Egyházi szellemben, krisztusi szeretben nevelni a fiatalságot

A Történelmi Békés–Bánáti Református Egyházmegye IV. találkozóján sikerült elbeszélgetnünk ft. Fekete Károly úrral, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével.

– Püspök úr, milyen benyomást tettek önre a felekezeti, de nemzetiségi tekintetben is szórványban szolgáló espereseknek a beszámolói? Ön szembesült-e már a szórványkérdésekkel?

– Szembesültem, hiszen a dél-békési szórvány, Kunágota központtal különleges odafigyelés igényel, ezért gyakran meglátogatom. Ott rendbe hoztuk a parókiát és a templomot ahhoz, hogy egy fiatal szolgálattevő lelkész hatékonyabban próbálhassa meg összeszedni a faluban és a környéken szétszórtan élő híveinket. A püspöki programban is benne van, és úgy gondolom, hogy minden egyes hívünk fontos, bármelyik vidéken, közösségben is él, ezért meg kell keresnünk, betagolnunk a magunk közösségeibe. Azt gondolom, hogy egy ilyen találkozónak, ami ennek a valamikor gazdaságilag, anyagilag nagyon erős vidéknek a szellemileg és lelkileg erős közösségét alkotta, most óriási jelentősége van, hogy egymást segítve épüljenek újra. Ezek a találkozók mindenképp azt eredményezik, hogy ahol kisközösségek vannak, vasárnaponként 30-50 ember látja egymást, azok most több százan, tavaly Békésen több ezren úgy gyűlhettek össze, hogy tömeget láttak. Mai világunkban, főleg az elszigeteltség, illetve a szórványhelyzet miatt, erre a közösségi élményre óriási szükség van. Ha ebben egy ilyen találkozó segít, az igen építő jellegű. Annak is örvendek, hogy a gyülekezeteink nem csak évente egyszer találkoznak, hanem vannak közöttük igen jól működő testvér-gyülekezeti kapcsolatok. Nem csak családok találkoznak, hanem olyan kiegészítő közösségek jöttek létre, amelyek a saját talentumaikkal a másiknak a hiányosságait is kit tudják pótolni. Óriási ajándék, hogy a légiesült határok segítenek mindezt megvalósítani. Mert a szándék olykor kevés, meg kell lépni a ténylegesen segítő lehetőséget. Az egykori Történelmi Békés–Bánáti Egyházmegye történetét olvasva, az embernek elszorul a szíve, hiszen a Tiszántúl legnagyobb egyházmegyéje volt, igazából egy súlypontot képezett. Éppen ezért riasztó szám, hogy egy régi szilárd egységet öt részre, három országba osztottak szét. Ami korábban gyengeségnek számított, ezekkel a találkozókkal, most újra erőssé válik.

– Önöknél felekezeti kisebbségről lehet beszélni, miközben nálunk az a nemzeti kisebbségi léttel is párosul, ami többszörösen hátrányos helyzetet jelent. Erről mi a véleménye?

– A Békési Egyházmegyében ilyen gondok nincsenek, hiszen ott a tömb-reformátusság nagy gyülekezetekben él, óriási, katedrális méretű templomaik vannak, tehát ott református dominancia van. A Csongrádi Egyházmegyében viszont egyértelmű, hogy a Szeged-Csanádi Katolikus Püspökség katolikus többséget is jelent. Békésben viszont evangélikus tömbgyülekezetek is vannak Békéscsabán, Tótkomlóson, Orosházán, noha az országban kevesebb evangélikus van, mint református.

– Önöknél visszaszolgáltatták-e az egyházi ingatlanokat, azok milyen állapotban vannak?

– A rendszerváltás után két lehetőség volt: kárpótlást kapott a gyülekezet vagy természetben kapta vissza az ingatlanját. A tapasztalatok nagyon vegyesek, mert volt olyan visszakapott épület, amely ősi kövekből épült ugyan, de szigetelés nélkül, ezért a falak salétromosak, az épület elhanyagolt, a tetőszerkezet megroggyant, elhanyagolt állapotban volt. A pénzbeli kárpótlásból viszont, esetleg új templomot építhettek volna. Nagyon sok helyen a szívünk azt diktálta: ha az őseink felépítették, akkor nekünk kötelességünk megtartani, sőt jó karban tartani. Másik nagy gondunk viszont a régi templomoknak a méretei. Példának okáért, a békési templomnak emeletes karzatai vannak, de sorolni lehetne az óriási, 1000 fő fölötti befogadású templomainkat, míg a békési templomba 2000-2500 ember is befér. Ezek a méretek, toronnyal, templomházzal együtt akkora terheket jelentenek, hogy pályázati támogatás vagy adományozó hiányában szinte lehetetlen a felújításuk, mert belerokkan a gyülekezet.

