Az emberiség (lehetséges) története – 1.

A Föld, a fiatal bolygóképződmény 4,5 milliárd évvel ezelőtt szinte cseppfolyós állapotban forrongott a Nap körül, amikor egy másik bolygó-kezdeményezés megközelítette, sőt neki is ütközött. Elég nagy tömege és sebessége volt, becsapódott mélyen a Föld belsejébe, de folytatta tovább az útját, s magával vitte a rátapadó folyékony Föld-anyagot, kitépve azt a helyéről. Vitte is magával egy darabig, de olyan nagy tömegű anyagot szakított ki a Földből, aminek akkora volt a gravitációs ereje, hogy lassítani kezdte, majd 22 000 km-re a Földtől keringő pályára kényszerítette, a most Holdnak nevezett kőzettömeget.

Ez tehát a Hold, ez kering még most is a Föld körül. Ez az óriási ütközés teljesen megváltoztatta bolygónk további életét. Kifordította a belsejét, és a nagy robbanástól, vas és más fémek keletkeztek, valamint metán, szénmonoxid és hidrogén. Ez utóbbi három pedig az élet építőköve, a szerves anyagok alapanyaga. De hogy megjelenjenek a szerves anyagok, ahhoz a Hold segítsége is kellett.

A Föld lehűlő felületén a gázok vízzé csapódtak ki, így keletkeztek az óceánok. A Holdra tapadó Föld-anyagot vonzza a Föld gravitációs ereje, de éppúgy a Holdnak is van magja, aminek megvan a maga gravitációs ereje. Ez a kettő egyelőre kiegyenlíti egymást, ez készteti keringő pályára a Holdat, és ez az erő okozza a Földön az ár-apály jelenséget. A Földön, 200 millió évvel később, apálykor a tengerek partján, bizonyos helyeken, csak tócsákban maradt víz, ami a Nap ultraibolya sugárzása miatt elpárolgott. Kísérletek bizonyítják, hogy ilyen körülmények között, a víz periodikus visszaáramlása miatt, szerves vegyületek keletkezhetnek. Ez a folyamat vezetett évmilliók során, az élet építőköveinek, a ribonukleinsavaknak a kialakulásához, majd a szerves vegyületek, az élet megjelenéséhez.

Év milliók során, kialakult az élővilág, milliárd féle élőlény, az egyszerűbbektől a fejlettebbekig, míg megjelentek az emlősök, köztük, az ember. Az ember a táplálkozási lánc egyik eleme volt, a sor közepe táján. Az ember többnyire növényeket fogyasztott, de megette a kisebb állatok egy részét is, mint pl. rovarokat, békákat stb., míg a nagyobbak, a tigris, oroszlán megette az embert is. Ebben a sorban nehéz volt megmaradni, kellett valami, ami megmenti, erősebbé teszi az embert a többi élőlénynél. Ez pedig az intelligencia volt. Ahhoz hogy megmaradjon az ember, élelemre volt szüksége. Mivel a termete is olyan volt, mint a hely, ahol a táplálkozási láncsorban állt, közepes, csak úgy tudott megmaradni, ha jobban látta a környezetét, ha megtalálta az élelmet, hamarább észrevette az ellenséget és így nagyobb eséllyel tudott elmenekülni előle. S hogy szerezhetett több információt? Úgy hogyha két lábra állt. Ez a pozíció aztán sok mindent okozott. Két lábon sokkal több mindent látott az ember, a látottakat elemezni kellett és aszerint cselekedni. A több agyhasználat megnövelte az agy térfogatát, tömegét, és így ez a szerv egyre több mindenre lett képes. Az agy növekedéséhez még valami hozzájárult. Ezen felfogás szerint az embernek az első eszköze a kőbalta volt, amit eleinte nem vadászatra használt, hanem a nagy állatcsontok feltörésére. Még ha el is sikerült ejteni egy nagy bölényt, vagy más nagy termetű állatot, azt csak nagyon ritkán tudták elfogyasztani. A vér szagára odasereglettek előbb az oroszlánok, tigrisek, majd mikor azok jól laktak, a hiénák, és amikor az ember visszatérhetett a zsákmányhoz, csak a nagy csontokat találta, azokhoz viszont nem voltak elég nagy fogai. Egy idő után, viszont rájöttek, hogy a csontok belsejében tápláló eledel van, s kitaláltak a kőbaltát, amivel feltörték a csontokat és megették belőlük a velőt. A velő pedig nagy tápértékű, sok fehérjét tartalmazó eledel, ami szintén hozzájárult az agy térfogatának a növeléséhez.

