Megjelent a Mosóczy-telepi Református Egyház monográfiája

Komádi Sándor nyugalmazott tanár a közelmúltban Aradon elkészítette a Mosóczy-telepi Református Egyház színes fotókkal illusztrált monográfiáját, amiről elbeszélgetünk.

– Tanár úr, mi sarkallta a gyülekezet monográfiájának az elkésztésére?

– Én kismonográfiának nevezném, amit 2020-ban fejeztem be, amikor megemlékeztünk a gyülekezet megalapításának a 65., illetve a templomépítés 25. évfordulójáról. Amikor a presbitériumban szóba került a megemlékezés, feladatomnak, szolgálatomnak tekintettem a birtokomban lévő, az egyházközséggel kapcsolatos írásokat, dokumentumokat összegyűjteni, megpróbálnom egy kismonográfia megírását. Nem csupán a Mosóczy-telepi, hanem a hozzá tartozó németszentpéteri református leányegyház tekintetében is. Úgy képzeltem el, hogy a gyülekezet történetét behelyezem a helytörténetbe, ugyanis szerintem az egyháztörténetet nem lehet elkülöníteni a helytörténettől. Azzal együtt, hogy reformátusok vagyunk, a kereszténység megjelenésével, az aradi első egyházak megjelenésével is foglalkozni kell. Mert ugye a reformáció következményeként megalakult az arad-belvárosi gyülekezet, amit a kismonográfiában nagyon röviden érintettem. Utána a két világháború között rátértem a Mosóczy-telepi református egyház történetére. Tehát fiatal egyházról van szó, de mégis mély gyökerei vannak. Éppen ezért szerettem volna kiemelni a Trianon utáni időszakban, a két világháború közötti önszerveződést, amikor a romániai magyarság nagyon nehéz helyzetben volt. Az önszerveződés során alakult meg a Protestáns Kör, utána ingatlanvásárlás, majd imaház kialakítása következett. Fontosnak találtam belefoglalni az itt szolgált lelkészek, a kegytárgyak, illetve az egyház által birtokolt kegyszerek létét is. Természetesen a mieink nem olyan értékesek, mint a belvárosiak, de ha végigtekintünk a történelmünkön, rájövünk: a kegyszereket nemcsak a lelkipásztorok, hanem a világiak is védelmezték. Testi épségük, sőt életük árán is igyekeztek azokat megvédeni.

– Egészen napjainkig megírta a történetet?

– Eljutottam vele 2017-ig, a reformáció 500. évfordulójáig, mert úgy éreztem: a folytatás egy másik személynek a feladata! Nekem az volt a célom, hogy a jeles évfordulóra méltó emléket hagyjak, mert egy negyed évszázad nem telhet el nyomtalanul. Megünnepeltük a 10., a 20. évfordulót is, ezért negyed évszázadnak a megünneplése kiemelt feladat. Ebben igyekeztem a ténykedésünknek mérlegét megvonni és elmondhatom: a negyed évszázad rengeteg örömöt, lelki feltöltődést hozott számunkra. Én ugyanis 1990-ban kerültem az egyházközségbe, addig a szülőfalumban, a Bihar megyei Anton fizettem az egyházfenntartói járulékot. Ott egy diákomnak az édesapja elhunyt, de a feleség római katolikus lévén, nem tudták fizetni az egyházfenntartói járulékot, így kerültem ide, ahol nt. Almássy Tibor halála után Balogh András lelkipásztor Arad-Gájból szolgált be a Mosóczy-telepen. 1991 márciusában hívtuk meg nt. Józsa Ferencz lelkipásztort Nagylakról. Amikor ide kerültem, szemtanúja voltam a lelki és az anyagi építkezésnek egyaránt. A helyi eseményekről tudósítottam is a helybeli sajtóban, a Harangszóban, sőt Magyarországon is a Szomori Kisbíró lapban is megjelentek az írásaim. Tekintve, hogy a helytörténet a rendelkezésemre állt, már a katedrán foglalkozni kezdtem Arad helytörténetével. Tettem annak ellenére, hogy Bihar megyében születtem, Nagyszalontán végeztem a középiskolát, ott érettségiztem, majd néhai dr. Kovách Géza tanár úrtól szereztem az Araddal kapcsolatos helytörténeti ismereteket. Választható tantárgyként évekig tanítottam Arad megye történetét.

