Emlékmű a II. világháborúban elesetteknek

Pénteken délután, Mindenszentek napján kopjafát állítottak a majlátiak a II. világháborúban elesettek emlékére. Az esemény a falu telepítésének 200. éves évfordulós ünnepségének befejező eseménye volt.

A templom előtt felállított kopjafa előtt összegyűlt embereknek előbb Sipos György szólt a kopjafaállítás fázisairól. A kopjafa állítás ötletgazdája Andrási György, aki megkérdezte az Élesden született, de már 50 éve Majláton élő Kovács Zoltánt (aki Vitroel Emil tanítványa, s akinek már vannak köztéren álló munkái), nem tudna-e egy kopjafát készíteni? Az igenlő válaszra összeállt a kopjafaállító csapat, Sipos György megszerezte a tölgyfát, (ő anyagilag is támogatta a kopjafaállítást), amit Zoltán kifaragott, Kovács Mátyás megcsinálta a vas állványzatot, amire aztán Fülöp Tamás és segédei kiöntötték a talapzatot. S íme, az eredmény.

Ft. Miklós Csaba plébános megáldotta, felavatta az emlékművet.

Utána mindenki, a keresztet elől vivő fiú után, körmenetben kivonult a temetőbe, ahol a plébános megtartotta a szokásos szertartást.

Nagyon szép, elgondolkodtató prédikációt tartott: ,,Mai szertartásunk azzal kezdődött, hogy felszenteltük a második világháborúban elesettek emlékművét. A kopjafa árnyékában szinte hallottuk, mint egy szimfóniát, a harc zaját, láttuk a kiontott vért, a szenvedést…

Aztán elindultunk zarándokútra, a visszaemlékezés aszfaltos útján a temető felé. Valamennyien, akik a sorban voltunk, épp úgy, mint az elől menő fiú, aki a kezében, mi a vállunkon vittük saját keresztünket. Mentünk oda, ahol már vártak ránk, akik valaha hozzánk tartoztak (…), s ahogy beléptünk a temető kapuján, a harcmezejéről, magunk mögött hagytuk gondjainkat, az élet zaját, betértünk a néma csendbe, a béke, a nyugalom birodalmába… Most rájuk, az elesettekre gondolunk, őket siratjuk, akiknek nem adatott meg, hogy egy ilyen családias sírkertben nyugodjanak (...)  Értük imádkozunk, hogy Isten katonái közé, az angyalok seregébe jussanak, és ott dicsőítsék a Teremtőt”.

Sok mindenről szólt még a plébános úr a prédikációjában, pl. a haloweenről, hogy a hallottak napja nem mókázás, szórakozási alkalom… de nem is tragédia…

Egy gondolatát még idézném: ,,Ne féljünk gyermekeinket elhozni a temetőbe, ne tartsuk távol őket a szenvedőktől, a haldoklóktól, mert eljön az idő, amikor titeket talán ők kell gondozzanak, és azt hiszik majd, hogy ez is egy komputerjáték, amelybe semmilyen érzelem nincs. Hadd, gyújtsanak ők is gyertyát, mondják el ők is a Miatyánkot egy-egy sir keresztjénél, hadd kérdezzenek, döbbenjenek meg, és békésen, okosan, nem mesésen válaszoljatok nekik”.

Csak azt sajnálom, hogy nem reklámoztuk elégé ezt az eseményt, mert tudom, hogy még sokan eljöttek volna, ha tudtak volna róla, és sajnálni fogják, hogy nem voltak jelen.

Kép és szöveg:

Jankó András