„Az úszás lelki felüdülés, fizikai kikapcsolódás” (1.)

– Tornatanár vagy a Pécskai 2-es Iskolában vagy úszómester itt, Aradon?

– Is-is. Délelőtt tesitanár vagyok, utána egyenesen az uszodába megyek. Két órakor kezdek ott.

– Nemrég hallottam a hírt, hogy egy világversenyen Dubaiban egyik tanítványod kiemelkedő eredményt ért el. Hallhatnánk erről valamit?

– A 16 éves, Down-kóros Oprea Mara részt vett Románia válogatottjával az Egyesült Arab Emírségekben rendezett Special OlympicsVilágjátékokon. Ezt az eseményt az értelmi fogyatékosságokkal élő emberek nemzetközi szövetsége szervezi. A négyévente sorra kerülő versenyen idén 190 országból több, mint 7500 versenyző vett részt. Tanítványom egyéniben két IV. helyezést ért el 100 méter gyors-, illetve hátúszásban, a 4x100 méteres vegyes-váltóval pedig a dobogó harmadik fokára állt fel.

– Te is elkísérted Marát?

– Sajnos, nem. Az úszóválogatott edzője, akit nem ismerek, kísérte el a négy úszót. Én voltam már sok hazai meg magyarországi, hasonló versenyen a tanítványaimmal. Több dobogós helyezést értek el ezelőtt is.

– Hogy ismerted meg ezt a tanítványodat?

– Nagyon szeretek gyerekekkel dolgozni, mert ők még hisznek ebben a szép világban. Ezt a kislányt lehozták az uszodába, megkérdezték foglalkoznék-e vele. Megmondták a szülei, hogy Down-kóros. Elvállaltam. Elejétől kezdve azonos volt a frekvenciánk. Hét éve együtt dolgozunk. Időközben jött hozzám úszni tanulni több Down-kóros gyerek. Jól lehet dolgozni velük.

– Egyénileg foglalkozol mindegyikkel?

– Nem. Együtt a többiekkel. A különbség az, hogy velük sokkal lassabban haladunk. Lassabban úsznak, de megcsinálják szépen mindazt, amit mondok, csak kisebb iramban.

– Heti hány edzésen vett részt ez a kislány?

– Általában kettő-három, a világverseny előtt naponta másfél órát úszott. A maga módján.

– Te általában milyen korosztállyal foglalkozol?

– A legkisebb gyerek- és a legkisebb ifi korcsoportokkal. Szeretek velük dolgozni.

– Tudom, hogy ők is szeretnek téged.

– Mindegyik gyerekkel pertuban vagyok, mindegyik Marcinak szólít. Akkor is, amikor 200-300 térdrugózást kell végezniük büntetésből, akkor is, amikor együtt fagyizunk.

 

„Lételemem a víz”

– Hogy kerültél kapcsolatba az úszással, a vízzel?

– Annak idején, ötéves koromban nagynénim egy menő vízilabdással kavart. Alibinek levittek engem az uszodába, úgymond, úszásoktatásra. Gyorsan megtanítottak úszni, hogy több időt tölthessenek kettesben. Azóta ott ragadtam az uszodában.

– Hol érzed magad jobban: a medencében vagy a szárazon?

– A medencében. Víz-közelben. A nyári szabadságunk idején is. Lételemem a tenger vize. Általában a nyílt vizek… Két évvel ezelőtt részt vettem a Szenior Úszó Világbajnokságon, amelyet Magyarországon rendeztek. 

– Kik vehetnek részt ezen a versenyen?

– Huszonöt évet betöltött, már nem hivatásos vagy amatőr úszók. Az említett világversenyen 7500 versenyző szerepelt.

– Hol tartották a versenyeket?

– Budapesten a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, illetve az új Duna-Arénában… Egyik versenyszám a nyíltvízi úszás. Ezt a Balatonban tartották. Én is beneveztem a három kilométeres távon. Először sikerült tapasztalnom, hogy milyen is valójában a magyar tenger. Előtte is többször átúsztam a Balatont a nyári Balaton-átúszás alkalmával. Mindig tükörsima volt a víz felülete. Most rettentően hullámzott. Másfél kilométert a hullámokkal szemben kellett úsznunk. Rémálom volt.

– Értél el valamilyen eredményt, vagy csak a részvétel volt a fontos számodra?

– Ezen a versenyen a részvétel. Különben a 24-ik lettem „a világon”, ahogy jó barátom kisfia mondta. Megjegyzem, hogy az olasz csapat tagjai, akik elsők lettek, egytől-egyig tengerparti települések klubjaiból jöttek… Egyébként, úsztam hivatalos nyíltvízi versenyen Horvátországban, az Adriai-tengerben. A román tengerparton többször is megnyertem az ötkilométeres mamaiai nyíltvízi úszást. Ide tartozik, hogy jelenleg is nevemhez fűződik egy szakállas országos csúcs, amit 1980 decemberében úsztam, 13 évesen, 200 méteres mellúszásban rövid pályás (25 méteres) medencében.