– Melyik aradi iskolában tanított?

– Olyan tanév is volt, amikor négy aradi általános iskolában tanítottam. Mikelakán tanítottam helytörténetet munkaterv szerint, a tankönyvet kéziratban a szakfelügyelőnek be kellett mutatnom. Minden tanév végén azzal bocsátottak el, hogy utoljára tanítottam, hiszen még 1990-ben sem kedvelték a helytörténetet. Helyette mindenfajta jelentéktelen tantárgyat választottak. A következő tanévkezdéskor azonban rendszeresen felkerestem a tanfelügyelőséget, ahol sokat talpaltam az engedélyezésért, ugyanis a gyermekek nagyon szerették a helytörténetet. Az ahhoz szükséges tananyag összeállításához sok segítséget kaptam ft. Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános úrtól, aki a kisbuszával a helytörténeti továbbképzésre is elszállított Lakitelekre vagy Öthalomra, a Szent Márton-bazilikához. Ugyanakkor elvitt Arad-hegyaljára vagy bárhova, ahova a magyar helytörténet tanulmányozása megkívánta. Mindezt kibővítve beillesztettem gyülekezetünknek a helytörténetébe.

– Ezek szerint Arad helytörténetének a magyar fiatalság általi alaposabb megismertetésével Bihar megyei létére jó aradivá lett? Ezt ön értékeli?

– Hogyne értékelném, hiszen a feleségem révén most már valóban aradi lettem, ahol több mint 40 éve élek, de nem felejtettem el a szülőfalumat se, kéziratban elkészült az Árpád-kori településnek, Antnak a története. Ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísértem az ottani eseményeket. Az Erdőháti Napok alkalmával rendbe tették az ottani templomot, ahol lelkipásztor szolgál, csakhogy a kis közösség egyre jobban fogy…

– Antnak a monográfiáját nem óhajtja megírni?

– Az Erdőháti Napok alkalmával bemutatták az 1980-as években elkészült Ant monográfiát, ami tartalmazza a falu történetét, sok ismerettel kibővítve. Újra megírni nem látom értelmét.

– Az 1980-as évektől eltelt 40 év, arról mit lehet tudni?

– Azt az időszakot is tartalmazza az elkészült monográfia, ráadásul Anton már nagyon kevés tősgyökeres magyar lakik, legújabban Nagyvárad környékéről, de más vidékekről is sokan betelepednek, akiknek semmi közük a falu őstörténetéhez. A magyar őslakosság elvándorolt, illetve kihalt.

Az időszakos kiadvány mellett, a monográfiának is örvendtek

– Térjünk vissza a Mosóczy-telepi témánkra! Hogyan állt össze a megjelent monográfia?

– A Mosóczy-telepi Református Egyházban beindítottunk egy időszakos kiadványt, amit rendszeresen megszerkesztünk. A gyülekezet monográfiája ötletének is örvendtek, azt felkarolták, anyagilag is támogatták, csakhogy a technikai dolgokkal kissé hadilábon álltunk, ezért A 4-es formátumban jelent meg. Sok köszönettel tartozom Várdai Évának, amiért elvállalta a gépelést és az előtördelést. Ugyanakkor köszönettel tartozom nt. Sipos András lelkipásztornak, valamint nt. Józsa Ferencz nyugalmazott lelkipásztornak, aki nem csupán szóbeli, hanem írásbeli közlő is Németszentpéterrel, illetve az aradi egyházzal kapcsolatban is. Áttanulmányoztam a talált levéltárunkat, ugyanakkor még a járvány előtt kutakodtam az Arad Városi Levéltárban, meg a könyvtárban. Összegyűjtöttem az egyházunkkal kapcsolatos adatokat, de az Institorius-dossziét is tanulmányoztam, abban találtam meg, hogy Institoris Kálmán nemesítéssel kapta a Mosóczy előnevet. Érdekes volt a város külterületeinek a tanulmányozása, az impériumváltás előtt történt telepítéseknek a módja. A külterületekbe történt terjeszkedés sok műemléket mentett meg, annak ellenére, hogy épületbontások alkalmával különböző építészeti stílusok szinte teljesen eltűntek Aradról. A gyülekezet levéltárát is folyamatosan tanulmányoztam vasárnap délutánonként, de gyakran hétköznap is eljöttem. Mikorra beállt a járvány, szinte az összes dokumentumot sikerült összegyűjteni.

