Beszélgetés dr. Balla Géza borásszal

„Minden a ménesi borhoz köt” (1.)

2017. május 10. 18:42 (szerda) /

– Lapozgatom első interjúkötetedet, nézem Éberle Emília fényképét, s szomorúan veszem tudomásul, hogy ő is elhagyta az országot. Fáj, amikor azt látom, hogy elment egy idős ember, akire felnéztünk, és mind szakmailag, mind emberileg óriási értéket képviselt a magyarság szempontjából. De belenyugszunk. Amikor azonban egy közösségből, ahol szükségünk lenne a nagyokra, elmennek a fiatalok, akkor nem is tudod, hogyan gondolkozzál. Adjál neki igazat, amikor azt mondja, hogy egy élete van az embernek, és csak az érdekli, hogy minél jobb legyen neki és a gyerekeinek? Felvetődik bennem a kérdés, hogy vajon miért nem próbálta erősíteni aradi közösségünket személyével, jelenlétével? Nem is tudom, hogy álljak hozzá. Elítélni sem szabad ezeket az embereket, mert mindenkinek joga van egy jobb élethez, másrészt azt, amivel ő híres ember lett, lehet, hogy nem csak saját magának köszönheti, hanem a közösségnek is. Ezek óriási veszteségek.

–Aradinak tartod magadat?

– Persze… Jelen pillanatban a családom Szegeden él. Az én kétéltűségem azt jelenti, hogy hétvégeken vagy ők jönnek hozzám, vagy én megyek át Szegedre. De aradi vagyok.

–Büszkén olvastuk, hogy nemrégiben Budapesten igen értékes állami kitüntetést kaptál.

– Álmodni sem mertem volna, hogy nekem ítélik idén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Ha az embernek egyszer az életében kijut egy ilyen fantasztikus díj, azon nem tud csak úgy átlépni. Óriási meglepetés és megtiszteltetés volt ez számomra. Rendkívül sokat jelentett nekem, hogy láttam a barátaimon, ismerőseimen, szakembereken, akik felhívtak, vagy akikkel találkoztam, hogy ők is őszintén örültek a kitüntetésemnek. Többen azt mondták, hogy már hamarabb megérdemeltem volna… Igazság szerint, az ember teszi a dolgát, és arra nem is gondol, hogy ezt mások kiemelkedőnek találják-e a mindennapi, normális dolgok közül. Megmondom őszintén, hogy én nem tartom azt, hogy valami különleges dolgot vittem volna véghez az utóbbi 33 évben, amióta szőlész és borász vagyok, vagy az elmúlt tíz évben, amióta oktatok az egyetemen. Biztos, hogy tettem a dolgomat, és ezt nagyon sokan így látják. Az az ars poeticám, hogy a szőlészetben, borászatban úgy dolgozzam, ahogy kell, vagy ne csináljam egyáltalán. Lehet, hogy egy kicsit feljebb vittem a mércét, mint ahogy egy átlagos szőlész, borász csinálja.

                                                          ***

–Láttuk az interneten, hogy nemrég Düsseldorfban jártál feleséged és boraid társaságában.

– Düsseldorfban van a világ legnagyobb és legrangosabb borkiállítása. Körülbelül 7500 termelő az egész világból oda hozza borait. Csaknem 60 000 kereskedő, illetve a szakmához kötődő személy jön el, és három napon keresztül találkoznak a borászokkal, kóstolgatják a borokat. Minden kiállító elvitt magával legalább 8-9 féle bort. Tehát összesen 60 000 borminta. Ember legyen a talpán, aki ezt képes végigkóstolni.

–Neked személy szerint mit kellett ott tenned?

– Ott voltam a standomon, találkoztam a kereskedőkkel, és foglalkoztam a külföldi szőlészekkel, borászokkal, szakemberekkel. Nem voltam egyedül, naponta 3-4 órára magukra hagytam a kollégákat, s így mindennap megkóstoltam legalább száz féle bort a világ minden részéről: Új-Zélandról, Ausztráliából, Franciaországból, Olaszországból, Magyarországról, Argentínából, Chiléből, sőt Tunéziából, Azerbajdzsánból, Örményországból, Dél-Afrikából…

–Ilyenkor szerződéseket is szoktatok kötni?

