„A tükör előtt nagyon jól elmozgatom magam”
– Váltsunk témát! Miért nem lettél akrobata, vagy balett-táncos?
– Mert sem alkatom sem a tehetségem nincs meg hozzá, bár – mint ahogy mindenki – a tükör előtt nagyon jól elmozgatom magam.
„Sok irigyem van. Ez nagyon jó!”
– Rengeteget írtál az utóbbi 30 évben. Kiadtál valamit ebből kötet formájában?
– Gyűjteményes kötetben igen, meg folyóiratokban, önálló kötetben nem.
– Jelen voltam a színházban akkor, amikor Kepes Andrással, az egykori népszerű tévéssel készítettél a színpadon egy érdekes interjút. Az interneten néhányan kommentálták szereplésedet. Mintha kötözködni akartak volna. Felrótták, például, hogy csíkos zoknit viseltél, meg ilyeneket. Vannak irigyeid?
– Sok irigyem van. Ez nagyon jó! Nem? Amíg vannak irigyeid, azt jelenti, hogy azt csinálod, amit kell. Mellesleg, a zokni valóban gáz volt.
– Készítettél interjút más fontos személyiségekkel is?
– A Kamaraszínház életének elején minden évben volt egy ilyen színpadi beszélgetés. Lehoztuk Cserhalmi Györgyöt is, meg Vágó Istvánt. Esterházy Péterrel is készítettem interjút, halála előtt egy évvel. Na, ő egy igazán fontos ember. Amikor kiderült, hogy lejön Aradra, három napig madarat lehetett volna fogatni velem… Le szerettük volna hozni Törőcsik Marit is. És jött volna, de megakadályozta a betegsége.
„… mindig magasra teszem a lécet”
– Van sok barátod?
– Nincs.
– Te nem akarsz barátságokat, vagy mások nem akarnak téged?
– Nem erről van szó. Én viszonylag jól megvagyok önmagammal. Magányos típus vagyok. Nem zavar az egyedüllét. Elfoglalom magamat. Másrészt, abban a pillanatban, amikor úgy érzem, nem bízhatok meg a másikban, eltávolodom tőle. Ennek ellenére az évek során mindig volt egy-egy jó barátom.
– Szereted a vásári hangulatot, a nyüzsgést, a tömeget?
– Nem. Utálom!
– Milyen a viszonyod kollégáiddal?
– Voltam néhányszor főnök. Azt hiszem, jó főnök vagyok, mert elnéző vagyok, és rossz főnök vagyok, mert elnéző vagyok… Zavaró, hogy mindig magasra teszem a lécet. Mindig a magam elvárásaihoz igazítom. Ebből konfliktusok keletkezhetnek. Mondhatom, hogy rapszodikus a viszonyrendszer: van, amikor jó, van, amikor rossz.
– Szereted az embereket?
– Igen. Minden típusú embert szeretek.
– A bűnözőket is?
– Azokat is.
– Ért sok csalódás az életben?
– Magamban csalódtam. Azért, mert úgy gondoltam, hogy meg tudom csinálni, és nem csináltam meg. Úgy gondoltam, hogy ezt kellett volna tennem, és nem tettem meg. Úgy gondolom, például, már jó ideje, hogy le kellene szoknom a dohányzásról, de nem szoktam le.
– Érdekel a politika?
– Igen. Mint újságíró, mint értelmiségi elemzem, gondolkodom rajta, nézem, mi történik, figyelem, milyen hatásai vannak, és mivel az emberek életét alapvetően befolyásolja, nyilván érdekel. Az érdekel elsősorban, hogy legyen egy viszonylag szabad társadalom. Éltünk diktatúrában, tudjuk, milyen az. Ugye, az nem élet? Olyan az, mint amikor a tyúkok be vannak zárva a ketrecbe, és ők kint szeretnének kapirgálni a szemétdombon. A szemétdombon kapirgálni sem egy nagy felüdülés, de legalább kint vagy, szabadon, oda mész, ahova akarsz… A politikában mindig történik valami. A politikában az emberek ugyanúgy viselkednek, mint mindenhol. A rosszmájú ember rosszmájú a konyhában, és rosszmájú a politikában. A buta, az buta. És tele van a politika buta emberekkel, és tele van a tanügy is, a sajtó is buta emberekkel.
