Együtt nótázni a legjobb megtartó erő

Tél végén helyszíni tudósításban számoltunk be az arad-gáji Caritas Házban csütörtök esténként, immár 13. éve zajló nótázásokról. Akkor elbeszélgettünk az ötletgazdával, Péter Vilmossal, aki előrebocsátotta: maga már gyermekkorában is nagyon szeretett mulatni. Mivel a szülei 1951-ban Székelyföldről, Arad-Gájba költöztek, az ugyancsak székely rokonokkal, barátokkal disznóvágáskor, névnapokon, születésnapon, nagyobb ünnepeken rendszeresen összejártak, együtt nótáztak, mulattak. Ilyen alkalmakkor odahúzódott az idősebb mulatókhoz, akiktől lassan eltanulta az összes, általuk ismert nótát, megszerette a mulatást.

A rendszerváltás után, az arad-gáji katolikus plébánián szolgált a Simonyifalváról származó Strenger István kántor, aki maga köré gyűjtötte a fiatalságot, hogy együtt szórakozzanak, együtt járjanak kirándulni. Miután a fiatal kántor Lippára költözött, az arad-gáji magyar házat visszakapták, közmunkával használhatóvá tették, néhány hónapig maga gyűjtötte össze a fiatalokat, akikkel közösen sok nótát, népdalt összeírtak, megtanultak. A rendszeresen egybegyűlt 15-20 fiatallal a népdalokat és a magyar nótákat énekelgették. Közel egy év múlva azonban a fiatalok megházasodtak, jöttek a gyermekek, a nótázásról is egyre többen maradtak távol, majd az teljesen meg is szűnt. Mivel a legépelt nótákkal, népdalokkal egyedül maradt, sajnálta, hogy azokat már nem énekelik, ezért megkereste Péter Antalt, illetve néhány mulatós kedvű embert. Sokszorosították a nótákat, majd 2003 áprilisában megszervezték az első énekórát. Ennek sikere nyomán lassan rendszeressé váltak előbb péntek esténként a nótázások, amelyeket idővel áttettek csütörtök estére. Közben a kis csoport baráti társasággá alakulkt. Jöttek Kakasvárosból, Ségából, Buzsákból, az UTA-térről, ahonnan férfiak és nők hozták magukkal a „kék színű virágot”, a nótás kedvet. Őket a helybeliek, Péter Vilmos és Khell Levente, a Vlaicu-negyedbeli Homolka Ervinnel és Jázbinszky Ferenccel kiegészülve, „tiszteletbeli székelyekké” fogadták.

Köszönet Sándor Tivadar atyának, amiért a Caritas Ház egyik helyiségét rendszeresen a rendelkezésükre bocsátja. Ott mindenkinek megünneplik a névnapját és a születésnapját. Olyankor az ünnepelt hoz egy kis itókát, illetve süteményt, amit akar, amit tud. Lényeg, hogy baráti körben jól érezzék magukat. Minden alkalommal körbejár a nóta, vagyis együtt, mindenkinek eléneklik a nótáját, majd szabadjára engedik a fantáziájukat. Azt énekelnek, amit éppen akarnak. Van miből válogatni, hiszen ilyen hosszú idő alatt több mint 200 nótát írtak be a nótafüzetükbe. Az énekeiket, nótáikat Nagy János hegedűn, Antal Fülöp harmonikán kíséri, de olykor a kántornő is csatlakozik a csapathoz, orgonán kísérve az énekeiket.

Rövid ideig voltam együtt az Arad különféle kerületeiből érkezett nótázókkal, de jó volt velük ringatózni az édes anyanyelvünkön felcsendült nóták, énekek szárnyán. Kimondhatatlanul jó volt az éneklőkből kisugárzó jóindulat, barátság, az együvé tartozás melengető érzésében fürödni. Az arad-gáji nótázók szokása példaértékű lehet sok magányos honfitársunk, honfitársnőnk számára is, akik a tévé vagy a számítógép mellől társasági életbe, megtartó baráti közösségbe vágynak. Mert a magyar nóták, a népdalok közös megszólaltatásánál alig lehet jobb közösségformáló, megtartó erő.