Bensőséges búcsúünnepség a minorita templomban

Ahogyan azt a Hitélet rovatunkban előre jeleztük, az arad-belvárosi katolikus templomban hétfőn tartották meg a Páduai Szent Antalnak felajánlott ünnepélyes búcsúi szentmisét. Azt 18.30 órától, a p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök által, az oltár előtt elhelyezett asztalkán lévő fehér liliomoknak a megszentelése, a gyermekek megáldása, a híveknek a megszentelése előzte meg. 18 órakor a virágkoszorúval övezett feszület nyomában történt meg a ministránsok és az Ara-kerületi papság ünnepélyes bevonulása.

A 12 pap jelenlétében bemutatott szentmise ünnepi szónoka, ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperes, arad-ségai plébános szentbeszédében Páduai Szent Antal életét méltatta, akinek az 1231. június 13-án bekövetkezett halála évfordulójára emlékezünk.

Páduai Szent Antal 1195-ben, Lisszabonban látta meg a napvilágot, tehetős nemesi család gyermekeként Ferdinánd névre keresztelték. A lisszaboni katedrális iskolájában kezdte tanulmányait, 15 évesen felvételét kérte az ágostonos rendbe és a város falain kívül található Sao Vincente de Fora-kolostorba költözött. 1212-ben kérelmezte áthelyezését Coimbrába, mivel úgy érezte, családtagjai és barátai látogatásaikkal megzavarják őt szolgálatában. A fiatalember Lisszabonban és új kolostorában egyaránt kitűnt páratlan szellemi képességeivel, kiváló memóriájával és szónoki tehetségével, a Szentírás magyarázatában szerzett tudása a mártíromság iránt érzett vággyal párosult. 1220-ban Coimbrába szállították a marokkói misszió során elhunyt első ferences szerzetesek holttestét, ami Ferdinándot arra sarkallta, hogy hitéért áldozza fel életét. Miután kolduló barátok megerősítették őt elhatározásában, 1220 nyarán csatlakozott az Assisi Szent Ferenc által alapított rendhez, és felvette az Antal nevet. Még abban az évben átkelt Afrikába, ám csak néhány hónapot tölthetett a muszlimok között, ugyanis 1220–21 telén súlyos betegségbe esett. Elöljárói Portugáliába akarták hazaszállítani, de az őt szállító hajó viharba került, és Szicília partvidékére sodródott. A férfit a messinai ferences testvérek ápolták, míg felépült betegségéből.

A legenda szerint, egy alkalommal ferences és dominikánus barátok érkeztek a kolostorba, akik a közös ünnepség kezdetén rádöbbentek: egyikük sem készült ünnepi szónoklattal. Egymás után hárították el a felkérést, mígnem a választás az addig visszahúzódó Antalra esett, akit viselkedése alapján egyszerű, tanulatlan embernek tartottak; úgy vélték, a jámbor férfi szavain keresztül talán a Szentlélek szól majd a hívekhez. Az ünneplők végül kellemesen csalódtak, ugyanis a barát kezdetben félénknek bizonyult, ám később akkora szenvedéllyel beszélt, és olyan különleges teológiai tudásról tett tanúbizonyságot, hogy azt a hallgatóság isteni csodának gondolta.

Az esetet követően, 1222 nyarán Assisi Szent Ferenc személyesen írt levelet Antalnak, aki a bolognai egyetemre ment, majd Montpellierben és Toulouse-ban folytatta tanulmányait.

Legendája szerint, Antal olasz és francia földön is hatalmas tömegeket térített meg prédikációival. A feljegyzések szerint békét és megbocsátást hirdetett az emberek számára.

Antal térítéseit számos csodás történet örökítette meg: megvédte hallgatóságát a zivatartól és a szónoki emelvényt szétzúzó ördög cselvetésétől, de arról is olvashatunk, hogy imái segítségével egy pillanaton belül ott termett, ahol épp szükség volt rá.

Páduai Szent Antal az „eretnekek pörölyeként” tért haza Franciaországból, és hasonló eredménnyel végezte térítő munkáját az Észak- és Közép-Itáliában burjánzó mozgalmak hívei között. A szerzetest sikerei elismeréseként hamarosan az emiliai rendtartomány élére állították. Antal azonban nem vágyott előkelő pozícióra, ezért lemondott hivataláról, és Padovában telepedett le.

A legenda szerint a prédikátor érkezése csodálatos változásokat eredményezett a városban: a viszálykodók kibékültek egymással, az erkölcstelen életet folytató polgárok megbánták bűneiket, Antal itt is számos csodajelet vitt végbe. Egész munkásságáról elmondható, hogy szónoki tehetségével és páratlan karizmájával mindig és mindenhol a közösség javát szolgálta. A ferences szerzetes az 1231. évi böjt idején érte el pályafutása csúcsát, amikor 30 000 hívő előtt prédikált Padovában.

A szentet bámulatos kitartás jellemezte, azonban a feszített munkatempó és a szerény életvitel együttesen súlyos árat követelt a férfitól. 1231 tavaszán Antal súlyosan megbetegedett, majd június 13-án – Arcellában, Padova mellett – befejezte életét. A szerzetes halálát általános gyász követte Itáliában, népszerűségét ékesen bizonyítja, hogy IX. Gergely pápa egy éven belül, 1232 pünkösdjén szentté avatta. Antal neve az évszázadok során a szegények és az elesettek gyámolításával kapcsolódott össze, így főként a bajba jutottak fordultak hozzá; ezzel magyarázhatók az adománygyűjtésre szolgáló perselyek, illetve hálálkodó feliratok, melyeket a szobránál a legtöbb katolikus templomban megtalálhatunk. Páduai Szent Antal az Isten iránti önzetlen szeretet példaképe lehet mindnyájunk számára – zárta szentbeszédét ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperes, arad-ségai plébános.

A búcsúi szentmise ünnepélyességét nagyban emelték a Tankó László karnagy által felkészített, dirigált templomkórus, illetve a templom előterében, a karzaton énekelt kórussal együttműködve, Csermák Regina vezetésével éneklő fiatalok énekei.

Az ünnepélyes szertartás végén p. Blénesi Róbert plébános köszönetet mondott ft. Király Árpádnak és a paptestvéreknek a szolgálatért, Tankó László karnagynak és a templomkórusnak a zenei élményért, a nagyszámú híveknek a részvételért, akiknek azt kívánta: Páduai Szent Antal közbenjárására, a szentelt liliomokkal együtt, kísérje őket otthonaiba Isten áldása.

A családiasan bensőséges búcsúi szentmiséről, mindnyájan lélekben feltöltődve távoztak.