– Igen, de nem az a legfontosabb, hogy akkor ott, helyben véglegesítsünk szerződéseket, mert ezek utólag jönnek.

–Sokba kerül a részvétel ezen a kiállításon?

– Nem kevés a részvételi díj, a németek borzasztó drágán adják azt a pár négyzetmétert, ahova kirakhatod a termékeidet. De ha manapság nem jelensz meg egy ilyen rangos rendezvényen, akkor nem számítasz a világban mint borász. Ha azt akarod, hogy nyilván tartsanak, akkor ott kell lenned.              

–Sokan voltak tőlünk az országból?

– Igen. Tizenhárom borász szerepelt a romániai Prémium Borászatok Egyesületéből, amelyet két évvel ezelőtt alakítottunk meg az ország 13-14 legjobb borászatának részvételével. Közösen pályáztuk meg ennek a düsseldorfi kiállításnak a lehetőségét. A pályázatot megnyertük, és ott voltunk. Ötven méterre tőlünk, párhuzamosan volt még egy román stand, amelyet a Román Kereskedelmi Minisztérium szervezett és támogatott 20 borászat részére.

–Milyen hasonló kiállításon vettél még részt?

– El szoktunk menni, például, Londonba, a franciaországi Bordeaux-ba és a nagyobb magyarországi rendezvényekre.  De meg kell mondanom, hogy minden borászatnak meg kell néznie azt, hogy hol az érdekszférája. Ázsiában is vannak ilyen kiállítások. Kínába nem megyek, mert 4-5 évvel ezelőtt volt Kínában egy nyíló piacom prémium borokkal. Elküldtem 3000 palack, magas árfekvésű bort, és sohasem kaptam meg a pénzemet. Ezért Kínával nem dolgozunk.

 

                                                          ***

–Hallottam, hogy első határon túli magyar termelőként tagjai közé választott a Pannon Bormíves Céh.

– Igen, és tavalytól alelnöke vagyok. A Pannon Bormíves Céh Magyarország legjobb 27 borászatát tömöríti magába. Kisebb borászatokról van szó. Én a 120 hektárommal a Céh három legnagyobb területtel rendelkező borászai közé tartozom.

–Mivel foglalkozik ez az egyesület?

– Fő célunk az, hogy népszerűsítsük a világban a magyar bort, attól függetlenül, hogy milyen borászatokról van szó. Elsősorban a Kárpát-medencében élő és tevékenykedő magyar borászok a Céh tagjai. Azon dolgozunk, hogy beszélni tudjunk egy egységes Kárpát-medencei magyar borról, attól függetlenül, hogy az anyaországban készül a bor, vagy határon túli magyar borászok pincéiben… Óriási projekt a miénk! Sajnos, jelenleg nagyon kevés olyan borász van az anyaország határain kívül, akinek olyan technológia áll rendelkezésére, aminek a segítségével elérhető az a minőség, ami az anyaországi borászatok többségében megvalósul. Egységes magyar borról akkor tudnánk beszélni, ha a borok minősége között nem lenne különbség. Ezt nagyon nehéz elérni, de dolgozunk rajta.

–Mi a titka a jó bor készítésének?

– Elsősorban jó szőlő kell hozzá. A világ legnagyobb minőségi bort készítő borászatai saját termésükből dolgoznak. A szőlőt akkor kell leszüretelni, amikor a borász megmondja, hogy kezdődhet a szüret.

–Hogy készül a rossz bor?

– Azt szoktuk mondani, hogy nincs rossz bor, csak rossz borivó. Rossz bort készíteni nagyon nehéz.

–És ha cukrot kevernek hozzá?

– Létezik egy olyan technológia is, amely szerint a világ sok bortermelő régiójában bizonyos mennyiségű répacukornak, nádcukornak a musthoz való adagolása törvényesen megengedett, de csak olyan évjáratokban, amikor az időjárás nem tette lehetővé normális mennyiségű szőlőcukor akkumulációját a szőlőben. Ez nem azt jelenti, hogy a bort cukorból csinálnák. Sajnos, léteznek olyan technológiák, amelyek segítségével csak tiszta cukorból különböző aromák, enzimek hozzáadásával, szárított seprő segítségével egyesek készítenek  „bort”… Én azt vallom, hogy nekünk, a Kárpát-medence magyar borászainak egyetlen esélyünk van: a minőség. Más utat nem szabad járni! Hosszú távon ez az egyetlen lehetőségünk. Nagyon jó, hogy sokan megértik ezt, és ebbe az irányba haladnak.

