Nagyboldogasszony, a mi reménységünk

Tegnap a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt mikelakai római katolikus templomban 10.45 órától tartották a magyar nyelvű búcsúünnepséget. A koronavírus-járvány okán hozott óvintézkedések, kellő távolságtartás, maszkviselés és kézfertőtlenítés közepette megtartott szertartás ünnepi szónoka, Varga János lelkipásztor előrebocsátotta: a római katolikus egyházban Nagyboldogasszony, Szűz Mária halálának és mennybevételének az ünnepe, amit XVII. Piusz Pápa 1950. november 1-jén dogmaként hirdetett meg: Mária testestül, lelkestül felvétetett a mennybe. „Tehát a mai napon Mária mennybevételére és megdicsőülésére emlékezünk. Ezekkel a gondolatokkal tekintsünk magunkba, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük Urunk szent titkait!” 

A szentgyónás szövegének közös megszólaltatását követően együttesen megszólaltatott énekek, könyörgés, a Szentleckéből, valamint a Szent Lukács könyvéből felolvasott evangéliumi rész után megtartott ünnepi prédikációjában Varga János kifejtette: „Szeretett testvéreim, a szentmise elején említettem, hogy 1950. november 1-jén XVIII. Piusz Pápa dogmaként meghirdette: Mária testestül, lelkestül felvétetett a mennybe. Mi, magyarok a mennybevételt elszenderülésként használjuk, ezért magától adódik a kérdés: mi a különbség Mária mennybevétele, illetve Krisztus Urunk mennybe menetele között? Ha dogmatikailag értelmezzük, akkor Krisztus Urunknak isteni természete volt, vagyis, az ima szerint: ’született, de nem teremtmény’, ezért Isten Fiaként saját erőből ment a mennybe, akinek a bűn nélküli megszülésére Isten Máriát, a szeplőtelen szüzet, az ’immaculatát’ választotta ki. Mivel élvezte az isteni kiválasztás privilégiumát, Isten felvette őt a mennybe, és elérte a megdicsőülés állapotát. Ma azt ünnepeljük, hogy Máriát Isten felvette a Mennybe testével, lelkével, és megdicsőítette. Ha tanulmányozzuk Mária sorsát, tapasztalhatjuk, hogy az nem sokban különbözött a mienktől. Mária reménysugár mindazok számára, akik nem ismerik életük célját, de rámutat létünk értelmére. Máriával a szívünkben éreznünk kell, hogy egyszer felragyog számunkra is a fény, számunkra is kitárul egyszer a reménység ajtaja. Mindazok, akik életükben megízlelték a keserűség poharát, a szenvedéseket, gondoljanak Máriára, Ő milyen körülmények között hozta világra szent fiát, akivel menekülnie kellett Egyiptomba, végigszenvedte a háromnapos keresést Jeruzsálemben, ahol megtalálta a templomban. Végigkísérte a keresztúton, ahol találkozott vele, ölébe vette szent fiának a fejét, amikor levették a keresztről, majd sírba tették. Földi életében valóban megízlelte a keserűség poharát, nem volt mentes a szenvedéstől. Mária életének minden szaka a mienkhez hasonló, amelynek a végét ma ünnepeljük: Isten felvette a mennybe, megdicsőítette, megkoronázta. Ezért járjuk Máriával együtt az Istenbe vetett bizalom és szeretet útját, példáját követve mi is felkerülhetünk az örök dicsőségbe. Isten, aki feltámasztotta Jézust a halálból, minket is feltámaszthat, átváltoztathatja a mi gyarló emberi természetünket, amelyet hasonlóvá tehet az Ő megdicsőült testéhez. Mária e dicsőséges állapotot elérte Isten országában, amikor testestül, lelkestül felvétetett a mennybe, és elnyerte az örök dicsőséget. Sokan az tapasztaljuk az életben, hogy a kisembereknek semmi esélyük nincs a nagyokkal szemben a megdicsőülésre, mert mindig és mindenütt csak a nagyok előtt nyílnak meg a kapuk. Társadalmunkban a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lesznek, miközben a kicsik eltűnnek a névtelenségben. (…) Mária mindannyiunk számára erősítő jelkép, ezért ha igazán hiszünk Istenben, az Ő országában, mi is elérhetjük a megdicsőülés állapotát, és az Ő boldogult színelátásában részesít minket, Ámen.”

A közösen elmondott Hiszek egy Istenben kezdetű, illetve nemzeti imánk közös megszólaltatásával zárult lélekemlő szertatás végén ft. Balogh László plébános köszönetet mondott a szentbeszédért Varga János lelkipásztornak, a közreműködésért Balogh András lelkipásztornak, a részvételért a híveknek.