– Mikor látott napvilágot a monográfia?

– A gyülekezet alapítására történt megemlékezés alkalmából, ami 2020. december 6-án volt, ugyanis a templom felavatása 1995. december 3-án, Ferenc napján volt. Mivel hétköznapra esett, ezért a legközelebbi vasárnapon tartották a megemlékezést. Én nem vehettem részt, mert éppen akkor voltak a választások, és urnabiztos voltam. Azt viszont állíthatom: az eltelt negyed évszázad rengeteg örömet hozott, lelki feltöltődést jelentett számunkra. Erősítette a hitünket, magyarságtudatunkat, de segítette közösségünk tagjainak egymásra találását is. Emlékműsorokat, történelmi és közéleti évfordulókat, egyházi ünnepeket szerveztünk. Ahova meghívást kaptunk, oda szívesen elmentünk, felléptünk itt, de a megye, az egyházkerület, sőt Erdély és Magyarország református templomaiban is szerepeltünk.

– A monográfiát bemutatták-e a vendégszerepléseik során?

– Csak itt a templomban mutattuk be.

– Nem tervezik-e más települések gyülekezeteiben is bemutatni, hogy jobban megismerhessék azt önök gyülekezetét?

– Magam nem tartom tudományos jellegű, inkább ismeretterjesztő munkának tekintem. Igyekeztem mindent belefoglalni, ami az egyházunkkal kapcsolatos, de közbeszólt a járvány, a rövid idő, de talán a szerzőnek a fakuló memóriája is. Jól tudom: tökéletesebb munkát is lehet végezni, ezzel együtt, hibák bármikor becsúszhatnak. A kismonográfia értékét növelik Móré Sághi Annamáriának a Mosóczy-telepi, valamint a németszentpéteri templomról készült tetszetős illusztrációi.

– A járvány elmúltával tervezik-e nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatni a monográfiát?

– Természetesen igen, engem viszont az utóbbi időben aggaszt, hogy az 1990-es évekhez viszonyítva lanyhult a lelkesedés, lazult az összetartó kapocs az emberek között, nagyon sajnálom, hogy a magyar szülőknek egy jelentős része lemond a gyermekeik anyanyelvű oktatásáról. Ugyanakkor cserélgeti vagy teljesen faképnél hagyja az egyházát, a felekezetét, miközben észre se veszi, hogy a senki fiává válik. Úgy érzem, eljött a nemzedékváltás ideje, noha mindenkire szükség van az egyházban. Ugyanakkor bízom a fiatal magyar értelmiségnek a tudatos szerepvállalásában is. Nagy szükség van az egyházra, mert az nemcsak hirdeti Isten örök igazságát, az igét, hanem közvetítő szerepet is vállal az örök isteni igazságoknak a továbbadásában a társadalom felé. Akkor is, ha manapság a szekuralizáció korszakában a hit kissé háttérbe szorult és már nem vagyunk azok, akik voltunk. Mert a XIX. század végén, a XX. század elején elkezdődött az egyháznak egy bizonyos válsága, már nem tudta betölteni a közvetítő szerepet, a család jelentősége kezdett háttérbe szorulni. Ehelyett az egyénre, az önmegvalósulásra, az ön-kiteljesedésre helyeződött a hangsúly. Mindezt vissza kellene fordítani, mert az egyháznak nemcsak az igehirdetés a szerepe, hanem misszionálni is szükséges. A gyülekezetek lelki gondozása, a kapcsolatépítés kiemelkedő jelentőségű. Régebben választások alkalmával megkerestek bennünket, ugyanis a járvány előtt sokan eljártak az istentiszteletre. Volt, amikor be sem fértek a templomba, ki kellett nyitni az ajtót, hogy a kint lévők is hallhassák az igehirdetést. Istennek hálás vagyok az áldásaiért és hiszem, hogy az ige magvetéséről, de a növekedésről is gondoskodni fog, hogy növekedjen, terjedjen az Ő itt élő népe körében is.

– Köszönöm szépen az értékes beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!