„A gyerekek mindig visszahozták az optimizmusomat”
– Mi a véleményed, általában, a nőkről? A vezető funkcióban levő nőkről? A gépkocsit vezető nőkről? A riporternőkről?
– Nőimádó vagyok. A szó kultikus értelmében, nem mint Don Juan. A nők mindig különös szerepet játszottak az életemben. Van egy lányom, akit imádok, és akire úgy tekintek, mint életem egyetlen sikeres eredményére. Tizenkét nyelven beszél, ír és kommunikál. Az IBM-nél dolgozik Pesten. Nagyon különleges nő és lény. Nyolc éve együtt él egy törökkel, aki informatikus, és húsz éve Pesten él, ott végezte az egyetemet… Aztán az anyám! Roppant egyszerű asszony, hét osztályt végzett. Mind a mai napig együtt lakom vele… Aztán Zerinden, hétéves lehettem, amikor Szénási Kató közhírré tette, hogy én vagyok a szeretője. Szénási Kató 18 éves nagylány volt gyönyörű mellekkel. Ölbe vett, úgy vitt ide-oda… Mindenhol kiszúrtam a nőket, és ők is kiszúrtak engem. Ha bajba kerültem, általában egy nő segített ki.
– Voltak kudarcaid?
– Inkább a kudarcok jellemzők az életemre. De engem a kudarc soha sem tört le. Mind a Jelen, mind pedig az Observator, az Intersat, a Krónika kívülről nézve kudarc. Az iskoláról nem állíthatom ezt, mert addig, amíg győztem energiával, ott nagyon jól éreztem magam. A gyermekek mindig karban tartották az optimizmusomat.
„Különválasztom a hitet a vallásos hittől”
– Szedsz sok gyógyszert?
– Soha! Semmilyen formában. Zerindi gyerek vagyok, ott, az öregektől, megtanultam, hogy egy jó kisüsti pálinka és a jó bor az egyetlen igazi orvosság bármire. És ezzel élek is. Régebben a stressz hatására kialakult egy kezdődő gyomorfekélyem. Arthúr kandúr segített megszabadulni tőle. Főszerkesztő koromban, kettő és négy között valamikor, ebéd után, rendszeresen sziesztáztam vagy fél órát egy fotelben vagy kanapén. Ennyi volt a feltöltődés akkoriban az esti, éjszakai lapzárta-hajtás előtt. Bekapcsoltam a tévét, néztem valamelyik hírműsort (CNN, Euro News), közben az én fekete-fehér Arthúr kandúrom odafeküdt a hasamra, összegömbölyödött, és ott aludt. Pár hónap után eltűnt a gyomorfekély.
– Hívő embernek tartod magad?
– Különválasztom a hitet a vallásos hittől. Hinni bármiben lehet. A vallásos hit a hitnek egy bizonyos formája. Nagyon fontos, hogy miben hiszel.
– Te miben hiszel?
– Az emberekben. Mivel én is ember vagyok, és közéjük tartozom, mindaz, ami az emberekre jellemző (ezt sem én találtam ki), jó vagy rossz, az megvan bennem is. És úgy nézem őket, hogy esetleg tanulok tőlük, pozitív vagy negatív irányban… A vallás nagyon bonyolult probléma. Gyermekkoromban alapolvasmányaim közé tartoztak Marx Károly fiatalkori művei és a Biblia. Meg „A falu jegyzője”. Ugyanis ez a három-négy könyv volt a házban, míg el nem kezdtem én gyűjteni. A Bibliát folyamatosan olvastam, és most is olvasom. De nem szent könyvként kezelem. Nem isteni kisugárzásként. Hanem úgy, mint az emberiség kultúrtörténetének egyik nagyon-nagyon fontos könyvét.
