Meddig tartson a varázs?

Ki ne emlékezne a gyermekkor azon izgalmas pillanataira, amikor a fényesre sikált csizmák az ablakba kerültek? Amikor gyerekként izgatottan kémlelte a függöny mögül a sötét eget, hogy hátha megpillantja a Télapót kivilágított szánján, melyet rénszarvasok repítenek? Amikor szívdobogva nyitott be a sötét szobába, ahol éppen az imént egy csilingelő hang adta tudtára, hogy megérkezett a Télapó/Angyal, meghozva a karácsonyfát és az ajándékokat…

Az ünnep varázsa a csoda. Hogy hiszünk benne. De vajon meddig? Ezt a kérdést évtizedek óta vizsgálják, és az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy átlagosan a gyerekek hétéves korában következik be egy nagy fordulópont, amikor ráébrednek a valóságra. Egy felmérés szerint a 4 éves gyerekek 85 százaléka, a 6 éves gyerekek 65 százaléka, míg a 8 éves gyerekek csupán 13 százaléka hisz a Mikulásban. A felismerés minden bizonnyal összefügg azzal a ténnyel, hogy a gyerekek iskolába/közösségbe kezdenek járni, ahol – ha akarják, ha nem  –,  a nagyobbak kíméletlenül felvilágosítják őket a Mikulás/Télapó/Angyal-ügy valódi hátteréről.

„Én úgy gondolom, hogy ebbe a témába a gyerekek egyszerűen belenőnek. A város tele van piros ruhásokkal, az óvodába jön a Mikulás, sok családban otthon is a Mikulás adja át az ajándékokat. Van ennek egy varázsa, én nem látok ebben hazugságot” – szól hozzá a témához Rudolf Anna iskolapszichológus.

A szakember szerint a gyerekek 8–9 éves korukra eljutnak oda, hogy már maguk is megkérdőjelezik a Mikulás-mesét. Ilyenkor nagyon oda kell figyelni a bennük felmerülő kérdésekre, és ha ezekre őszintén, egyszerűen válaszolunk, nem fogja csalódás érni a gyereket.

„Jó, ha a szülőktől hallja ennek a történetnek a hátterét. Lehet egy szép esti meghitt beszélgetésnek a témája, elolvassuk a Miklós püspök történetét, beszélünk az ajándékozás szépségéről. Nem hinném, hogy becsapottnak érzi így a gyerek magát. És tulajdonképpen a mese folytatódik. Felnőttként is várjuk a Mikulást, kipucoljuk a cipőnket, ajándékokat adunk egymásnak. A történet kissé átalakul, de attól hogy megtudja a gyerek az igazságot, lehet folytatni ezt a játékot” – mondja a pszichológus.

Ahogyan közelednek az ünnepek az óvodában is egyre gyakrabban kerül szóba a Mikulás, az angyalok és a repülő rénszarvasok. Hol lakik a Mikulás, a Jézuska, az angyalok? Hogyan jutnak el egy éjszaka alatt minden gyerekhez? És vajon honnan tudják, milyen ajándéknak örülnénk a legjobban? – teszik fel a véget nem érő kérdéssorozatot a gyerekek az óvodában.

„A Mikulásban és az Angyalkában minden gyerek hisz, és ez így van jól. Eddigi pályafutásom alatt még nem találkoztam olyan gyerekkel, aki ne hinne bennük. Mi az óvodában megpróbáljuk ezt a hitet megszilárdítani. A gyerekek hisznek a mesékben, a csodákban, szeretnek képzelődni, nincs értelme megfosztani őket az álmaiktól, ráadásul a képzelődés fontos része a fejlődésüknek, engedjük, hogy szárnyaljon a fantáziájuk. A képzeletvilágukban minden megtörténhet. Miért ne létezne egy piros ruhás, öreg bácsi és egy fehér ruhás angyal, akit a Jézuska küld, és minden évben ajándékkal lepik meg a gyerekeket? Nagy örömmel és csillogó szemekkel tudnak beszélni a Mikulásról, akit repülő rénszarvasok húznak szánon” – meséli Varga Katalin óvónő.

Elmondása szerint a legtöbb gyereknek feltűnik a sok utcán, üzletben járó Mikulás, ilyenkor az a felnőtt dolga, hogy természetesen, a lehető leglogikusabban válaszoljon a sok felmerülő kérdésre.

„Azt szoktam válaszolni, hogy létezik egy igazi Mikulás, aki Lappföldön lakik és Joulupukki a neve, és minden évben ellátogat hozzánk. Van olyan gyerek, aki elmondja, hogy ő látta is a híradóban, amikor megérkezett. Ugyanakkor minden évben megmutatom a gyerekeknek a róla szóló kisfilmet, ahogyan készül Rudolf, a rénszarvas és a manók segítségével a nagy útra. Elmondom, hogy az igazi Mikulásnak nagyon sok dolga van, és nem tud mindenhol egyszerre megjelenni, ezért segítségre van szüksége. Ez egy kicsit megnyugtató választ ad arra, hogy miért van olyan sok Mikulás” – teszi hozzá az óvónő.

Rudolf Anna iskolapszichológus felhívja a figyelmet egy nagyon fontos tényre: „Ne feledjük, hogy a Mikulás is és az angyal is ajándékokat osztogat és nem jutalmat! A jutalmat ki kell érdemelni, meg kell dolgozni érte, az ajándékot pedig adjuk, illetve kapjuk, mert szeretünk valakit, illetve szeretve vagyunk.”

Mondja ezt annak apropóján, hogy nem ritkán lehet szülőktől hallani, hogy „ha rossz vagy, nem hoz semmit az angyal, Mikulás stb.”

Hogy melyik az az életkor, amikor leránthatjuk a leplet a mítoszról?

„Nem tudok erre receptet mondani. Ha úgy látjuk, hogy a gyerekünkben kezd meginogni ez a hiedelem – általában mikor iskolába kerülnek – akkor kerítsünk alkalmat rá, hogy elmeséljük mi, szülők, ennek a történetnek az eredetét” – mondja Rudolf Anna.

A pszichológus szerint nem kell félni a felismeréstől, hiszen a „játék” utána is folytatódhat, annak is megvan a maga misztikuma.

„A gyerekeknek szükségük van a varázslatra és a csodákra. Meg kell hagyni nekik a lehetőséget, hogy ők maguk döntsék el, mikor lépnek át a képzelet világából a valóságba.” – foglalja össze a lényeget Varga Katalin.