„Első díjat nyert a filmem Angliában”

– Tudom, hogy a Csikyben végeztél, családneved ismert Aradon. Hogy érezted magad az iskolában?

– Nagyon jól. Nem emlékszem, hogy ért volna bármilyen megkülönböztetés tanáraim vagy iskolatársaim részéről. Édesanyám akkor még nem volt igazgatóhelyettes, de tanár volt az iskolában, mégsem éreztem soha azt a fajta reakciót a kollégáim részéről, hogy „igen, mert az anyukája tanárnő...”.

Igyekeztem olyan embereket magam köré vonni, akikkel egyeztem, és jól éreztem magam. Kerültem azokat, akikkel nem. Így, azt tudom mondani, hogy nagyon jól éreztem magam a Csikyben.

– Szerettél iskolába járni?

– Igen is, meg nem is. Mikor dolgozatot kellett írni akkor kevésbé, de ezzel szerintem a legtöbb diák így van. Viszont nagyon jó kis csapat alakult ki az osztályunkban, miattuk mindig örömmel mentem. Ezenkívül, nagyon sok tevékenységben vettem részt, amelyek színessé tették a sulis éveket: hangosítottam a rendezvényeken, a 4 középiskolai évben a Csiky-Csuky című diáklap tördelője voltam, fotókör, kisfilmfesztiválok, weblapszerkesztés stb.

– Kedvenc tantárgyaid?

– A történelmet mindig nagyon szerettem, az volt az egyik kedvenc tantárgyam.

– Kedvenc pedagógusaid?

– Nagyon sok jó tanárom volt, de első helyen egykori osztályfőnökömet, Ruja Ildikót szeretném megemlíteni. Iskolás éveim alatt nem tudtam annyira értékelni, amennyire kellett volna. Melyik az a diák, aki szereti a szigorú tanárokat? De visszatekintve, Ruja Ildikó tanárnő megtanított a munkamorálra és annak a szigornak/fegyelemnek az eredményeképpen sokkal jobban helyt tudtam állni az egyetemen és most a munkahelyemen. Lényegében a volt oszim az életre készített fel minket, nem csupán az érettségire. Mint azt feljebb említettem, a történelem volt az egyik kedvenc tantárgyam és ezzel együtt jár az is, hogy a történelemtanáraim is kedvenc pedagógusaim közé tartoztak: Olasz Angéla tanárnő és Lehoczky Attila tanár úr. Angéla tanárnővel nagyon sok versenyen és táborban vettem részt, ezek emléke élénken él bennem, és nagyon meghatározó volt számomra abban az időben. A kémiát nem különösebben kedveltem, de Hadnagy Éva tanárnő órái nagyon jók voltak. Az ő esetében is, inkább az emberi tényező maradt meg: a kedvesség, a segíteni akarás, a biztatás. Végül, de nem utolsósorban, meg kell említenem Ilona János informatikatanár urat. Nélküle nem hiszem, hogy ezt a pályát választottam volna. Az ő felkészítésével, buzdításával vettem részt több diák-kisfilmfesztiválon, illetve az általa koordinált weblapos munkám során gondolkoztam el azon, hogy a filmes szakmát válasszam, amiért igazán hálás vagyok neki.

 

„Tetszett a Csiky családias hangulata”

 

– Érdekes gyerekkori, iskolás élményeid?

– Nehéz kérdés, nem is tudom, mit említsek. Iskolás éveimből talán a történelmi versenyeket emelném ki, azokat mindig szerettem. Ahogy már említettem, hangosítóként is tevékenykedtem az iskolában, ez is nagyon jó élmény volt számomra, és ezeknek a rendezvényeknek a hangulata megmaradt.

– Mi tetszett és mi nem tetszett a Csikyben?

– Tetszett a családias hangulat, az iskolán kívüli tevékenységek széles választéka, a jó tanárok, az izgalmas órák. Például a matematikát nem különösebben szerettem, bár elboldogultam vele, mégis Péter András tanár úr órái, fantasztikus, utánozhatatlan stílusa és humora lenyűgözött. Nagyon szomorúan hallottam halálhírét.