– Akkor a Koránt is olvashatnád.
– Olvashatnám a Koránt is, amennyiben az Ótestamentum nagy részét átemelték a Koránba. Minden nagy modern vallás az Ótestamentumból fejlődött ki. Az iszlám is. Mohamed a mekkai zsidóktól tanulta a törvényt.
– Stresszes az életed? Még mindig?
– Igen. Olyan értelemben, hogy vannak gondok.
„Szabadelvű vagyok”
– Mivel szereted tölteni szabadidődet?
– Beszélgetésekkel, például. Néha még olvasok is. Leginkább online. Több művet, amelyeket régebben olvastam, most elolvasom eredetiben, angolul, franciául.
– A liberális gondolkodás híve vagy?
– Igen. Abszolút! Nekem a liberális azt jelenti, szabad. A szabadságot pedig az emberi nem lényegének tartom. Amikor a szabadságodról lemondasz, önmagadról mondasz le. Szabadelvű vagyok, igen.
– Tévét szoktál nézni?
– Nem. Egyáltalán. A híreket az interneten olvasom. Sokkal egyszerűbb és te döntesz, hogy mit, mikor. A világ híreit a Guardianról, a magyar híreket az Indexről szerzem. A meccseket a Premier League Onlineról követem.
– Hány nyelvet ismersz?
– Magyar, román, angol, francia.
– Szeretsz táncolni?
– Régebben nagyon szerettem. Azt a nőt, aki szeret táncolni, csak azután ismertem meg, hogy elmúltam már ötvenéves. Én akkor már nem voltam annyira táncos lábú.
– Szükséged van olykor kikapcsolódásra?
– Nem. Amikor olyan dolgot csinálok, amit szeretek csinálni, akkor kikapcsolódom. Akármit, olvasok, írok, előadok, legújabban, például, sütök-főzök.
– Tudsz főzni?
– Igen. Nem vagyok konyhaművész, de szerintem a legjobb lasagne-t én csinálom Aradon.
– Kedvenc ételeid?
– Tésztás vagyok, és kenyeres. Van egy abszolút kedvencem: a krumplipaprikás. Kolbász nélkül, csípősen és tejfölösen, galuskával. Meg a krumplileves is. És az édességek.
– Elégedett vagy?
– Mikor igen, mikor nem. Nincs olyan, hogy jaj, de elégedett ember vagyok. Lehet, hogy azért vagyok elégedett, mert korlátolt vagyok, mert nem fogom fel, mi történik, lehet, azért, mert egy lusta dög vagyok, és nem akarok továbblépni. Ugyanakkor, azt sem mondhatom, hogy folyamatosan olyan dolgot akarok, ami számomra elérhetetlen. Mert akkor meg idióta lennék. Olyat sem kell akarni, amit hiába szeretnék, például élni még 50 évet.
– Nem biztos…
„A sírásnak pszichológiai funkciója van”
– Mikor voltál utoljára szerelmes?
– Az vagyok most is.
– Elfogadod a másságot?
– Elengedhetetlen! Apropó, azt hiszem, én készítettem Romániában és Közép-Kelet-Európában az első élő, betelefonálós tv-interjút egy homoszexuális fiatalemberrel 1995-ben az Intersaton.
– Félsz az időskortól?
– Talán nem is a kortól… Nem szeretném élő halott állapotban éveken át kínozni a környezetemet.
– Sokat utaztál?
– Sokfelé jártam Európában. Legjobban Provence-ba szerettem volna eljutni. Sikerült. Egyszer egy hónapot töltöttem ott.
– Büszke ember vagy?
– Büszke és hiú! Ez magyarázza, miért kedvelnek viszonylag kevesen, és miért tartanak problematikusnak.
– A zene, a képzőművészet, a sport mennyire érdekel?
– Mindhárom hozzátartozik az életemhez. Zenét hallgatok, abban nőttem fel.
– Milyen zenét?
