Hétfő óta az Andok zenéje hallgatható Déván a piac melletti bevásárlóközpont előtti utcán. Indiánok adják elő, akik a távoli Dél-Amerikából, Ecuadorból érkeztek. Az inkák leszármazottai.
Vándorzenészekként járják be Európát, utcákon, köztereken, metróállomásokon lépnek fel. Néhány napot töltenek egy-egy városban, majd tovább mennek.
Megéri? Most, hidegben nem nagyon, az emberek nemigen állnak meg, melegebb időszakban viszont már jobban megy, mondja amolyan spanyol és tört román keveréknyelven Jorge, a háromtagú zenekar egyik zenésze. Amúgy személyesen is tapasztalható az utazók észrevétele, hogy az inkák utódai nagyon szófukarok, nehezen elegyednek beszédbe, szinte harapófogóval kell kihúzni belőlük a szót. Ráadásul jönnek a nyelvi nehézségek, az indiánok ugyanis csak országuk hivatalos nyelvét, a spanyolt, valamint anyanyelvűket, a quechuat (ejtsd: kecsua) ismerik. Ecuadorban ugyanis az inkák nyelve, a quechua nem hivatalos, mint a szomszédos Peruban vagy Bolíviában, noha a másik két országhoz hasonlóan az inkák leszármazottai alkotják a lakosság többségét (olyan 55-60 százalékot), míg a spanyol telepesek leszármazottai mintegy 15%-ot tesznek ki, a maradék pedig félvérű spanyol–indián keverék (metizo, mesztic).
Eladásra kínált népművészeti tárgyaik azonban indiánok, Jorge állítása szerint hűségesek az inka birodalom idejéből örökölt hagyományokhoz. Zenéjük viszont már nem olyan tiszta: dalaik többsége spanyol nyelvű, s csak imitt-amott fordul elő kecsua nyelvű. Vajon Pachacuti vagy Tupac Yupanqui, a spanyol hódítás előtti birodalomépítő nagy inka uralkodók büszkék lennének erre?
Hozzászólások