 

„Több ezer gyereket megtanítottam úszni”

 

– Hogy sikerült ekkora népszerűségre szert tenned a gyerekek körében?

– Fiatal koromban kezdtem az úszásoktatást. Azóta több ezer gyereket megtanítottam úszni. Lehet, hogy jól csinálom. Jelenleg azok hozzák hozzám a gyerekeiket, akiket 25-30 évvel ezelőtt tanítottam.

– Valaki azt mesélte nekem, hogy úgy tanult meg úszni, hogy egyszerűen bedobták a nagyvízbe, és hagyták, hogy kiszabaduljon…

– Én nem vagyok híve ennek a módszernek, mert megtörténhet, hogy a gyerek úgy megijed, hogy soha többet nem akar víz közelébe menni. Inkább a fokozatos vízhez szoktatást helyezem előtérbe. Mondani szoktam a gyerekeknek, hogy nézzenek szét a medencében, amely olyan, mint egy óriási fürdőkád. Az elején körbe néznek a vízben, lubickolnak, szokják a környezetet, a társakat…

– Melyik klub színeiben foglalkozol a gyerekekkel?

– A Municípiumi Sport Klub (CSM) alkalmazottja vagyok, fél normával.

– Aktiváltál a GEMI-SPORT-ban is.

– Alapító tagja voltam ennek a privát klubnak, de nem győztem a terhelést.

– Érezted már magányosnak magad a medencében vagy a szélén?

– Soha. Mindig vannak körülöttem, és szeretem a nagy társaságot.

 

„A víz összehozza a gyerekeket”

 

– Testnevelést tanítasz Pécskán.

– A magyar tagozatos iskolában, a 2-esben, ahol egy rendkívül klassz pedagóguscsapat dolgozik. Mindenkivel jól kijövök. Naponta járok ki autóval, nem nagy a távolság. Nem gond az ingázás. Örömmel járok munkába.

– Hol könnyebb sportot tanítani: a vízben vagy a szárazon?

– Sajnos, a mai gyerekek már nem nagyon kedvelik a sportot. Annyira elvonják figyelmüket az elektronikai játékok, hogy már eleve a mozgást sem szeretik. Szerencse, hogy az iskolai testnevelési órák kötelezőek. A vízbe viszont szívesen jönnek. Ha látom, hogy a gyermek nem jön örömmel az uszodába, javasolom a szülőknek, hogy válasszon a gyerek más sportágat. Az uszoda különböző korú, nemzetiségű, vallású emberek érdekes, színes közössége. A víz összehozza a gyerekeket.

– Miután a gyerek megtanult úszni, ki a boldogabb: az oktató, a szülő vagy a gyermek?

– Én, mint úszásoktató mindenképpen. Ha látom, hogy megtanul úszni, a látszatra tehetségtelen gyerek, büszke vagyok. Gondolom, hogy a szülők is elégedettek, ha látják a sikert. A gyerek is örül, amikor ugrik a rajtkőről, és el tud úszni legalább a lépcsőig. Minden foglalkozás végén ugranak a gyerekek. Jó kis bátorsági teszt ez; a rosszcsontok alig várják.

– Voltak kiváló tanítványaid, akik feljutottak a csúcsra?

– Sok kiemelkedő tehetségű tanítványom van, de sajnos kevésből lesz bajnok.

– Miért?

– Az iskolai túlterheltség miatt, a különféle elektronikai játékok miatt, és amiatt, hogy nem elég kitartóak.

 

„Nagyon megnyílt a világ”

 

– Fiadnak is te vagy az edzője?

– Nem! Nem is akartam az lenni. A fiamat felfektettem a vízre, úgy, hogy az első versenyen dobogós lett, és aztán átadtam egy szakedző kollégámnak. Jómagam nem tudtam elképzelni, hogy kiabáljak a fiamra, ha épp nem úszik jól.

– Most mit csinál?

– Vannak tervei, elképzelései. A Csiky Gergely Főgimnáziumból indult. Többek között búvároktató, nemsokára ejtőernyős oktató is lesz. Ezek szabadfoglalkozások; ahol épp talál munkát a világon, oda megy dolgozni… Nagyon megnyílt a világ. Államvizsgázott a Vasile Goldiș Egyetem marketing-management szakán cégvezetésből, és remélem, hogy a nyár folyamán államvizsgázik testnevelésből is. 

 

„Kötelezővé tenném az úszást”

 

– A profi vagy az amatőr sportnak vagy a híve?

– Az amatőrök közül választom ki a jövendőbeli profikat. Szeretem az amatőrséget, mert ott még nagyon nyíltak, naivak a gyerekek. Ha tovább kerülnek, akkor kezdődik a kemény munka. Ezt kevesen vállalják. Szép a sportolók élete, de áldozatokat követel. Egyre kevesebb gyerek jár az uszodába. Régebben az 1-es Iskolából tornaórán a tanító nénik gyalog hozták a gyerekeket az uszodába. Azt hiszem, ma már busszal sem jönnének…

– Emlékszem, pár évvel ezelőtt néhány hétig a Csikyből buszokkal vitték a tanulókat az uszodába.

