Jankó Andrásék vaslakodalma

Majláthfalván id. Jankó András és felesége, Katalin 1946. augusztus 24-én kötöttek házasságot. Ezelőtt 65 évvel, ami életkornak is szép, házassági évfordulónak viszont ritkaságszámba megy.

 

Isteni ajándék

Előbb a közlékeny, meleg lelkű háziasszonnyal, Katalinnal próbáljuk visszapörgetni az emlékezés fonalát. Jól emlékszik a 65 évvel ezelőtti eseményre, amikor is 5 ifjú pár iratkozott fel az esküvőre, hogy a templomban háromszor meghirdethessék a házasságkötésüket. Az akkori párok közül élnek még néhányan, de csak egyedül, rajtuk kívül mindenki elveszítette a párját, ezért a maguk kiváltságos helyzetét Isten ajándékának tekintik. Katalin asszonynak nem volt könnyű gyermekkora, hiszen 5 hónapos korában a szülei elváltak, a nagyszülei nevelték fel 9 éves koráig. Akkor az édesanyja magával vitte Rékásra, ahova férjhez ment. 16 éves korában visszaköltöztek Majláthfalvára, ahol azóta is él. Akkoriban minden fiatal lányt már gyermekkorában hozzászoktattak az olyan házimunkákhoz, mint a sütés, főzés, mosás és takarítás, de a mezei munkába is beletanították. A nagyapjával már szinte gyermekkora óta aratópárost alkottak, az kaszált, miközben az unoka volt a marokverő. A nevelőapja igen szigorú ember volt, nem verte meg soha, de rengeteget dorgálta. Amikor a férjével összeházasodtak, az anyósa nagybeteg volt, ezért az összes házi munka az ő nyakába szakadt. Szerencsére az apósa előrelátó, meggondolt ember volt, aki a fiatalokkal esténként, vacsora közben rendszeresen megbeszélte a másnapi teendőket. Amiben nem szűkölködtek: annyi munkájuk volt, hogy se párosbálba, se más szórakozásra soha el nem jutottak. Alig telt el egy év, meghalt az anyósa.

Családtervezés?

Akkoriban ismeretlen fogalom volt a családtervezés. Míg másoknál a vagyon egyben tartása miatt egykék születtek, náluk sorban jöttek a gyermekek. Előbb Teréz, majd másfél év múlva Piroska született meg, miközben a férje katona volt. 1953-ban született András, ’56-ban Bözsike, ’57-ben Jenő. A nagycsalád eltartásáért rengeteget kellett dolgozniuk, mégsem dúskáltak a javakban. Az asszonyok gyakran korholták: minek ez a sok gyerek, amikor csak kínlódtok az eltartásukkal! Hát nem látjátok, hogy a falu legtöbb családjának csak egy gyereke van? Nem véletlenül, legalább azt jólétben felnevelhetik. Katalin a férjével sokszor megvitatta az asszonyok véleményét, de mindannyiszor arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermek Isten ajándéka, ezért el kell fogadni, meg aztán szerették is őket. Az már jobban fáj, hogy a 5 gyermektől csupán 6 unoka született, de már 3 dédunokának is örvendhetnek. Mivel az özveggyé vált apósa javakorabeli ember volt, tisztában voltak vele, hogy meg fog nősülni, ezért maguk a meglévő telken kívántak építkezni, ezért apránként, ahogy az anyagiak megengedték, megvásárolták az építőanyagot.

Legszebb emlékek?

Háát, nem is tudja – neveti el magát –, mert ha nem jött volna az átkozott kollektív, meglettek volna. A férje azonban belépett a kollektívbe, maga viszont nem akart. Amikor Andris született, magának 2 lánc kukoricája volt kivéve haszonbérbe. Szülés előtt a sarlóval csúnyán elvágta a lábát, de akkor szinte fel sem vette. A kollektívben viszont olyan hírek terjengtek, hogy az felbomlik, ezért a férje hamar a kilépés mellett döntött. Igen ám, csakhogy a beadott 2 ló, a szekér, a lószerszámok, a vetőgép bent maradt, azokat nem adták vissza. Az apósa által beadott 12 lánc földjüket is a lehető legtávolabb, Újarad alatt kapták vissza. Amíg az apósa művelte meg a földet, abban nem lehetett kivetnivalót találni, nekik is annyi búzájuk termett, mint a szomszédjuknak, akinek viszont 26 lánc földje volt. Amikor kiléptek a téeszből lovak, talajművelő eszközök nélkül, a tervezett ház megvásárolt anyagát kénytelenek voltak eladni, az árán lovakat, szekeret, szerszámokat vásárolni. Mikorra újra együtt volt minden, újra bekényszerítették őket a kollektívbe, minden vagyonukkal együtt. Első évben azonban olyan kevés búza termett, hogy a nagycsalád számára nem volt elég kenyérnekvaló, ezért a kollektívtől kértek 3 mázsa búzát. Az irodán az egyik elöljáró epésen megjegyezte: „minek csináltál annyi gyereket, ha nem tudd eltartani őket?”

