Meséljünk a gyereknek a rá váró újdonságokról

Egy kisgyermek életében minden esetben megterhelő, ha váltani kell, ha el kell szakadni a megszokott környezettől, ismerős arcoktól, családtagoktól, még akkor is, ha ez a szakadás ideiglenes csupán.

Ebben az esetben a szülő plusz feladatot kap, még jobban és figyelmesebben kell bánnia gyerekével annak érdekében, hogy az elszakadással, környezetváltozással, újdonságokkal járó traumát a kisgyerek is könnyebben vegye.

Rudolf Anna iskolapszichológust kérdeztük, hogy ilyenkor mi zajlik a kisgyerekben, mivel tud a szülő és a pedagógus segíteni a beilleszkedésben?

– A gyermekek mikor valami új dolog előtt állnak, tele vannak kíváncsisággal, érdeklődéssel, de ugyanakkor szorongással és félelemmel is, mivel ismeretlen út áll előttük. Ez a gyereken látszik, észrevehető a kérdéseiből is. Mindenképpen sokat kell velük beszélgetni a rájuk váró újdonságokról. Az óvodás gyerekeknél nehezebb ez a dolog, hiszen ekkor történik tulajdonképpen a szülőtől való leválás is, a közösségbe való szoktatás, ami nem egyszerű dolog, nem mindig megy simán. A mostani világban, a mostani életmód miatt a szülők kénytelenek a gyermeket egyre korábban – sok esetben már kétévesen, vagy még korábban – óvodába vinni, ami nagy megterhelés a kicsinek, szülőnek egyaránt. A szülő viszont sokat segíthet gyermekének a változás befogadásában azzal, ha mesél arról, hogy mi fog történni. Jó az, ha mesél az új környezetről, ha megmutatja neki az óvodát/iskolát, elmondja, hogy mi vár rá. Nyilván nagyon fontos, hogy pozitív dolgokról meséljen, pl. olyasmiről, hogy sokat fognak játszani, lesz ott még sok más gyerek. Az iskolások esetében a szülők mesélhetnek saját iskoláskorú élményeikről és nagyon fontos, hogy vidáman, pozitívan tegyék ezt.

Az óvodából való iskolába menésnél el kell mondani azt is a gyereknek, hogy ez miben jelent változást, hogy mostantól padban fogsz ülni, tanító nénire kell figyelni, majd lesznek házi feladatok stb. Fel kell készíteni a gyereket, mert ha van egy elképzelése a rá váró újdonságokról, akkor jobban veszi az akadályokat. Nehézségek úgy is lesznek, de mindenképp sokat segít, ha előre felkészítjük a gyereket.

– Az óvodában egyik nagy probléma a sírás…

– Igen, valóban. Ettől inkább a szülők szoktak félni, az óvónők nem annyira, mert ők tudják, hogy a sírás a beszoktatás része, velejárója. Nem minden gyerek sír, de nagyon soknál előfordul. A szülők legtöbbször úgy viszik a gyereket óvodába, hogy feszültek, félnek, hogy hogyan fog reagálni a gyerek, hogyan fognak elválni. A gyerek ezt a feszültséget érzi, sokszor emiatt nehéz az elválás és kezdődik a sírás. A gyerektől hogy várjuk el, hogy ő szívesen maradjon, amikor látja, hogy az anyuka fél? Ezt elsősorban a szülők kell nagyon jól kezeljék, azt kell sugározzák, hogy a gyereket jó helyre viszem, minden rendben lesz, itt nem történik semmi rossz stb. Mosolyogva kell vinni a gyereket az óvodába, játékosan beszélgetni vele már az úton, hogy a gyerek érezze, hogy semmi rossz nem fog történni. A búcsúzkodást is rövidre kell fogni, gyorsan, velősen, tömören, és ott kell hagyni, mert nem hagyjuk rossz kezekre. Az óvónők tudják, hogy mit kell tenni, általában 2–3 hétig tart ez a „sírva-elválós” időszak, de aztán legtöbb esetben kimarad. Ennyi idő kell a gyereknek, ameddig meggyőződik arról, hogy anya/apa valóban érte megy, valóban jó dolgok történnek az óvodában stb.

– Vannak különböző módszerek/tanácsok, amiket kisgyermekes szülők előszeretettel osztogatnak egymás között: a sírás abbahagyásáért cserében meg kell ígérni a gyereknek ezt meg azt, adni kell neki ilyen meg olyan dolgokat, édességet stb. Ezek bevált módszerek?

– Lefizetni a gyereket? Nem tudom. Találékonyak vagyunk, kitalálunk mindenfélét, lehet, hogy sok esetben segít, vagy működik, de én sokkal fontosabbnak tartom azt, amit a szülő közvetít a gyerek felé. Mit adok át, mit lát rajtam, mit érez rajtam? Mert bármit mondok, bármit ígérek, bármit adok, ennél sokkal fontosabb, hogy én mit sugárzok feléje, mert ez a legmeggyőzőbb. Ha egy anyuka nyugodtan, vidáman, mosolyogva viszi gyerekét az óvodába, azzal nem tud elrontani semmit. A másik fontos dolog, hogy legyünk őszinték: ne mondjuk a gyereknek, hogy öt perc múlva visszajövök, ha ez nem így van.

– Egy pedagógus hogyan tud segíteni a gyereknek a beilleszkedésben?

– A pedagógusok tudják, hogy mit hogyan kell csinálni a gyermek érdekében. A 2–3 éves kisgyerekeknél még nagyon fontos a fizikai kontaktus, az érintés, az ölelés. Ölbe kell venni őket, meg kell simogatni, le kell ülni melléjük a földre, testközelben lenni. Egy gyerek is sokkal könnyebben elfogad valakit, aki lemegy az ő szintjére, mint egy olyant, aki elvárja, hogy gyere fel az én szintemre – átvitt és konkrét értelemben is. Egy jó pedagógus ráérez arra, hogy melyek a gyerek igényei.