Gyertek velünk!

Míg az emberek többsége számára december vége a karácsonyról szól, a romániaiak számára az emlékezésről is, az 1989-es forradalom során elesett hősök családjai számára pedig a gyászról. Az Arad Megyei Tanács épülete előtt gyülekező emberek között voltak egyetemi tanárok, diákok, gyermekeiket sirató szülők, rokonok, köztisztviselők. Ahogy a forradalom napjaiban a tüntetők soraiban is különböző foglalkozású emberek egy cél érdekében gyűltek össze Arad utcáin, a 2020. december 21-én délben összegyűltek a hősök emléke előtt hajtottak fejet.

A megemlékezést az aradi hősök nevének a felsorolásával és 31 fehér színű léggömb levegőbe engedésével nyitották meg – egy-egy léggömb minden egyes évnek, amely 1989 óta szabadságban és demokráciában telt el. A megemlékezés a Megyei Tanács épületének előterében folytatódott, ahol többek között Iustin Cionca és a frissen megválasztott alpolgármester, Lazăr Faur is a forradalom áldozatairól beszélt, utóbbi megemlékezvén nagybátyjáról, aki a tüntetések során a tömegbe lövő fegyveresek áldozatául esett. „Sokszor gondolkozom azon, mit mondanék a fiam nagybácsikájának, ha látná mit tettünk életünk során, miután ő feláldozta életét a szabadságért. Talán azt, hogy éltünk, ahogy tudtunk. Csak azt remélem, hogy méltók leszünk ahhoz az áldozathoz, amit ők meghoztak értünk” – mondta az alpolgármester.

Doina Nan, a Forradalom Során Megsérült és Elhunyt Leszármazottak Szövetségének (ARUD) elnök asszonya, fiára Mada Mihai Florinra emlékezett. „Aznap, amikor Mihai elment otthonról, azt kiabálták a város utcáiról az éjszaka közepén «Veszélyben a városunk! Gyertek velünk!», soha nem felejtem el. 31 év telt el azóta. A fiam kiugrott az ágyból, és azt mondta, ő is megy. Én mondtam neki, hogy ne menjen, de hajthatatlan volt, elment otthonról és többé nem jött haza. Haragban váltunk el. Azelőtt, hogy lelőtték volna, még felhívott: «Haragszol, amiért olyan későn mentem el otthonról?» Azt mondtam, nem. «Kérlek, ne haragudj rám. Jövök haza.» Várlak – mondtam. 31 éve várom, de ő nem jön haza. 31 éve nem díszítem fel a fenyőágakat, nem vagyok rá képes, mert december 24-én a fiam elesett, lelőtték őt. Nincs olyan szó, amely leírná azt a fájdalmat, melyet egy olyan anya érez, aki fiát temette. 4 anya van, akik hozzám hasonlóan elveszették fiukat a forradalom napjaiban. Akik még élnek, mai napig várják haza fiaikat” – mondta könnyek közt Doina Nan.

Azon generációk, melyek a forradalom napjai után születtek, nem értik mit is jelentett a kommunizmus. Mekkora bátorság kellett, ahhoz, hogy az emberek a Városháza előtt összegyűlve tüntetésbe kezdjenek. Hogy mekkora kockázatot vállaltak és mekkora veszélynek tették ki magukat azok, akik jelen voltak a tüntetéseken. Számukra az elesettek csak arctalan nevek.

Ifjak, kik nem tudjátok, mit jelentett mindaz, ami születésetek előtt történt, menjetek el az Arad Megyei Tanács épületébe és az aradi múzeumba, ahol ki lesznek állítva a forradalom során készített képek. Mondjátok szüleiteknek, hogy meséljenek azokról az időkről, hogy ne csak arctalan nevek legyenek a forradalom áldozatai. A világ változik. Talán nem ma, vagy holnap, de eljöhet az ideje, hogy olyan bátrak kelljen legyünk, mint az 1989-es forradalmárok!