BOGNÁR LEVENTE: A menet közben szerzett tapasztalatok a jövőben is hasznosak lehetnek

Bognár Leventével, Arad megyei jogú város alpolgármesterével, az RMDSZ helybeli szervezetének az elnökével visszatekintünk a koronavírus-járvány kezdeteire.

A járványról jómaga is a médiában hallott-olvasott akkor, amikor az Kínában kirobbant, de a terjedéséről, a hozzánk való eljutásáról, mint másoknak, neki sem volt elképzelése. Tekintve, hogy a XXI. század globalizációs világában a távolságok nem jelentenek akadályt, a vírus hamar elterjedt Európában is, de az aradi városvezetés csak akkor ébredt rá a helyzet komolyságára, amikor a járvány Olaszországban tömeges fertőzéseket okozott. Akkor döbbentek rá, nem csupán a térségbe, de Aradra is eljuthat, ezért felmerült a kérdés: milyen lépéseket kell tenni ellene? A valós közigazgatási lépések, határozatok folyó év március 10-én fogalmazódtak meg először, amikor is az országban 17 fertőzéses esetet regisztráltak, ezért a belügyminisztérium intézkedési javaslatokat tett a tömegeket megmozgató programoknak a szabályozására: azokon legtöbb 200 ember vehetett részt, ugyanakkor gondoltak az oktatási intézményekben foganatosítandó intézkedésekre is.

Akkoriban Aradon és a megyében sem fedeztek fel fertőzéses esetet, de a nagylaki határátkelő miatt fokozott óvatosságot, odafigyelést kértek. Amikor azonban Olaszországban, Spanyolországban, valamint más nyugati országokban kirobbant a járvány, azt ott dolgozó, illetve mindenfajta „tevékenységet” folytató román állampolgárok hazatérésre kényszerültek. Arad megye akkor szembesült a koronavírus-veszéllyel. Nem véletlenül, mert megyeközpontként annak többszörösen ki volt téve, hiszen a betódulók jó része itt utazott át, illetve a nagylaki vámban dolgozók is jobbára aradiak voltak, ezért behozhatták a járványt. A fertőzötteket első fázisban Temesvár vette át, miután azonban az ottani kórházak megteltek, Aradnak is fogadnia kellett őket.

Harc a láthatatlan ellenséggel

Bognár Levente 21 éve dolgozik a közigazgatásban, ezért sokfajta adminisztratív munkára van rálátása, de a járványhelyzetre nem csak ő maga, de a rendszer sem volt kellőképpen felkészülve. Mert a katasztrófa-elhárítás terén megtanulták: ha árvíz jön, akkor hogyan kell megszervezni a védekezést, hova kell homokzsákokat vinni, esetleg tűzvész esetén hogyan kell intézkedni a tűzoltás megszervezésére. A koronavírus-típusú, láthatatlan ellenséggel szembeni védekezésre azonban nem voltak felkészülve. Ez menet közben történt meg az egészségügyi rendszerben is. Az adminisztrációban dolgozók az egészségügyi szakemberektől kapták az utasításokat, amelyeket igyekeztek végrehajtani. Elsősorban azokat az intézkedéseket, amelyeket a megyeközpont, illetve a polgármesteri hivatal működése szempontjából fontosak voltak. Az egészségügy teljesen különálló rendszert képez, ezért a vírus elleni intézkedések a katasztrófavédelmi csoport megyei szintű határozatai alapján történtek. Mindez gyakran bizonytalan helyzeteket jelentett, de látták mindazokat a gondokat is, amelyeket a média Olaszországból közvetített, ezért sokuknál pánikot váltott ki.

Amikor a járvány már Aradon is felütötte a fejét, a közalkalmazottak egy részében félelmet keltett, nem akartak a betérő ügyfelekkel érintkezni, a tömegközlekedési járműveken dolgozni. Éppen ezért a város vezetősége is meghozta mindazokat az óvintézkedéseket, amelyeket a katasztrófavédelem képviselőitől kapott. Az alkalmazottakkal meg kellett értetni: a megfelelő óvintézkedések közepette az ügyfélfogadásnak is működnie kell, azzal együtt, hogy a betérő ügyfelekről nem lehetett tudni, kik vírushordozók, kik nem. Olyan abszurd helyzetek is kialakultak, hogy a hivatal munkatársai egymással szemben is bizalmatlanok voltak.