Hogy mi nem tetszett? Akkoriban bizonyára volt számos dolog, ami nem tetszett, de bármilyen közhelyesen hangzik, ezeket az idő megszépítette. A szívemben érzem, hogy voltak negatívumok is, de már nem tudom előhozni őket. Valószínűleg jelentéktelenek voltak, és csak egy lázadó kamasz pillanatnyi érzései. Maradandó negatív élményről nem tudok beszámolni.

– Szoktál-e még találkozni egykori osztálytársaiddal?

– Azokkal, akik szintén Kolozsváron tanultak tovább rendszeresen találkozom. A többiekkel sajnos már nem, és a kapcsolat is megszakadt. Nem erősségem az interneten való kapcsolattartás, jobban szeretem az élő találkozásokat.

 

„Magunkkal a legnehezebb megküzdeni”

 

 

– Milyen szakon végeztél (végzel) Kolozsváron?

– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végeztem a Filmművészet, Fotóművészet és Média szakon, rendezőként az alapképzést, és most fejezem be a Filmtudmány mesterszakot ugyanott.

– Nehéz volt az egyetem?

– Nehéz volt olyan szempontból, hogy egy másfajta oktatáshoz kellett hozzászoknom. Itt is megvan az elmélet és a filmtörténet, amihez le kell ülni és megtanulni, viszont ott van a „kelj fel, és csináld” típusú munka. Nem lehet csak hátradőlni, és elvárni, hogy a vizsgafilm lefilmezze és megvágja magát. Ki kell gondolni, le kell írni a forgatókönyvet, majd lefilmezni, s végül megvágni. Egy komplex folyamat, ami eltért attól a típusú tanulástól, amihez az iskolában hozzászoktam. Ezt a szakmát csak gyakorlattal lehet megtanulni. Filmezel valamit, és a hibáidból tanulsz. És mivel a művészet szubjektív, amit készítünk, az soha nem tetszhet mindig mindenkinek. És az órákon a kiértékeléskor a diák kap hideget, meleget s olyankor általában saját magunkkal a legnehezebb megküzdeni, hogy a sok rossz hallatán valahogy mégis erőt vegyünk magunkon, és a következő vizsgamunkát is lefilmezzük.

– Jutott időd kikapcsolódásra, szórakozásra?

– Arra mindig szakítottam időt. Ha kellett, inkább fennmaradtam a következő éjszaka, hogy befejezzem a leadandó munkákat, dolgozatokat. Az egyetemen tanulni kell. Rengeteget. Sokkal többet, mint amihez a középiskolában hozzászoktunk. Viszont ott már saját magunkért tanulunk, senki nem kötelez minket, sem szülő, sem tanár. Viszont a kikapcsolódás és a barátokkal való találkozás is fontos, mert feltölt, új erőt ad a folytatáshoz. Első a tanulás, viszont a kapcsolatok is fontosak.

 

„Nem olvasok annyit, amennyit szeretnék”

 

– Olvasol-e sokat?

– Sajnos korántsem olvasok annyit, amennyit szeretnék. Amikor csak akad egy kis időm és energiám, szívesen olvasok.

– Kedvenc könyveid, íróid, költőid?

– Nagyon szeretem a fantasy műfajt, így nem véletlen, hogy kedvenceim közé tartozik a Harry Potter és a Trónok harca. Rowlingtól nem olvastam mást a Harry Potteren kívül, viszont George R. R. Martintól több jó történet is a kezembe került. Továbbá nagyon szeretem Jordan B. Peterson írásait (pl: 12 rules for life). A költészet sajnos a háttérbe szorult, amióta befejeztem a középiskolát. Mostanában nem szoktam verseket olvasni, bár régen sokat jártam szavalóversenyekre. Több költő verseit szerettem: Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila, Áprily Lajos és Reményik Sándor költeményeiben is találtam sok nekem szóló gondolatot. Egyelőre nem érzem úgy, hogy lenne kedvenc költőm, inkább kedvenc költeményeim.

– Kedvenc filmjeid, filmrendezőid?

– Ez egy nagyon hosszú és bonyolult lista, hiszen sok van, és folyamatosan változik. Kedvenc filmem talán a David Fincher rendezte Harcosok klubja (Fight Club, 1999), kedvenc rendezőm/rendezőim: Quentin Tarantino (aki szerintem – és nem csak – egy filmes zseni), Christopher Nolan, David Fincher, a magyar rendezők közül pedig Hajdú Szabolcs filmjeit nagyon szeretem.