– Vannak a templomfelújítást célzó pályázati lehetőségek?

– A keret nagyon szűk, mert kifejezetten hitéleti célokra nincs kiírva, sőt olyan pályázat is van ahol, az kizáró okot képez. A felekezeti intézményeink, az iskoláink sokkal jobban tudnak pályázni, mert a közösségi funkciójuk olyan, hogy az állam vagy az EU is pályázatokat ír ki. A templomfelújítások sokszor úgy valósulnak meg, hogy vagy az önkormányzat segít vagy konzorciumban, tehát közös pályázatban, esetleg a hívek adakozásából, illetve központi egyházi segítséggel. Mert az egyházkerület is, rangsorolva adhat építkezési segélyeket. Ez nem egyszerű, hiszen Záhonytól, Szegedig a Tiszántúli Egyházkerület a legnagyobb területű.

– Hány híve van az egyházkerületnek?

– Mintegy 600 ezer hívő él 414 anyaegyházközségben, amelyekhez szórványgyülekezetek is tartoznak. Nagy teher, hogy minden gyülekezetnek van parókiája, gyülekezeti háza, a rezsiköltségekkel együtt. Ez nagyon komoly gond, mert a régi épületekben elavult fűtési rendszer működik. Éppen ezért, energetikai pályázatokat próbáltunk indítani, csakhogy ott van egy megtérülési ráta. Vagyis, egy év alatt mennyit spórol meg a gyülekezet ablakcserével vagy fűtés-korszerűsítéssel? A templom viszont a kihasználtsági mutatók szempontjából a legrosszabb helyzetben van, hiszen a ritkán működő fűtésnek magas épületben kellene érvényesülnie. Ezek olyan gondok, amelyek visszaköszönnek a múltból, amikor az egyháznak vagyona volt, amivel jól gazdálkodott. Ha csak az egyetemi kollégiumra gondolok, ahol 11 évig rektor voltam, ha a Debreceni Kollégium visszakapná a birtokait, ugyanúgy tudna szegény, elesett diákokat ösztöndíjjal támogatni, mint a korábbi évszázadokban. Nyilván, az egy új földosztás lenne, ami lehetetlen dolog, de ez a magyarázata, hogy a híveink jó része idős, ráadásul közöttük sok a munkanélküli. Főleg a határszélen Biharban, Délbékésben, de Csongrádban is nagyon sok olyan családi helyzet van, hogy ők várnák el az egyház támogatását, nemhogy ők tartsák fenn a gyülekezetüket. Ez viszont egy általános társadalmi helyzet, ami más felekezeteknél is így van. Az embernek fáj a szíve, hogy egy olyan gazdag területen, mint a Békés–Bánáti, ahol jól termő földek találhatók, ott a gazdálkodás, a földművelés egy komoly életforma volt, egzisztenciát jelentett, most viszont hátrányos helyzetű területté vált.

– Hány felekezeti iskolát működtetnek?

– A mi egyházkerületünk az egyik legnagyobb iskolafenntartó, de a szociális intézményeink is jelentősek. Van támogatószolgálat, bentlakásos otthonokkal. A rendszerváltás után nagy fejlődést jelent, hogy az elöregedő falvakban egyházi kezelésben lévő otthonaink nagyon jó színvonalúak, ott szeretettel, odafigyeléssel gondozzák az időseket. Van érdeklődés, igény arra, hogy egyházi fenntartású intézmények legyenek.

– Gondolom, az ifjúság egészséges nevelésében is nagy fontosságuk van az egyházi iskoláknak…

– Ennek alátámasztására csak egy példát mondok: a Nagykunsági Egyházmegyében, ahol 4400 diákunk tanul, 450 pedagógus foglalkozik az oktatásukkal, ami egy óriási erő, egyben a jövőnek a reménysége. Abban bizakodunk, hogy a nagy odafigyeléssel, egyházi szellemben, krisztusi szeretetben nevelt ifjúságunk újíthatja, tarthatja majd meg nem csak az egyházainkat, de a nemzetünket is.

– Úgy legyen, Isten áldását kérjük további egyház- és nemzetépítő munkájukra. Köszönöm a beszélgetést.

– Én köszönöm a lehetőséget.