– Nem lakodalmasat. Az igazi népzenét szeretem. És hát végül is én a pop-rockban szocializálódtam. Kedvenc együttesem a Pink Floyd. Utazó zeném a kocsiban a Depeche Mode… A képzőművészetet illetően, volt néhány barátom, festő, szobrász, műépítész, meg tanultam esztétikát. Sport! Én a fociba beleszülettem. Egy időben apám volt a Zerindi Haladás focicsapat mindenese. Ötéves koromban beállított a kapuba… Szerettem volna vívni, mert hosszú karom van, és nagyon jók a reflexeim. Sajnos, a legközelebbi vívó szakosztály Váradon volt.
– Optimista vagy?
– Igen. Ha a pohár félig van, én tuti azt mondom, hogy félig tele van.
– Szoktál sírni?
– Előfordul. Nem vagyok egy sírós fajta. Természetes dolog, hogy az ember olykor elsírja magát. Akkor is, ha férfi az illető. A sírásnak pszichológiai funkciója van. Biztos, hogy segít.
– Érzelmes típus vagy?
– Igen.
– Hogy érzed magad?
– Most érzem magam a legszabadabbnak. Nem függök senkitől. Lényegében azt csinálok, amit akarok. Senki sem utasít, senki sem kéri számon tetteimet.
– Van-e hiányérzeted?
– Nagyon sok hiányérzetem van. Néha hiányoznak emberek, akikkel jól éreztem magam, helyzetek, amelyekben jól éreztem magam. Anyagilag nem hiányzik semmi. Soha sem akartam megszerezni egy bizonyos dolgot. Talán kivétel a kocsi. Kocsi mániám van. Nem vagyok alkoholista, nem vagyok nőfaló, nem vagyok gurmand, nagyevő, nagyivó, de szeretem az autókat. Ez az én kis függőségem.
„Megmaradt bennem sok minden a református szemléletből”
– Közeli terveid?
– Ki fogom adni az egyetlen könyvet, amit ki akarok adni… Ötven éve írom. Tizennégy éves koromban elolvastam először a Varázshegyet Thomas Manntól. Akkor eldöntöttem, hogy megírom a választ a Varázshegyre. Többször megírtam már. Van kb. 200 oldal, ami tetszik, de írtam már, azt hiszem, több ezret.
– Mikor lesz kész?
– Nem tudom megmondani. Ez egy terv.
– És az „Arad marad”, amelyet a Szövétnek közöl?
– Azt lassan be szeretném fejezni, mert elkezdtem egy másikat, egy úgynevezett belső regényt. A címe: „El”… Ezen kívül van néhány ember az életemben, akiket szeretek nagyon; terveim szerint, őket nem szeretném teljesen kiábrándítani magamból.
– Van ars poeticád?
– Talán József Attila – Arany János mellett másik kedvenc költőm – szavai: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!”, de fordítva és picit személyesítve is lehet érvényes: Ne csak az igazat, mondd a valót is!
– Hogyan csinálnád, ha újra kezdhetnéd?
– Megmaradt bennem sok minden a református szemléletből. Van egy olyan érzésem, hogy létezik sors. Ha másképpen kezdeném újra, azt jelentené, nem fogadom el a sorsom. Másképp csinálni nem kell és nem is lehet.
– A sorsot nem lehet kijátszani, befolyásolni?
– Nem. Nem lehet más sorsot teremteni.
– Hozzá tennél-e még valamit?
– Ha megkérdezed, mi a legfontosabb számomra, és mi az, ami meghatározza az egész életérzésemet, életfilozófiámat, az hogy nagyzerindi vagyok. Nagyzerind különös hely. Mai napig használják a Halotti beszéd „isa” formuláját. Bizony isa! A zerindi nyelv Arany János nyelve. A magyar irodalom Arany Jánosnak köszönheti nyelvét. Tudjuk, hogy 70 ezer szót és kifejezést használt, míg Petőfi, aki szlovák létére, a magyar lélek egyik megjelenési formáját fogalmazta meg, alig tízezret. Még egyszer kihangsúlyoznám: zerindi gyerek vagyok!
Hozzászólások