Isten oda tölti a kegyelmet, ahol üres edényt talál

Ma, a Boldog Gizella nevére felszentelt arad-gáji katolikus templomban 10 órakor kezdődött szentmisével indult ft. Sándor Tivadar plébános évfolyamtársainak a 45 éves találkozója. 1971. április 18-án ugyanis a gyulafehérvári székesegyházban 11 végzős papnövendéket Márton Áron püspök szentelt pappá.

Szentbeszédében Gábor Zoltán szikvizi plébános visszanyúlt a 45 évvel ezelőtti eseményhez, amikor is Erdély legnagyobb püspöke, Márton Áron szentelte őket pappá. Azóta minden évben megtartották a találkozójukat, valamelyik végzős kollégának a templomában, illetve a parókiáján. Az idei találkozás örömét éppen Arad-Gájban élhetik meg a kedves Tivadar barátjuknál, aki messze földön híres a vendégszeretetéről és a segítőkészségéről. Hálás szívvel érkeztek a mennyei Atya iránt, amiért lassan hetvenéveseken is mindnyájan dolgoznak, szolgálják az Urat. Arra kérik Boldog Gizella templomában is, hogy segítse őket tovább szolgálni. Néhány évvel ezelőtt, amikor Passauban együtt voltak Gizella koporsójánál, arra kérték, hogy a magyarok egykori királynéjaként imádkozzon értük, hogy hatékonyabban szolgálhassák Istent és a nemzetet, amelyet meg kell óvni a kereszténységet megrontó gonosz vírustól. Az napjainkban az egymás iránti türelmetlenségből táplálkozik – sokszor nem hallgatjuk meg egymást, noha a jó szó is gyógyító lehet. Éppen ezért, arra kérjük Istent, hogy adjon sokkal több türelmet egymás iránt! Közösen imádkozzunk, böjtöljünk és ünnepeljünk. Amikor 1968-ban feloldották Márton Áron püspök szobafogságát, első útja a teológusokhoz vezetett, akiknek elmondta: a börtönben sok jó emberrel találkozott, akik között jól megtanult románul, illetve a gyenge élelem jóvoltából kigyógyult a gyomorfekélyből. Vagyis, a börtönévek pozitív hozadékát is megtalálta. Mert Isten oda tölti kegyelmét, ahol üres edényt talál, ezért mindig legyünk elnézőek, jóságosak embertársaink iránt, mert ezek olyan edények, ahova Isten a kegyelmét szokta tölteni.

Megedzette őket Márton Áron jelleme, példája 

A továbbiakban ft. Sándor Tivadar plébános, torokgyulladástól kissé reszelős hangon, de annál nagyobb melegséggel, empátiával mutatta be évfolyamtársait: méltóságos és főtisztelendő dr. Cserháti Ferencet, a külhoni magyarok püspökét, esztergomi segédpüspököt, az Európai Püspöki Kar Bizottságának brüsszeli tagját, a szentbeszédet mondott Gábor Zoltán székvizi plébánost, Ferencz István marosvásárhelyi besegítő, nyugdíjas papot, Pálos István kanonokot, várad-szőlősi plébánost, Ambrus Vilmos, marosludasi plébános-főesprest és László András újtusnádi plébánost. Mindnyájuknak megköszönte a fáradságos utat, majd visszaemlékezett az együtt eltöltött 10 évre, amikor a nélkülözésben, a szegénységben testvérekként segítették, szerették egymást. Akkoriban ugyanis, nem volt fürdőszobájuk, hanem vödörrel vitték fel a vizet a hálószobájukba, ahol télen reggelente gyakran befagyott a lavórban lévő víz. Betörték a jeget, hogy derékig megmosdhassanak. Elfogadták a körülményeket, mert mindenképp papok akartak lenni. Hála Istennek, az ő osztályukból senki nem lépett ki, megedzette őket Márton Áron püspöknek a jelleme és példája, akinek az volt a jelszava: „Nem utasítom vissza a szenvedést és a munkát”. A paptestvérek tréfásan mindig azt mondták, hogy maga a háztetőn végezte el a teológiát, mert mindenfajta javítási munkálatot rábízott a püspök. Éppen ezért, az eltelt 45 év alatt, mindenhol, ahol megfordult épített, javított, alkotott. Zárszavában köszöntötte az egybegyűlt nagyszámú hívet, a magyarországi vendégeket, a gyermekotthon vezetőit, akiknek sok sikert kívánt az otthon beindításához, a rászoruló gyermekeknek a megmentéséhez, a neveléséhez. Hálát adott Istennek az eltelt 45 év minden kegyelméért, majd megemlékezett a távol maradt, illetve az elhunyt osztálytársakról is. Ugyanakkor szeretettel emlékezett meg teológiai tanáraikról, felszentelő püspökükről, Márton Áronról. Mindazokról, akik közreműködtek a kispapok jellemének a formálásában, tudásuknak a gyarapításában. Utoljára, de nem utolsó sorban emlékezett a pap-édesanyákról, akik mindnyájukat felnevelték, elindították e nemes pályán, amelyen végig imádkoztak értük

Az osztálytársak nevében nm. ft. Cserháti Ferenc püspök köszönte meg a vendéglátást, a szeretetet, amivel a házigazda ezúttal is fogadta őket. További sok kegyelmet és jó egészséget kívánt áldásos munkájához. Ft. Sándor Tivadar a meghatóan családias szertartás végén a volt osztálytársaknak a 45 éves találkozó emlékére egy-egy, a Szent Gizella-templom képével ékesített emlék-oklevelet adott át. Az osztálytalálkozó a parókián folytatódott.