Olykor az idősebb politikus korosztály szeretne nagyobb beleszólást olyasmibe, amiben neki már nincs felelőssége. Ez előfordul, azonban megpróbálom végig a helyén kezelni ezeket a dolgokat, és mindenkivel olyan kapcsolatot ápolni, ami normális.

„A telefonom soha sincs kikapcsolva”

– Csütörtöktől itthon mik a teendőid?

– Csütörtök, péntek a két munkanap itthon, amikor megyei RMDSZ-elnökként próbálom utolérni magam minden szempontból. Hál’ Istennek, az ügyvezető elnökség jól működik, viszi a napi teendőket a székházunkban, foglalkozik a kapcsolattartással, mindennel, amit meg kell csinálni.

– És következnek a hétvégék.

– Igen, amikor – időszaktól függően – jön a sok meghívás, amelyek nagy részének igyekszem eleget tenni.  Zsúfoltabb a farsangi időszak meg a nyár a rengeteg falunappal, közösségi rendezvénnyel.

– Mennyi pihenőszabadságod van?

– Igazi szabadságom akkor van, ha elutazom. Itthon, ha papíron szabadságon is vagyok, valami úgyis történik, és akkor részt veszek benne, nem tudom kivonni magam. Nyáron megpróbálok lecsípni magamnak tíz napot, hogy elutazzunk feleségemmel és a gyerekkel valahova a tengerre.

– Megengedheted magadnak, hogy ilyenkor kikapcsold a mobiltelefonodat?

– Nem. A telefonom soha sincs kikapcsolva, legfeljebb lehalkítva. A repülőn kapcsolom ki a telefonomat, háromnegyed órára.

„Nem nagy az elutasítottságom Arad megyében”

– Szerinted a mai embereket jellemzi a hazaszeretet? A lokálpatriotizmusnak van  létjogosultsága?

– Úgy látom, hogy megyénkben a magyar közösséget egészséges lokálpatriotizmus jellemzi. Mindenki büszke a saját gyökereire, saját településére, bár ez nem mindig tükröződik vissza abban, ahogy hozzáállnak az emberek a közösségi ügyekhez. Rohanó, felgyorsult világunkban nem mindig talál az ember időt és energiát, hogy tegyen is valamit. Ezen próbálunk meg itt-ott változtatni, és azt elérni: azon kívül, hogy büszke vagyok aradiságomra, apám és nagyapám is aradi volt, úgy vegyek részt ennek a magyar közösségnek az életében, hogy az valahol pozitívan hasson vissza. Sajnos az emberek nem mindig vállalják be annak az ódiumát, hogy részt is vesznek úgy a közösség életében, ahogy kéne, és ahogy szeretnék a településüket szebbnek, fejlettebbnek látni.