–2004 óta tagja vagy a Magyar Borakadémiának. Ez mit jelent?

– Ennek is az alelnöke vagyok… Tagjai közé nem csak szőlészettel, borászattal foglalkozó személyek tartoznak, hanem olyan emberek is, akik mindent megtesznek a magyar bornak az országban, Európában, a világban való népszerűsítéséért: írók, költők, színészek…

                                                         

***

–Hogyan lettél borász?

– A Szilágy megyei Kémer községből származom. Ott mindenki, mindig foglalkozott szőlőtermesztéssel.

–Mikor kerültél Aradra?

– Harminchárom évvel ezelőtt, miután 1984-ben Kolozsváron elvégeztem az egyetemet. A Barackai Szőlészeti és Borászati Állami Gazdaságban meghirdettek egy szakmérnöki állást, és azt versenyvizsgával megnyertem. Ott dolgoztam 1999-ig. Közben felmásztam a szamárlétrán: kezdő mérnök, borász, a borászati ágazat igazgatója, végül vezérigazgató.

–Meddig működött ez az állami gazdaság?

– Addig, amíg volt szőlőterületünk. Megjelent az a földtörvény, amely lehetővé tette a szőlőterületek visszaszolgáltatását egykori tulajdonosaiknak. Sokan – jogosan – visszaigényelték szőlőiket. Véleményem szerint, viszont, akkor egy óriási hiba történt. Összehívtam a több mint 500 tulajdonost, és azt javasoltam, hogy olaszországi, spanyolországi, dél-tiroli mintára alakítsunk egy szövetkezetet, és közösen műveljük meg a földeket.  Majdnem kizavartak a teremből. Azzal vádoltak, hogy újra kollektivizálni akarok. Akkor félreálltam. Három év múlva annak a 2460 hektár földterületnek, amit szétosztottak, a 80%-a parlagon hevert.

–Mit tettél ezután?

– Rájöttem akkor, hogy ebben az életben minden jónak van egy vége. Én a szőlészetet és a borászatot azért választottam, mert igazán megszerettem. Óriási sokk volt számomra, ami történt. Arra gondoltam, hogy szegény Fazekas Pisti bátyánk, aki 40 évig volt ennek az állami gazdaságnak a vezérigazgatója, ha látná ezt, megfordulna a sírjában… Akkor megalapítottam saját szőlészeti-borászati vállalkozásomat, a Wine Princess Kft.-t. Nekem nem volt más választásom, ha maradni akartam, mint az, hogy elkezdtem felvásárolni az emberektől azokat a területeket, amelyekről tudtam, hogy jó fekvésű dűlők. Lassan-lassan. Öt hektárral kezdtem az első évben, majd 15, 20 hektár következett mindazokon a területeken, ahol tudtam, hogy lehet tömbösíteni. Mindenkivel korrektül jártam el, megadtam a piaci árat. Kölcsönt vettem fel, mert tudtam, hogy van benne fantázia… Így sikerült előrehaladnom. 2005-ben vettem fel az első nagyobb összegű banki kölcsönt, amelyet felhasználtam egy európai uniós pályázat önrészeként, amiből felépítettem Ópáloson (Paulis) a jelenlegi panziómat, valamint a borászatomat, megszereztem a modern technológiát stb. Azt gondoltam, ha az Unió felajánlja ezeket a pénzeket, miért ne éljek a lehetőséggel. Már akkor tudtam, hogy óriási jövője lesz annak, ha a borkedvelő embereket magamhoz invitálom. Hogy ott, a helyszínen kóstolják meg a boraimat, lássák azt, amit tevékenykedünk, kapjanak enni-inni, s utána le tudjanak feküdni is. S ne feledjük, hogy ez a legolcsóbb reklám.

 

                                                          ***

–Jelenleg hányfajta bort készítesz?

