Először járt ott, de érzi: Kisiratosra jó hazajönni

Szenzációszámba ment az elmúlt héten a Duna TV egyik sztárriporterének, Borbás Marcsinak és stábjának kisiratosi látogatása, melynek során a Kisiratos Értéktárában szereplő szalmafűtésű kemencében sült házikenyérrel, majd a savanya-levessel ismerkedtek. A forgatás egyik szünetében sikerült megszólaltatnunk Borbás Marcsit is.

– Mit jelent az Ön számára az anyaország melletti Partiumnak egy kis településén helybeli magyar ételkülönlegességekkel ismerkedni?

– Hogy mit jelenthet, azt mindenki láthatja, hiszen nekem ez az életem, húsz éve foglalkozom vele.

– De valószínűleg nem ugyanaz, mintha az anyaországban tenné…

– Természetesen, sokkal másabb, hiszen itt az emberek sokkal kitártabb lélekkel érkeznek egy-egy rendezvényre. Ugyanakkor szomorúságra is okot ad, hiszen Aradra érkezve, amely valamikor egy nagystílű város volt, ahol minden nagyon szép volt, az emlékmű is a központban ragyogott. Most viszont minden elhanyagolt, ezért sajnálom, amiért nem vigyáznak rá és minden, ami ezzel jár. Tehát egyrészt örülök, hogy itt vagyok és találkozhatok lelkes magyarokkal, másrészt viszont facsarodik a szívem, amiért angolul vagy olaszul kell rendelni egy-egy étteremben, tehát nekünk, magyaroknak Aradon kínlódnunk kell, hogy megértsenek bennünket. Természetesen, nem véletlen, hogy ilyen sokat járok a határon túlra, mert ez nagyon fontos, hiszen az elszigeteltség, a szegénység és minden ehhez hasonló dolog az, ami megőrzi a régmúlt értékeit. Mert ha az anyaországot nézem, akkor is a határövezetben maradtak meg az igazi nagy értékek, ahova nem lehetett csak úgy járkálni, hanem útlevéllel. Én is határövezetben nőttem fel, ezért az elszigeteltség miatt megmaradt a régi építészet, a régi szokások, a gazdálkodás és az értékrend is.

– Van-e nagy különbség a történelmi Magyarország más-más térségeiben élő emberek főzőkultúrájában?

– Hogyne, de nemcsak térségenként van ebben nagy különbség, hanem akár 20-30 kilométeres távolságokra is. Van úgy, hogy közeli települések között is lényeges szokáskülönbségek vannak, ami nagyon érdekes dolog, mert azt gondoljuk, hogy már minden kezd egyforma lenni, ami nagyon nem igaz. Ez attól függ, hol milyen emberek élnek, akiknek az identitása, a vallása, a nemzetiségi környezete alakítja ki a szokásaikat. Az sem mindegy, mit tudnak termelni, vagy hogyan gazdálkodnak. Ez dönti el a fő ételeiknek az elkészítési módját, amiben tényleg óriási különbségek vannak. Tejesen mások a fűszerek, teljesen másképpen étkeznek. A savanyú levesek itt nagyon jellemzőek, ami nálunk nem igazán jellemző. Persze, mi is főzünk már savanyú levest, mert már megtanultuk elkészíteni. Egy valami azonban egységes: a Kárpát-medencében akármerre megyünk, az emberek mindenhol nagy tiszteletről, vendégszeretetről tesznek tanúbizonyságot. Nem is tudok olyan részt, ahol nem az lenne a jellemző, hogy tárt karokkal várják a vendéget. Úgy látszik, magyar sajátosság, hogy megy a trakta, tehát szeretettel készülnek. Amit csak tudnak, mindent a vendég elé tesznek…

– Talán azért is, mert a Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek, mindenhova hazamegy. Ezt valóban így is érzi?

– Természetesen, ezt lépten-nyomon érezzük.

– Gondolom azt is átérzik, hogy a kisiratosiaknak mennyire fontos az ön, az egész csapatnak a látogatása…

– Nem véletlenül vagyunk Kisiratoson, hiszen itt egy színmagyar közösség él, vagy ez esetlen nem jól tudom?

– Hát, a legutóbbi népszámlálás alkalmával, már 174-en vallották magukat románnak…

– Igen, de ezzel együtt a 90% még magyar, ami kiemeli őket a környező településekből. Ugyanakkor azt is látom, hogy Kisiratoson mindig történik valami. Itt egy olyan kulturális és társadalmi élet zajlik, aminek az okát hirtelenjében nem is tudnám megmagyarázni. Ezen még gondolkodnom kell, de azt biztosan érzem: ide jó hazajönni! Talán ezt érzik az itthon maradó, vagy a visszatelepülő fiatalok is.

– Van-e önnek egy olyan különlegesen kedvelt étele, amit a Kárpát-medencében csak egy helyen evett?

– Azt, hogy máshol nem láttam, vagy nem ettem, nem mondhatnám, hiszen a híre mindennek elterjed. Természetesen mindenkinek a saját édesanyja által főzött étel a legemlékezetesebb, a legfinomabb. Ezzel mindenki, tehát én is úgy vagyok, hogy az anyukámnak a főztjét, a töltött paprikáját, illetve a halászléjét szeretem a legjobban. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne egy sor olyan étel, amit nagyon megszerettem gyermekkoromban…

– Úgy érzi, hogy éppen ezért van még sok munka a Kárpát-medencében, ahol fel kell fedezni mindazokat az ételeket, amelyek a magyarságunk főzőkultúrájának a részét képezik?

– Szentendrén és Holzenben tiszteletbeli néprajzosnak fogadtak, amiért egy óriási gyűjtőmunkát végzek, amivel manapság nagyon kevesen foglalkoznak. Éppen ezért úgy érzem, ezt be kell fejezni, amihez még jó néhány évre van szükség. Mert ez is a nemzetszolgálatnak egy szelete.

– Kívánom, hogy e szolgálatot további sok sikerrel és hatékonyan folytassa! Köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!