Máig a magyar nemzet legkedvesebb ünnepe március tizenötödike. Ezen a napon olyan forradalom tört ki 1848-ban Pesten, amely kitűzött céljait elérte, úgy, hogy egyetlen csepp vér sem ömlött ki – mindenki örült, ünnepelt, lelkesedett. A forradalom célja a szabadság és függetlenség kivívása volt. Ezen dolgozott az első népképviseleti Országgyűlés Pesten.
Országos választások
Az új alkotmány előírása szerint a kormány 1848 tavaszán kiírta a választásokat. A Nyári Pál elnöklésével működő központi választmány a választás napját 1848. június 22-re állapította meg. A nép újonnan szerzett jogainak gyakorlása háborús mozgalmak, udvari intrikák, nemzetiségi mozgalmak (elégedetlenségek) közepette zajlott le. Általános jelszó volt, hogy „pecsovicsokat” választani nem szabad, helyettük inkább parasztokat, kisiparosokat, kereskedőket válasszon a nép, mert ezek méltóbban fogják helyeiket betölteni.
Már az utolsó rendi országgyűlés előtt létrejöttek az elvi alapon álló pártalakulatok, a kormány melletti és elleni szerveződések: a konzervatív párt és a szabadelvi haladók pártja. A két pártnak a néphumor külön elnevezéseket is adott. Ekkor tűnik fel először a Pecsovics és Kubinszki elnevezés, mellyel a kormánypárti és ellenzéki követeket illették.
A régi ellenzék egészen eltűnt, s helyébe a szabadelvűek léptek, elnökként Deák Ferenc volt a vezérük. Új emberek, akik elhagyva a régi maradiságot, érzékenyek a reformok iránt, s azok diadaláért szálltak síkra. Deák mellett ott találjuk Bezerédj Istvánt, Klauzál Gábort, Pázmándy Dénest, a fiatalok között Pulszky Ferencet, Szentkirályi Móricot és másokat.
A főrendi tábla szabadelvi alapon Batthyány Lajos gróffal az élen szerveződött, melynek legkiválóbb tagjai báró Eötvös József és gróf Teleki László voltak.
A konzervatív elemek a nagyműveltségű Dessewffy Aurél köré tömörültek.
Az országgyűlés összetétele, megnyitása
A központi választmány (Választói bizottság) felhívása után megtörténtek a jelölések a fővárosban és az ország kerületeiben. A vezérszerepet vivő politikusok közül Kossuthot Budapest belvárosában, Perczel Mórt Budán, Deák Ferencet Zalában, gróf Széchenyi Istvánt Kolozsvárt választották meg.
Csakhamar megtörtént a képviselőválasztás Arad megye kerületeiben is. Arad városa, mely most élt először a követküldés jogával, Salbek Györgyöt, a világosi járás Fábián Gábort, a Magyar Akadémia tagját, a radnai Szerb Tivadar pénzügyminiszteri titkárt, korábban aradi bírót, a pécskai Szőke Károlyt a szentannai Mülek Ferencet, a buttyini Urbán Gyulát, s a kisjenei Simonyi Lajos bárót választották meg képviselőnek az első magyar népviseleti parlamentbe.
Alacsony volt a nemzetiségi követek számaránya, többek között a magyarellenes horvát mozgalmak és a Délvidéken kitört szerb lázadás miatt is, mert e vidékeken nem került sor választásra.
A kibukott jelöltek névsorában a legmeglepőbb volt Petőfi kudarca, akit Kunszentmiklóson buktattak meg egy jelentéktelen személy ellenében felbujtott választói. 1848. július 3-án az alsó- és felsőház előleges ülést tartott, melyen elhatározták az első népképviseleti országgyűlés megnyitását július 5-én Pesten a Vigadó nagytermében.
A felsőház korelnöke báró Sztojka Ferenc, az alsóházé Pálóczy László volt.
V. Ferdinánd király helyett az Országgyűlést István főherceg nyitotta meg. A nádor elmondta, hogy a király „betegsége miatt” nem jelenhetett meg, majd felolvasta a trónbeszédet, ezután elkezdődtek a rendes tanácskozások.
Az 1848. július 5-én Pesten megnyílt országgyűlésen 415 képviselő jelent meg. Ezek nagy többsége (74%) megyei birtokos nemes volt, köztük 90 olyan, aki már előzőleg is volt képviselő, 24% polgár és mindössze 4% „földműves”.
A Batthyány kormánynak biztos többsége volt. A korábbinál sokkal kiterjedtebb választójog ellenére az országgyűlési képviselők háromnegyedét továbbra is nemesek alkották, tehát az érdekeik érvényesültek, főként Erdélyben, ahol az úrbéri szabályozás híján amúgy is több volt a bizonytalanság akörül, hogy ki szavazhat, és ahol egyébként is szigorúbb cenzust alkalmaztak.