 

„Kitűnő képzésen vettem részt”

 

– Készültél az iskolában is erre a szakra?

– Igen is, meg nem is. Utolsó pillanatban, 12. végén döntöttem el, hogy ezt a szakot választom, viszont a középiskolai éveim alatt folyamatosan részt vettem kisebb filmes versenyeken Ilona János tanár úr irányításával. Tehát indirekt módon, még ha nem is voltam tudatában, valamilyen szinten készültem.

– Milyen tantárgyakat tanultatok az egyetemen?

– Mindent, ami szükséges a megfelelő ismeretek elsajátításához. Kitűnő elméleti és gyakorlati képzésen vettem részt. Filmtörténet, filmelmélet, narratológia (csak egy párat megemlítve az elméleti tantárgyakból), illetve hang-, stúdiógyakorlatok, rendezés, színészvezetés, forgatókönyvírás (csak egy párat megemlítve a gyakorlati tárgyakból).

– Magyar nyelven vagy románul folyt az oktatás?

– A Sapientia magyar egyetem, ahogy a nevéből is kiderül (Erdélyi Magyar Tudományegyetem). Nagyon igyekeznek, hogy a szakma legjobbjai tanítsanak náluk. Így megesett, hogy volt 1-2 vendégtanár Bukarestből is, akiknek az órái románul folytak, de nagyon türelmesek és segítőkészek voltak a székelyföldi és magyarországi diákokkal. A Magyarországról érkező kollégáim magyarul vagy angolul is vizsgázhattak. A legtöbb tanárunk viszont budapesti vendégtanár volt. Természetesen voltak hazai magyar tanárok is, főleg az elméleti tárgyaknál.

 

„A Sapientia film szakát csak ajánlani tudom”

 

– Hogyan érezted magad az egyetemen?

– Nagyon jól éreztem magam! A Sapientia film szakát csak ajánlani tudom azoknak, akik kicsit is érdeklődnek a filmes szakma iránt.

– Megszeretted Kolozsvárt?

– Igen.

– Mi tetszett elsősorban Kolozsváron?

– A városnak teljesen más hangulata van. Itt mindig történik valami. Az embernek csak ideje és energiája kell hogy legyen, hogy lépést tartson a sok eseménnyel. És mások az emberek is. Egyetemi város. Érkeznek ide diákok az ország minden pontjáról és külföldről is. Nagyon sok új embert ismertem meg, s ezáltal más szemszögeket, nézeteket, gondolkodásmódokat is megtapasztalhattam, amelyek fejlesztettek és nyitottabbá tettek.

– Mik szerepelnek legközelebbi terveidben?

– Egyelőre nem tudom. Most a mester fokozat elnyeréséhez szükséges államvizsga követelményekkel vagyok elfoglalva. Teljes energiámmal a vizsgafilmre és a dolgozatra koncentrálok. Amikor befejeztem, majd tervezgetek. Jelenleg is van munkahelyem a Via Cluj tévénél operatőr és vágó minőségben. Persze szeretnék szorosan a végzettségemben dolgozni, ami a filmkészítés, de erre Kolozsváron még nincs lehetőség. Romániában leginkább csak Bukarestben. Nehéz döntés, amire pillanatnyilag nem akarok fókuszálni. Gyakorlatilag két út van: a tágabb értelemben vett szakma, és akkor a televízió, amit bármely nagyváros tud biztosítani, vagy a szűkebb értelemben vett szakma, ami a film, és ehhez sajnos indulni kell valamerre a nagyvilágba. Nagyon megszerettem Kolozsvárt, és még elódázom egy kicsit a döntést.

 

„Vizsgafilmem bejutott egy fesztiválra”

 

 

– Azt hallottam, hogy egy szép sikert is elértél szakmai téren. Mondj, kérlek, erről valamit!