Gúnyolódott, noha csak kölcsönbe adták, a következő évi járandóságuknak az előlegéből levonták búzát. Hogy mit tettek, máig sem lehet tudni, de az új osztalékból ismét levonták a kölcsön kért 3 mázsa gabonát. Azzal együtt tették, hogy a raktáros bizonyítani próbálta: „Bandi bácsi megadta a búzát”. A főnöke azonban hajthatatlan maradt: Ha annyira pártolod Jankó Bandit, add meg helyette a tartozását!

Gyermeknevelési gondok?

Természetesen, voltak, de nem kerekítettek nekik akkora feneket, mint manapság. Akkoriban a nagyobb gyerekek a kisebbeket nevelték. Miattuk egyszer sem maradt otthon a munkából. Amikor felcseperedtek, a hetedikes lányoknak már saját porciójuk volt a kollektívben. Igaz, azt a gyermekek segítségével a szülők művelték meg. Aki manapság azért nem akar több gyermeket, mert nincs ideje a nevelésükre, az nem tudja beosztani az idejét.

Harmónia?

Méltán nevezheti harmonikusnak a 65 évi házaséletüket még akkor is, ha olykor vitatkoztak. Pofozkodás vagy bármiféle tettlegesség a házastársak között soha nem történt. A gondokat megvitatták maguk között, a szomszédok soha nem tudtak róluk. Katalin asszony boldog családnak lehetett az egyik vezéregyénisége még akkor is, ha a gyermekeit sokszor megsértették, amiért sokan voltak, szerényen éltek. Amikor Andris a rendőr-akadémiára készült, az egyik pártember pökhendien jelentette ki: „olyan igazolást adtunk neki, hogy akkor is bejut, ha semmit sem tud”. Nagyon fájt neki a pártfunkcionárius iróniája, de biztos volt benne, hogy Andris, de a többiek is a tudásukkal, szorgalmukkal érvényesültek nem csak az iskolában, hanem az életben is.

Noha Majláthfalván mindig az egyke volt a divat, Katalin asszony soha nem bánta, amiért 5 gyermeket szült, mert érezte, ez az élet rendje. Később, amikor az iskolát gyermekhiány miatt a megszűnés fenyegette, gyakran mondták is neki: „Kati, neked volt igazad. Ha mások is annyi gyermeket hoztak volna a világra, mint te, nem került volna veszélybe az iskola, a falu léte” falu léte”. Mások így vélekedtek: „Neked jó Kati, legalább van, aki rátok nyitja az ajtót". Ami igaz is, hiszen ritka az olyan hétvége, amikor legalább 2 autó nem áll a házunk előtt, nagyobb ünnepeken viszont, 5-6 autó sem ritka. Boldog, amiért 5 gyermekét a munkára, az életre nevelte, mindnyájan megállják a helyüket ott, ahova a sors rendelte őket.

Id. Jankó András hallókészülékkel követte a feleségével folytatott beszélgetést, amelyiknek egy-egy részleténél, különösen, amikor az a gyermekekre, a nevelésükre, a megpróbáltatásaikra vonatkozott, elérzékenyülve bólogatott. Évtizedekig állatgondozóként dolgozott a téeszben, ahol ismeretlen fogalom volt a szabad szombat, a pihenő vasárnap, mert az állatokról mindig gondoskodni kellett. Amikor nem állatokat gondozott, a mezőn dolgozott a felesége vagy a gyermekek nevére igényelt porciók valamelyikén, hogy szerényen, de emberségesen eltarthassa az oly sokszor megszólt nagycsaládját.

A 65 éves évfordulót, a vaslakodalmat Nagyboldogasszony napjára tervezik, amikor egy áldás kedvéért elhívják a plébános urat is, de hazajön, együtt lesz a 22-23 fős család minden tagja. Mindnyájan egy ritka kincsnek az örökösei: az emberségben, munkára nevelt nagycsalád közösségi szellemét adhatják át a vészesen fogyatkozó magyarságunknak.