Ugyancsak nagy lépés volt a fejlődés útján a tűz használata, nemcsak a fényt és a meleget biztosította, de hasznos fegyvernek és védekezési módszernek is bizonyult az ellenségekkel szemben. A legnagyobb haszna azonban a táplálék készítése terén volt. Főzve, sütve sok olyan növényi eredetű táplálékot is el tudtak fogyasztani, amit addig nem, s ez nemcsak a jobb táplálkozást biztosította, de megnövelte a szabadidejüket, a társadalmi életre fordított időt is. Valójába ez volt az első nagy szakadás az állatvilág és az ember között, amikor is az emberiség a maga pártjára tudott állítani egy természeti erőt. Addig az volt a legerősebb, akinek nagyobb volt a fizikai ereje, termete, foga, a szárnya, ezután pedig az, aki fel tudott használni egy természeti erőt.

De a függőleges pozíció gondokat is okozott, elsőbb is a nyaknak. A csontok, az izmok megerősödtek ugyan, de még most is sok embernek okoz problémát, a nagy koponya: hát-, nyak-fájdalmakat, görbülést, púpot okoz, de nőknél mást is.

A függőleges állás a medencecsontok megerősödését is megkövetelte. Ez a férfiaknál nem okozott problémát, de a nőknél igen. Igencsak megnehezült a szülés, először azért is, mert a csecsemőknek is nagyobb lett a feje, a nők medencéje pedig nemhogy tágult volna, de a nagyobb követelmények miatt a csontok megerősödtek, a nagyobb nyomás hatására szűkültek is. Így megnehezült a szülés, és még most is, a fejlett emberi civilizáció körülményei között, a szüléskor hal meg a legtöbb újszülött. A női szervezet másképp is reagált erre a helyzetre, mégpedig úgy, hogy hamarább megszüli, 9 hónap után a csecsemőt, nem 11, vagy 12 hónapra, ahogy kellene. Ezért olyan segítségre szorulók az emberi utódok, nem, mint a kisbárányok, vagy kiscsikók, akik a születésük után pár perc elteltével már lábra állnak, és ha muszáj szaladni is tudnak, menekülni.

Ennek a helyzetnek azonban előnye is volt. Mivel az újszülött magatehetetlen, az anya gondot kellett viseljen rá, aki egyedül nem tudta ellátni, sem önmagát sem a gyerekét. Az egész csapatnak be kellett segíteni, az anyákat eltartani és felügyelni a gyerekekre, ami aztán magával hozta az intenzívebb társadalmi kapcsolatok kialakulását, a kommunikáció fejlődését.

A függőleges állás és a megnövekedett, fejlettebb agy állította az embert, alig 100 000 év alatt, a táplálkozási lánc tetejére, s lett a legerősebb faj. Ez a helyzet váratlanul, gyorsan állt be a fejlődés bizonyos szakaszán, ami még magát az embert is felkészületlenül érte.  Az addigi első helyezettek, oroszlánok, cápák, sasok viselkedési módjában van valami, magasztos önbizalom. Az ember túl gyorsan került ebbe a helyzetbe, és ezt még most sem tudja feldolgozni. Még most is van egyfajta félelem, visszafogás a viselkedésében, s ez hozza ki sokunkból a kegyetlenségeket, az esztelen viselkedési módokat mind egymás, mind a természet ellen.

***

Ezeket a számomra új és érdekes gondolatokat Y. N. Harari izraeli történész és filozófus könyvében találtam. A probléma az volt, hogy úgy foglaljam össze röviden és érthetően őket, hogy azt mások is megértsék. Remélem sikerült.

Jankó András