A felvetésre, miszerint az aradi egészségügy sem volt felkészülve a járványhelyzetre, ha megtörténhetett, hogy egy baptista lelkipásztort szívbántalmakkal beutaltak a kórházba, ahol néhány napi kezelés után elhunyt, közben kiderült, hogy fertőzött volt, ráadásul meg is fertőzött néhány orvost és egészségügyi dolgozót, Bognár Levente az eddigi alprefektusi, illetve alpolgármesteri tapasztalatai alapján nyugtázta: „Az egészségügyi rendszer valóban nem volt a járványra kellő módon felkészülve, illetve a járványszűrési munka sem volt idejében beindítva. Mert ugye, miközben a tévében láttuk, nem gondoltuk, hogy mindaz nálunk is megtörténhet.” Senki nem látta, ezért nem is gondolta, hiszen a vírusfertőzés nem jár látványos testi sérüléssel, hanem egy lappangó állapot után válik észlelhetővé. Ha a szűrés nem történt meg idejében, a vírus alattomosan terjedve megfertőzheti a munkatársakat, a családtagokat is. Lévén szó választási évről, illetve a felvetődött kormányzási gondokról, valószínűleg Bukarestből is késéssel érkeztek meg az utasítások. Arad is azon városok között volt, ahol robbanásszerűen megnőtt a fertőzéses eseteknek a száma. Bukarest után a következő Suceava volt, ahol nem tudtak kellőképpen felkészülni, utána azonban Arad és Hunyad megye váltották egymást a fertőzöttek száma tekintetében. Amíg Aradon nem volt megszervezve a megfelelő kórházi ellátás, addig az Arad megyei súlyosabb eseteket is Temesvárra szállították, ami egyben azt is jelentette: az ottani nyilvántartásban szerepeltek. Aradon a határátkelő közelsége, illetve az itt átutazók okozták a legnagyobb bajt. Egy adott pillanatban nem lehetett követni: honnan terjed a járvány és kiket fertőzhet meg. Az Arad megyei egészségügyi ellátási rendszerben is kirobbant egy pánik, amikor az idősebb orvosok nem mertek bemenni a kórházba. A helybeli egészségügyben történtek ugyan változások, de ezzel együtt, a koronavírus-járvány megkövetelte kihívásoknak a rendszer nem tudott megfelelni. Mert az egészségügyi miniszterek rendre próbáltak változtatásokat hozni, de országos szinten az egészségügyi rendszer működtetésére nincs egy jól bevált gyakorlat. A rendszer minden megyében más elképzelés alapján működik. Példának okáért, Bihar megyében a legnagyobb kórház nem a megye, hanem Nagyvárad hatáskörébe tartozik.

Elmaradt fejlesztések

Mindenhol nagyon sok olyan beruházás maradt el, ami a kórházak korszerűsítését, illetve a betegellátás javítását serkentette volna. Más kérdés, hogy a privát szektorban pénzért a legkorszerűbb kezelést is meg lehetett kapni, ami viszont egészen más helyzetet teremtett. Tehát az egész közegészségügyi rendszernek kellett vizsgáznia. Országos stratégia hiányában, eltelt egy kis idő, amíg kialakultak a működő módszerek, procedúrák olyan helyeken is, amelyek nem egyetemi központok.

Ami az aradi járványosztályon volt, arról jobb nem beszélni, azt már régen le kellett volna bontani. A betegeket most már a Mosóczy-telepi új tüdőkórházban kezelik. Ugyanakkor az Arad Municípiumi Kórházban, ami ugyancsak a megyéhez tartozik, de az épület tulajdonosa a város. Ezért ott az Aradi Polgármesteri Hivatal is beruházhatott, pénzeknek az átütemezésével. Ezzel párhuzamosan be kellett szerezniük a megyeközpont fertőtlenítéséhez szükséges vegyszereket. Óriási gond volt a fertőtlenítőknek a beszerzése, hiszen az ország minden városa nagy mennyiségben vásárolt hasonlókat. Ezzel párhuzamosan, az Operatív Bizottsággal együttműködve, a helyi rendőrséget is a járvány elleni védekezésre kellett átcsoportosítani. A hajléktalanokat is karanténba kellett helyezni, hogy megállíthassák a vírus terjedését. A hajléktalanoknak az éjjeli menedékhelyen alakították ki az elszigetelő karantént, csakhogy nem fértek el mindannyian, ezért egy sporttermet is a rendelkezésükre bocsátottak a mikelakai Selgros közelében.

