Energiajövő

Pár nap múlva bekövetkezik az, ami úgy háromnegyed éve már egyértelműen világos perspektívának tűnt: a kormány újra bevezeti az üzemanyagárakat terhelő plusz adót Romániában (ne érdekeljen most bennünket pontos megnevezése), hogy aztán októberben még rátegyen egy lapáttal – hogy ne érje, úgymond, egyből akkora sokk a lakosságot.

Látszólag nem nagy összegről van, literenként kb. 16+16 baniról, csakhogy naponta millió literszámra fogy az üzemanyag.

Valahonnan, valahogy elő kell teremteni a „dübörgő gazdaság” ellenére keletkezett költségvetési hiányokat.

Azt is hallottuk tegnap, tegnapelőtt a miniszterelnöktől, hogy a benzinkutaknál nem drágul majd (?) a benzin és gázolaj („motorina”). Ami számomra teljességgel hihetetlen. Hozzátette azonban: csak akkor nem, ha a „barill” ára nem változik. Mert ha igen, akkor ahhoz nyilván igazodni kell. Románia saját, belső termelése, teszem hozzá, ugyanis viszonylag csekély (hol vannak már azok az idők, amikor a második világháborúban Hitler gazdag kőolajlelőhelyei miatt is igyekezett megkaparintani Romániát), szóval importra szorulunk. S ha a barill (érthetőbben hordó, kb. 159 liter) drágul, akkor nyilván, tüneményes gyorsasággal drágul a hazai üzemanyag is.

Márpedig az olajár, ha nem is konstansan, drágulni fog, mondják a szakértők, bár az utóbbi hónapokban (a közember számára nem egészen érthető módon) az árak le-fel ugrálnak. Minthogy azonban nem végtelen mennyiségben rendelkezésünkre álló, nem örökké tartó (megújuló) nyersanyagról van szó, logikusnak látszik az áremelkedés. Elemzők szerint év végéig a WTI típusú olaj ára a mostani 47-ről 58 dollárra, a Brent típusúé 50-ről 60 dollárra emelkedhet. A nagy olajkitermelők ugyanis visszafogják a kitermelésüket, a kereslet viszont nő – a tartalékok leépülése közepette.

Sok jóra, hosszabb távon, nem számíthatunk.

A világ 1973 októberében élt át először kőolaj-árrobbanást: Szíria és Egyiptom Izrael elleni (jom kippuri) háborúja kapcsán elképesztő mértékben megugrott (mesterségesen gerjesztve, nyilván) az olajár, a hordónkénti, nem mai árfolyamon 9 – amerikai – dollárról 36-ra, azaz négyszeresére. 1979-ben két nagy olajhatalom, Irak és Irán háborúja miatt újabb robbanás: az olajár hosszabb időre 50 dollár fölé szökött. Ami, nem mellesleg, a kommunista tömbbe tartozó (korszerűtlen, magas energiafogyasztású iparra berendezkedett) országok komoly gazdasági megroppanását, versenyképtelenségének fokozódását, az országok eladósodását, s némi túlzással (nyilván más tényezők társaságában), bukását idézte elő.

A medve nem játék, tartja egy székely mondás.

A kőolaj és származékai árának alakulása sem az.

Két-háromszáz év múlva az emberiség (ha még lesz) kutatója előás valahonnan egy hasonló eszmefuttatást, és talán kuncogni fog. Kőolaj? Igen, volt valamikor, primitív energiaforrásként, de azóta a nap és a szél, a valamikori Harvey- és Irma-hurrikánok, a tengeráramlások, a szupervulkánok „megcsapolása” (gondolják hozzá a többit), energiájának befogása korlátlan lehetőséget nyitott.

Pillanatnyilag azonban maradunk annál, hogy szeptember közepétől, meg októbertől drágul az üzemanyag, s vannak jócskán olyanok, akiknek muszáj, mindennapi munkájukhoz, benzint, gázolajat használniuk. Lakásuk téli fűtéséhez fát, földgázt, aminek az ára szintén felfelé megy.

Az igazi kérdés azonban az, hogy megkeresi-e, megkapja-e nyugdíjasként a román polgár a rávalót. Ha igen, mi lehet a gond?