Greffner Ottó

Szomorú hír érkezett Németországból: hosszantartó, súlyos betegség után, életének 87. évében augusztus 3-án elhunyt Greffner Ottó történész.

Világosi családból származott, édesapja a múlt század 20-as, 30-as éveiben a helyi labdarúgó-csapat vezetője volt. Fia is ott kezdte kergetni a labdát, hogy később, egyetemistaként, a Kolozsvári U-ban folytassa, aztán, végzősként szülőfalujában, a Hegyalján, ahol éppen 50 éve hagyta abba az aktív focista pályafutását, és több mint másfél évtizedig edzőként szolgálta a helyi labdarúgás és utánpótlás-nevelés ügyét. Érdemeit ismerte el a nagyközség, amikor 2011 augusztusában róla nevezte el Világos stadionját. Büszke volt rá.

Greffner Ottó – aki aztán a dr. címet is neve elé illeszthette és Németországba távozása után több egyetemen is tanított – soha nem felejtette el szülőföldjét. Aradon történész-muzeológusként dolgozott, azelőtt, ha jól emlékszem, tanfelügyelőként is. Külföldre távozása után rendszeresen visszajárt, részben tudományos munkái okán (több könyve románul itt jelent meg, itt is mutatták be őket az utóbbi két évtizedben), részben mert ragaszkodott Aradhoz és környékéhez, ahol gyermek- és ifjúkorát töltötte. Német létére anyanyelvi szinten beszélte a románt és a magyart, felesége, Ildikó kíséretében számos alkalommal, ha éppen Aradon tartózkodott, az RMDSZ Szent István napi rendezvényén lehetett látni, sokan ismerték, sokan üdvözölték.

Annak idején a Vörös Lobogó több cikkét adta közre, de a Nyugati Jelenben is     

közölt. Könyvet vagy vaskos tanulmányt írt, többek között, a bánáti svábokról, Rommel tábornokról, Adam Müller-Guttenbrunnról, a világosi várról, a Monte Casino-i ütközetről, az újaradi német oktatás közel három évszázados történetéről és sok más témáról.

Terveztem, hogy átfogó interjút készítek vele adandó alkalommal. Az alkalom elszaladt, Greffner Ottó bevonult az örökkévalóságba. Nyugodjon békében.