– 19 fajta borunk van. Ebből kettő pezsgő, egy rozé és egy fehér, rátértem erre is; mindig kell valami újat csinálni. Tavaly, például, megjelentem egy fiataloknak szánt új branddel. Könnyebb, szép, gyümölcsös ízvilágú borok. Célom meggyőzni a fiatalokat, hogy hagyják el a különféle festett koktélokat, és inkább igyanak meg nyáron egy rozébort, akár egy rozéfröccsöt. Kötelességemnek tartom szélesíteni a portfóliót, a palettát.

–Meddig?

– Ameddig a kliens igényli.

–Úgy tudom, hogy többféle minőségi kategóriájú bor kerül ki pincészetedből.

– Igen. A legmagasabb minőségű a sziklabor, van a klasszikus bor, és újabban készítek egy úgynevezett birtokbort kadarkából és a királyleánykából. A legmagasabb fekvésű területekről szüretelt borok a sziklaborok, a középső rétegről származnak a klasszikus borok és a domb lábától, az alsóbb területeken fekvő dűlőkről szüretelt szőlőből készítem most az úgynevezett birtokbort. Ez egy nagyon szép, korrekt bor, de olcsóbb árfekvésű. És vannak az úgynevezett asztali borok; ezek nem ütik meg azt a minőséget, hogy palackozni lehessen őket.

–Hány éves korodban kóstoltál először bort?

– Negyedikes voltam.  Kémeren mindenkinek volt 10-15-20 ár szőlője, amennyit a kommunisták megengedtek. Nagyapám eltett aratásra egy hektós hordót, amelybe belereszelte a dugót is, nehogy véletlenül hozzá tudjon érni valaki. Három lurkó barátommal bejutottunk a pincébe, kivéstük a dugót, és nádszállal sorban állva ittunk a hordóból. Akkor szerettem meg a bort… Hogy ne legyen gond, vizet öntöttünk a megivott bor helyére.

–Szóval már akkor vizezted a bort?!... Csak viccelek!

– Megtörtént ez jó párszor, úgyhogy két-három hónap alatt biztos megittunk 15-20 liter bort abból a hordóból. Jött az aratás. Nagyapám megkezdte a hordót, és ittak belőle. Egyik este Kata nagymamám megszólalt: „Te Ferenc, csodálkozom, hogy annak ellenére, hogy jó párszor meghúzod azt a kancsót, nem látszik rajtad…! Ennyire bírod?”

                                                          ***

–Hogy szeretted meg a szőlészkedést?

– Édesapám gyümölcstechnikus volt egy állami gazdaság gyümölcsösében. Ott szerettem meg a kertészkedést. Egyébként a szilágysomlyói kertészeti középiskolát végeztem el.

– Innen kerültél Kolozsvárra, az egyetemre.

– Igen. 1984-ben mérnöki diplomát szereztem a Kolozsvári Kertészeti Egyetem Borászati részlegén. És 2004-ben a Temesvári Agrártudományi Egyetemen doktori címet szereztem borászatból.

–Mi volt a témája doktori disszertációdnak?

– Két témám volt: „A ménesi borvidék főbb szőlőfajtáinak az integrálása”, a másik pedig „A vörösborok élettani hatása”.

–Van pozitív élettani hatása a vörösboroknak?

– Elég sok előadást tartok erről a témáról. Gyakran meghívnak. Megtörténik, hogy ezeken az előadásokon orvosok is jelen vannak. Megkérdezik, tudom-e, mit jelent az alkoholizmus? Hogyne tudnám! Egyesek azt állítják, hogy ha az ember mindennap elfogyaszt két deci bort, vagy egy picivel többet, akkor egy-két éven belül alkoholista lesz. Ilyenkor megkérem, hogy nézzenek rám, és megkérdezem: Én úgy nézek ki, mint egy alkoholista? Dupláját elfogyasztom naponta.

–Vöröset vagy fehéret?

– Vöröset. De mostanában, ahogy haladok előre a korban, szívesen megiszom a friss, üde, könnyedebb rozé- és fehérborokat is.

–Fröccsöt is iszol?

– Nem utasítom vissza a fröccsöt sem akkor, amikor szomjas vagyok, és nagyobb mennyiséget akarok inni.

–Még működik Ópáloson a házi, valódi kútvizet felhasználó szódavíztöltőd?

– Hogyne.

(Folytatjuk)

Hozzászólások