– Ez így egy kicsit túlzás, de hízelgően hangzik. A 2 évvel ezelőtti államvizsgafilmem (az alapképzésen) bejutott egy fesztiválra, ahol első díjat nyert, és ennek következtében vetítésre került Amerikában és Angliában a fesztivál keretén belül. A jelenlegi munkahelyemet is sikerként élem meg, bár ez nem egy fesztiváldíj, de szerintem a szakmában való elhelyezkedés és tapasztalatszerzés legalább annyira fontos.

– Milyen gyakran jársz haza?

– Sajnos egyre ritkábban. Ünnepekkor. És nyáron együtt szoktam nyaralni a családdal.

– Melyik a kedvenc itthoni ételed?

– Húsleves és töltött káposzta.

– Nem hiányoznak az itthoniak?

– A család igen, a barátok, akikkel jóban vagyok és tartom a kapcsolatot már nincsenek Aradon. Nem igazán hallottam senkitől, hogy tervezne visszaköltözni.

– Jó úton haladsz afelé, hogy megtaláld igazi önmagad?

– Remélem. Úgy érzem, igen.

 

„Mindig minden kialakul és elrendeződik”

 

– Elégedett vagy mindavval, amit eddig elértél az életben?

– Teljes mértékben, nem panaszkodhatom. Nem mindig könnyű, és nem mindig egyszerű, de valahogy mindig minden kialakul, elrendeződik, még ha nem is pont úgy, ahogy eleinte én elképzeltem.

– Boldog vagy?

– Igen.

– Mi a boldogság?

– Mindenkinek más; ez egy nagyon tág fogalom. Nem hiszem, hogy csak így, egyszerűen meg lehet fogalmazni. Elégedettség és öröm keveréke, szerintem. Mivel ennek megnyilvánulása nagyon egyéni, nem hiszem, hogy meg lehet fogalmazni egy egyetemes boldogságot. Fotókon gyakran látni vidám szegény gyerekeket a világ minden pontjáról. Ha pedig szétnézünk magunk körül, sok gazdag és frusztrált embert láthatunk. Nagyon változó, hogy ki milyen körülmény között érzi azt, hogy boldog. Szerintem ez egy olyan dolog, amit mindenki maga kell, hogy felfedezzen, hogy számára mit jelent. Van, akinek a család, van, akinek a karrier. Nincs recept. A lényeg, hogy megtaláljuk.

– Van hiányérzeted?

– Nem igazán.

– Hogy állsz a szerelem terén?

– Pillanatnyilag sehogy.

– Romantikus vagy?

– Nem tudom. Szerintem mindenkiben van romantika, hogy kiben mennyi, az egyénenként változik. És nem hiszem, hogy valaki meg tudja állapítani magáról, hogy most romantikus-e vagy sem, illetve, hogy mennyire. Ezt csak mások, a környezete, azok, akik tapasztalták, tudják elmondani róla.

 

„A jövőben rászolgálok a bizalomra”

 

 

– Mikor könnyeztél utoljára?

– Hát most, a disszertáció közeledtével, a dolgozatírás és a filmkészítés alatt, volt rá eset. Nem egy könnyű feladat. Nagyon nagy a stressz, rengeteg tőlünk független körülmény tudja befolyásolni, hogy a legprecízebb tervezgetés mellett is, hiba csússzon a számításba: lebetegedik egy színész, nem megfelelő az időjárás stb.

– Kedvenc virágod?

– A kaktuszvirág az egyik kedvencem, de sok szép virág van, nehéz választani.

– Megfogalmaznád ars poeticádat?

– Szerintem túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ars poeticám legyen. Térjünk vissza erre a kérdésre úgy 10-15 év múlva. Különben is, a modernista ars poetica költők azzal érvelnek, hogy a verseket (ez szerintem átfogalmazható a többi művészeti ágra, irodalom, film stb. is) a maguk érdekében kell írni, mint művészetet a művészet érdekében. Archibald MacLeish híres „Ars Poetica”-ja összefoglalja az érvelést: „A versnek nem jelentenie kell valamit / hanem lennie kell”.

– Hozzátennél még valamit?

– Nem. Talán csak annyit, hogy köszönöm az interjút! Nagyon meglepett a felkérés, hiszen én még nem vagyok „személyiség”. Remélem, a jövőben rászolgálok a megelőlegezett bizalomra!