Mindezzel párhuzamosan az Aradi Polgármesteri Hivatal munkáját is át kellett szervezni, az alkalmazottak számát egy-egy irodában csökkenteni kellett, hogy elkerüljék a zsúfoltság okozta fertőzésveszélyt. Ezt úgy hajtották végre, hogy a vészhelyzet első hetétől bevezették a több műszakban, rövidített munkaidőben történő munkát. Az átszervezés jóvoltából csupán két alkalmazott fertőződött meg. Ahol ez megtörtént, a helyiséget fertőtleníteni kellett az ügyfélfogadás felfüggesztésével párhuzamosan.

A bürokrácia béklyói

Eleinte óriási gondot okozott a védekező eszközöknek, a fertőtlenítőszereknek a beszerzése. Azokat a közterületek, irodák, továbbá kézfertőtlenítésére használták, de védőkesztyűket, szájmaszkokat is biztosítottak a közalkalmazottak számára. Mindez nem volt egyszerű, hiszen leadták a megrendelést, de meg kellett várni a rendeletet, amely feloldotta a közbeszerzési procedúrákat. Anélkül nem mertek lépni, mert a Számvevőszék kérdőre vonhatta volna, amiért nem közbeszerzési eljárással vásároltak. Vagyis a védekezés a bürokrácia útvesztőiben tengődött. A városi tanács üléseit előbb szájmaszk használatával szervezték, utána azonban mindenkivel otthonról, online módon beszélték meg a teendőket. A költségvetésben jóváhagyott összegek egy részét át kellett csoportosítani, amit alaposan meg kellett fontolni, hiszen több millió lejről volt szó.

A fertőtlenítés feladatát megbeszélték a közbeszerzési osztályban, majd a feladatokat leosztották a Városi Tanács alárendeltségébe tartozó szállítási vállalatoknak. Azok a saját kereteikben látták el a közlekedési járműveknek, a villamosoknak és az autóbuszoknak a fertőtlenítését.

Mindezt tovább bonyolította az országosan született határozat, miszerint a tömbházaknak a lépcsőházait is fertőtleníteni kellett. Ez eléggé meggondolatlan lépés volt, mert példának okáért, Aradon több ezer lépcsőház van nem csupán a tömbházakban, hanem a régi építésű társasházakban is, amelyeket ugyancsak fertőtleníteni kellett, noha nem volt rá jogi keret, mert csak a panelházak lépcsőházait említették. Tehát felsőbb szinten voltak olyan döntések, amelyeket lent igen nehéz volt végrehajtani.

Végül is módosították a határozatot, az csupán ajánlás maradt, ezért Aradon a fertőtlenítéshez szükséges procedúrákat végeztették el a sétányokon, illetve a lépcsőházak környékén. Utóbbiaknak a fertőtlenítésében közreműködtek a lakóbizottságokkal.

Magánemberként is vigyázni

Bognár Levente és családja magánemberként a koronavírus-járványt izgalmak között élte meg, hiszen naponta be kellett járnia a hivatalba, ezért nagyon oda kellett figyelnie, nehogy hazavigye a vírust. Erre komoly esély is volt, hiszen az alpolgármester kolléga Bukarestben járt, ahol két vírushordozó szenátorral érintkezett. Amikor kiderült a bukaresti fertőzés, az aradi titkárságon úgy döntöttek: akik Bukarestben jártak, azok maradjanak otthoni karanténban. Ebbe a helyzetbe került alpolgármester társa is, akinek a feladatait a karantén idején Bognárnak kellett átvennie. Számos megbeszélésen jelen kellett lennie, előkészíteni, illetve meghozni a szükséges döntéseket. Ez idő alatt az ember tudatalattijában is állandóan motoszkál: vajon nem érintkeztem-e fertőzött személlyel?

Azzal együtt, hogy Aradon megtörtént a fertőtlenítés főpróbája, hiszen januárban az Aradi Német Líceum bentlakásában fertőtlenítettek, ami mintegy 30 bentlakó diáknak a megbetegedéséhez vezetett – ott nem vírusfertőzés történt, hanem túladagolták a permetszert, illetve nem szellőztették ki rendesen a hálótermet, miközben a diákokat beengedték. Régebben olyan erős szerekkel fertőtlenítettek, hogy a helyiségbe a csípős szag miatt napokig nem lehetett bemenni. Az újaradi esetért az iskola, de a fertőtlenítést végző cég vezetősége is felelős.