– Annak mi, úszóoktatók is örültünk; ingyen dolgoztunk azokkal a diákokkal. Mészár Sándor volt akkoriban a Megyei Sportigazgatóság élén, az ő ötlete volt. Városunk tíz iskoláját vonták be ebbe a projektbe. Négy órán vett részt minden gyerek. Ízelítőnek szántuk. Sajnos, úgy tudom, hogy utólag közülük egyetlen egy sem jött úszni. Pedig következett a nyári vakáció.

– Van elég uszoda Aradon?

– Kapacitás lenne. Épült egy új, fedett uszodánk is a Váralján.

– Kár, hogy nem 50 méteres.

– Rövidpályás versenyek megrendezésére és úszásoktatásra kifogástalanul megfelel.

– Mi a véleményed: miért egészséges sport az úszás?

– Úszás közben az ember megmozgatja mindegyik izmát. És nagyon fontos, hogy a teste lebeg a vízen, s emiatt a test súlya nem nehezedik a gerincre. Bármilyen gerincproblémával az orvosok az uszodába küldik a beteget. A vízben ellazulnak az izmok. Én mindenkinek kötelezővé tenném az úszást. Minden gyereknek az úszással kellene elkezdenie a sportolást. Az úszás alapsport kéne hogy legyen, mert lelki felüdülést és fizikai kikapcsolódást biztosít.

– A Marosban úsznak még?

– Sajnos, nem. Évek óta nem úsztam a Marosban.

– Igaz, hogy tele van örvényekkel, s emiatt nagyon veszélyes?

– Annak veszélyes, aki nem tud úszni.

 

„Nem voltam sorkatona a katonacsapatnál””

 

– Aradi vagy?

– Tősgyökeres.

– Mikor születtél?

– Több mint 50 évvel ezelőtt. ’67- es vagyok.

– Emlékszel még iskolás éveidre?

– Igen.

– Hova jártál?

– Az 1-es Általánosba, utána a Csiky elődjébe, a 11-esbe. Majdnem végig magyar tagozatra. Volt egy kis kitérőm: a 11. osztályt Bukarestben kezdtem. A Steauanál úsztam 12. osztály decemberéig. Akkor sárgaságos lettem, és hazajöttem. Miután meggyógyultam, visszamentem, és ott töltöttem a katonaéveimet, mint versenyúszó.

– Nehéz katonaságod volt?

– Nem voltam sorkatona a katonacsapatnál, de az edzéseken napi 20 kilométert úsztam. Hogy könnyebb volt-e, mindenki maga döntse el!

– Miért hagytad abba?

– A sárgaság után már nem tudtam elérni a nemzetközi szintet…  A betegség előtt Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnokkal szerepeltem együtt a nemzetközi versenyeken. Mai napig jóban vagyok vele és az akkori csapattal.

 

„Nagyon szeretem a borászatot”

 

– Emlékszel még a víz képletére?

– H2O. Ugye?

– Mint úszót kérdezem: Archimédesz törvényét tudod-e még?

– Annyi vizet nyom ki, amennyi a test tömege…

– Fizikus szemmel, nem helyes, amit mondasz, de ilyesmiről van szó benne… Szerettél iskolába járni?

– Szerettem, mert bár sokat hiányoztam, mint élsportoló, igazgatóim és tanáraim elfogadtak. Sosem felejtem el egykori testnevelés tanáromat, Vadász Ernőt, aki elvárta, hogy az óráin fekete rövidnadrágban és fehér trikóban jelenjünk meg. Szerettem volna később, munkám során ugyanezt bevezetni… A mai gyerekeknek  egyszerű, fehér trikójuk sincs… Csak feliratos.

– Tanulmányaid érettségi után?

– Még a régi rendszerben, Bukarestben elvégeztem az úszó szakedzői tanfolyamot, utólag pedig a vízilabda szakedzőit. Mindkettőben megvan a legmagasabb fokozatom. Később elvégeztem a testnevelési főiskolát is az aradi Goldiș Egyetemen. Utána a mesteri fokozatot is elvégeztem sportvezetés és sportügynök szakon. Együtt egy idősebb kollégámmal. Mi ketten bejártunk rendszeresen az órákra. A fiatalok kevésbé… Jelenleg készülök az első fokozati vizsgámra a tanügyben.

– Ha nem lettél volna úszómester, milyen pályát választottál volna?

– Azt hiszem, hogy a természetben dolgoznék, mint erdészmérnök, szőlőtermelő, borász… Biztos, hogy kint, a szabadban. Nagyon szeretem a szőlőt, a borászatot. És fontos, hogy ne legyen kötött a munkaidőm.

– Miért nem lettél, például, karmester?

– Azért nem lehetek karmester, mert nem vagyok híve a komolyzenének. Különben mindenféle zenét szeretek, az AC/DC-től a magyar nótákig.