A márciusi fordulat miatt a liberális nemességnek sikerült a vezetést megszereznie és megtartania, támogatták ugyan a kormányt, de lezárni szerették volna a forradalmat.
Bekerült 36 nemesi radikális képviselő is, akik bár célkitűzéseikben különböztek a liberálisoktól, de a parasztság követeléseit általában ők sem tették magukévá.
A márciusi ifjak közül csak három lett képviselő. Az igazi baloldal és a paraszti érdekek, képviselője a három márciusi ifjú mellett Táncsics Mihály, valamint négy radikális érzelmű és magyarbarát hazai román képviselő voltak, akik Kossuth szerint „törpe minoritást” alkottak.
A többség álláspontját később a nemzetközi erőviszonyoknak az a változása módosította, amely végeredményben Batthyány politikáját is megbuktatta.
Önálló hadsereg és pénzügy
Amikor az új országgyűlés összeült, minden irányból viharfelhők gyülekeztek. Fokozatosan kitűnt, hogy a vihart a bécsi ellenforradalom szítja, először titokban, majd egyre nyíltabban. Batthyány már májusban elrendelte tízezer nemzetőr toborzását, ez azonban a nyáron már nem volt elegendő. Kossuth 1848. július 11-én hatalmas beszédben 200 ezer katona és 42 millió forint hitel megszavazását kérte, mert „a haza veszélyben van”. Az országgyűlés ezt nagy lelkesedéssel meg is adta, viszont az uralkodó nem hagyta jóvá a törvényt. Minél jobban kitűnt a magas birodalmi körök képmutatása és aknamunkája, annál erősebb és népszerűbb lett a radikális irányzat, amely szakítani akart Ausztriával.
Az önállóság fontos biztosítéka volt az önálló pénzügy megteremtése, amely Kossuth Lajos pénzügyminiszter nevéhez fűződik. Kossuth szinte teljesen üres államkincstárat vett át 1848 áprilisában, ám csakhamar úrrá lett a helyzeten, előbb kamatos kincstári utalványok kibocsátásával próbálta megerősíteni az ország pénzügyi helyzetét, majd önálló bankjegyeket bocsátottak ki, az ún. Kossuth bankókat. A bankjegyeken, amelyeket Tyroler József, az ismert művész tervezett, a Magyarországon élő nemzetiségek nyelvén is szerepelt a pénz értéke. A gyártásukhoz szükséges gépeket Angliából hozták, a legnagyobb címlet a százforintos volt. Az első egyforintos bankjegyek augusztus 5-én készült el.
Külpolitika: a magyar koncepció
Az 1848 tavaszán kibontakozó német egységmozgalom következtében fennállt az a lehetőség, hogy a Habsburg Birodalom német lakosságú tartományai beolvadnak a létrejövő egységes német államba, s megkezdődhet a birodalom Magyarország központú átszervezése.
A magyar koncepció lényege az volt, hogy nemcsak a birodalom nem-magyar területei kerülnének magyar vezetés alá, hanem a dunai szerb és román fejedelemségek is kapcsolódnának a magyar koronához.
Ezért hívta az országgyűlés és a kormány az uralkodóházat Budára (sajnos sikertelenül), s ezért támogatták olyan lelkesen a német egységmozgalmat.
A kormány külpolitikai számításai nem váltak be. A német egységmozgalom kudarca az osztrák és porosz főség alatt a lengyel forradalmi mozgalmak végét is jelentette. Anglia nem volt hajlandó érintkezésbe lépni a magyar kormányzattal. A forradalmi Franciaországot lekötötte a saját belső helyzetének megszilárdítása és a francia politika elismertetése. Az olasz felkelők és a szárd-piemonti csapatok 1848. június végén sorozatban vereséget szenvedtek Lombardiában. Ezek a külpolitikai körülmények nem nagyon kedveztek a magyar törekvéseknek.
Az új népviseleti országgyűlés, amely Pesten 1848. július elejétől december végéig ülésezett, majd utóbb megritkulva Debrecenben, végül pedig a szabadságharc utolsó szakaszában Szegeden folytatta munkáját legfontosabb feladata az 1848. áprilisi törvények továbbfejlesztése és kiegészítése lett volna. A testület azonban augusztus végéig mindössze három törvényt alkotott: a kincstári birtokon eszközlendő magyar telepítésekről, a magyar hadseregről és a bankjegykibocsátásról. E törvényeket az uralkodó nem szentesítette, ám az ország fenyegetett helyzetére való tekintettel az országgyűlés az utóbbi kettőt 1848 őszén életbe léptette.
A képviselőház nagy többsége olyanokból állt, akik a polgári-nemzeti átalakulásnak valóban hívei voltak. Vele született meg Magyarországon a polgári parlament.
Komádi Sándor
Hozzászólások