A fertőzés növekedésével, illetve a védekezés gyakorlása közben kialakultak a helyes eljárások és a rutin. Talán ezért is történhetett meg, hogy Aradon a fertőzötteknek a száma nem ugrott meg olyan mértékben, mint Suceavában. Ugyanakkor a lakosságban is tudatosodott a védekezés fontossága és az otthonmaradás szükségessége – megnyilvánult a közösségi felelősségtudat. Ebben a közösségben él az aradi magyarság is, amely ha nincs is többségben, a 10%-os aránya mindenképp egy kisvárosnyi magyart jelent. Amit városi szinten tettek, azt a magyarság érdekében is tették. Az általános öröm, hogy az autópályán könnyen közlekedhetünk, juthatunk át az anyaországba is, nos ez az előny ezúttal ellenünk fordult, mert onnan érkezett a fő fertőzésforrás is. Volt olyan időszak, amikor a helyi rendőrség nem engedte be az autópályán közlekedőket Aradra. Ugyanakkor a helyi rendőröknek nem volt szájmaszkjuk, ezért Hódmezővásárhelyről gyorssegélyként 1500 szájmaszkot kaptak. Az adomány az adott pillanatban rendkívül fontos volt, mert a közösségi rendőrök azok hiányában nem tudtak volna dolgozni. A szájmaszkok is „megérnének egy misét”, hiszen azoknak a használata új tudáskultúrát teremtett: vannak, amelyek 90%-os, mások 60-70%-os védettséget biztosítanak. A járvány alkalmával mindannyiunk tudáskultúrája sokat fejlődött, hiszen manapság már szinte mindenki tudja, hogyan, mikor kell kezet mosni, fertőtleníteni, illetve közösségben hogyan kell viselkedni a fertőzés elkerülése érdekében.

Együtt élni vele, de tapasztalatokkal felvértezve

Manapság, a járvány leszálló ágába érve, nemcsak az aradi vezetőség, de a lakosság nagy többsége is olyan méretű tapasztalathalmazzal rendelkezik, hogy jóval nagyobb eséllyel tudja felvenni a harcot a koronavírussal. Természetesen, még mindig bőven kerülnek okoskodó komolytalanok, akik félvállról veszik az óvintézkedéseket, ezért leronthatják a védekezés hatékonyságát, illetve veszélyt jelenthetnek azokra, akik a szabályokat betartják. Ezek bűnözőknek is tekinthetők, mert az érdektelenségükkel, a hanyagságukkal veszélybe sodorhatják a szabályokat betartó, jóhiszemű polgártársaikat. Nem véletlenül rótták ki Romániában a legtöbb bírságot, amit végül az Alkotmánybíróság érvénytelenített, amivel azonban lovat adhatnak az okoskodók alá. Ha nem hirdették volna ki a szükségállapotot a vele járó szigorú szabályokkal, illetve bírságokkal, a helyzet kezelhetetlenné válhatott volna. Szükség volt olyan drasztikus lépésekre, amelyek mindenkit, a meggondolatlanokat, a felelőtleneket is jobb belátásra bírják. A közigazgatási normák olyanok, mint a jogszabályok. Ha a törvények nem jók, a közigazgatás sem lehet jó.

Ami a magyar közösséget érzékenyen érinti, az Aradon hagyományos magyar kulturális programok is elmaradtak, illetve el fognak maradni. Köztük a március 15-i megemlékezés, az Aradi Magyar Majális, a magyar színházi előadások, amelyek mind közösségépítő, hagyományőrző rendezvények, azoknak az idei hiányát mindannyian érezzük. Mert folyamatosan sikerült eljutni oda, hogy a számarányának megfelelően az aradi magyar közösség is megkapja a lehetőséget a magyarságának a közösségben való megélésére. Reménykedjünk abban, hogy a koronavírus-járvány leküzdésével párhuzamosan, az őszi programjainkat talán megtarthatjuk. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogy a továbbiakban sokkal szigorúbb egészségvédelmi szabályok között kell élnünk, az érettségi vizsgák megtartását is igen összetett, szigorú óvintézkedések között kell megszervezni. Sajnos, még nincsenek kidolgozva és, egyelőre, távlatilag sem lehet tudni, mikor lehet majd biztonságosan megtartani a kulturális programokat. Biztosnak tűnik, hogy az életünk a vírus után nem lesz olyan, mint előtte, hanem meg kell barátkoznunk a koronavírussal való együttélés gondolatával.

Mindenkit bátorítson a tudat: a leszálló ágban lévő jelenlegi járvány olyan sok hasznos tapasztalattal vértezte fel az orvosokat, az intézményvezetőket és a lakosságot, hogy ha netalán lesz még hasonló járvány, azzal szemben sokkal hatékonyabban tudjuk felvenni a harcot – mondta el a beszélgetésünk során Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ aradi szervezetének az elnöke.