A helybeliek se igen emlékeznek rá, mikor voltak ennyien a kicsiny falu, Szederhát római katolikus templomában egy búcsúi misén: a 12 padsor nemhogy megtelt, de sokan lábon állva hallgatták vasárnap a ft. Király Árpád marosi főesperes Váncsa Csaba diakónus közreműködésével celebrált szertartását, amely nem egy szokásos búcsúi mise volt, hanem egyúttal egy falumonográfia-bemutatót megelőző esemény is.
Köztudott: egy templombúcsúra, általában, összegyűlnek a helység szülöttjei, még akkor is, ha már messzire szakadtak. Vasárnap délután Szederháton a meglehetősen távoli Németországba származott falubeli is volt, meg több olyan egykori helybeli, akik a történelem viharában már rég elköltöztek szülőhelyükről (köztük, szüleik révén, helybeli gyökerekkel bírók is).
A szentmisén ft. Király Árpád felemlítette: akiknek nincs múltja, jelene sincs, majd Sík Sándort idézve arra szólított, hogy a szellem emberei legyünk, megmaradva abban a szellemben és hitben, amelyet őseinktől örököltünk.
A szentmisét követően a falu – erre az alkalomra rendbe hozott, kimeszelt és feldíszített, estebédre megterített – kultúrotthonában folytatódott a program.
Balta János felszólítására egyperces csenddel emlékeztek meg az elhunytakról és azokról, akik idős koruk, betegségük miatt nem tudtak eljönni az ünnepségre. Miodrag Stanoiov pécskai alpolgármester (Szederhát Pécska városhoz tartozó település) beszédében örömének adott hangot, hogy valaki – Balta Jánosra célzott – vállalkozott a falu monográfiájának megírására, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben a most magyarul megjelent Szederháti örökségünk románul is napvilágot lát.
A könyvet bemutató Jámbor Gyula arról szólt: a történelmi dokumentumokban 1732-ben, illetve 1742-ben említett falu, Szederhát történetében először fordul elő, hogy a róla szóló (ráadásul a falu szülöttje által írott) könyv megjelenését itt méltassák. A még hatvan-hetven éve is mondhatni színmagyarnak számító Szederhát múltja mostantól, folytatta, kevésbé merülhet feledésbe, hiszen szóval, fényképekkel illusztrált dokumentum őrzi e múltat. A könyv szerzője, hangzott el, „hangyaszorgalommal, és hatalmas munkával (...) bújta a Temesvári Püspökség levéltárát, a fellelhető írásos anyagokat annak érdekében, hogy az (...) adatokat, ismereteket közkinccsé tegye”, ráadásul helybeliek egész sorát is megszólaltatta. „Az biztos, hogy rendkívül hasznos, nagy és úttörő munkát végzett. (...) Bár a levéltári adatok fél évszázad múlva is hozzáférhetők lesznek (ha akadna valaki, aki rászánja magát a falu mongráfiájának megírására), pár évtized múltán lehetetlen lenne a ma hetven-nyolcvanéves egykori, a falu múltját ténylegesen megélt magyar emberekkel beszélgetni, azok személyes élményeit, benyomásait rögzíteni. A Szederháti örökségünk c. könyv mondhatni az utolsó, 24. órában született meg.”
A könyvbemutatót követően Balta János a falu egyik neves szülöttje, a jó évtizede elhunyt G. (Gugyelka) Pataky András költő az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatában megjelent, A tél acélkék lovai c. verseskötetét ismertette, majd a Pécskai Polgármesteri Hivatal jóvoltából a kultúrotthont megtöltő közönség (a Szederháti örökségünk c. monográfia szerzője által biztosított kisüsti és bor mellett) estebédet fogyaszthatott el egy olyan, a falu életében nagyszabásúnak és különlegesnek mondható rendezvényen, amilyenben hosszú évek óta nem volt része.
(somlyai)
Hozzászólások