Ragyogó, boldog fiatalság

Fénnyel és ragyogással telt meg csütörtök este a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulája a tízedik alkalommal szervezett szalagavató ünnepségre. Mert ünnepség volt a javából, a tizenkettedikesek kollektív nagykorúsítását jelképező pillanat, melyre szülők, nagyszülők, rokonok, barátok, egykori diákok nagy számban jöttek el, az iskola aulája ismét zsúfolásig megtelt. A tizenegyedikesek pedig alighanem saját, jövőre sorra kerülő szalagavatójukra gondoltak.

Jóllehet évről évre megismétlődő ünnepségről van szó, minden egyes szalagavató egyedi és felemelő esemény. A diákok nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a felszólalások, a dalok és a táncok koreográfiája minél jobban különbözzék az előző évitől, hogy a felemelő ünnepség minél egyedibb lehessen. A tizenkettedikesek nagy izgalommal készültek az ünnepségre, hetekig próbáltak és gyakoroltak. Sikerült is, az idei végzős osztályok diákjai felemelő pillanatokkal örvendeztették meg magukat és szeretteiket.

Felemelő pillanat a szép ragyogó reményteljes fiatalok látványa, jegyezte meg Kocsis Attila igazgató. Főleg annak tudatában, hogy boldogak és optimisták, az arcokról leolvasható boldogság teszi széppé őket.

A szarvasi (Magyarország) testvériskolától átvett ünnepség nemcsak az iskola ünnepe, hanem az egész Hunyad megyei szórványmagyarság ünnepe, mivel a Téglás végzősei a megye több településéről jöttek tanulni a megye egyetlen magyar nyelvű gimnáziumába. A szalag – melyet valamennyi végzős megkapott – nemcsak a nagykorúság jelképe, az iskolai évek közelgő végét is jelzi, de ugyanakkor összeköti a diákokat az iskolával, annak pedagógusaival és a szétszéledésre készülő osztálytársakkal. Amolyan szimbolikus jelzés, hogy nagykorúként saját döntéseket kell hozni és felelősséget kell vállalni azokért. A szalagavató olyan mérföldkő a kamaszok életében, amit nem felejtenek el, talán évtizedek után sem.

Az ünnepség elején a végzősök ünnepi öltözékben vonultak fel, amit a szalagok kitűzése követett. Az első szalagot Kocsis Attila kapta, majd Dulinszki Izabella és Máté László osztályfőnökök, végül pedig a két osztályfőnök tűzte fel a szalagot osztálya minden egyes diákjának. Valamennyi diákot rövid humoros szöveggel mutatták be az ünnepséget szervező tizenegyedikesek, amit a kollégák és a közönség is nagyon élvezett. A matematika–informatika osztály nevében Anderlik Patrik, a turizmus osztály nevében pedig Varga Mária szólalt fel, köszönetet nyilvánítva a szülőknek és pedagógusoknak a sok évi jellemformáló munkáért, illetve azért a sok gondoskodásért és törődésért, amit az iskolában tapasztaltak. Természetesen az osztálytársakhoz fűződő – gyakran életre szóló – barátságok, a közös csínytevések, a kirándulások sem maradtak említetlenül, akárcsak a sok-sok más olyan apró esemény, amely közösségé kovácsolta az osztályt az évek során.

Ezután a két tizenkettedik osztály diákjai közösen adtak elő alkalomhoz illó, felemelő dalokat, majd rövid átöltözési szünet után jött a várva várt pillanat: az ünnepség fénypontja, amikor az esélyi ruhába öltözött végzősök keringőre perdültek, a közönség tekintete pedig az elegánsan csillogó nagykorúak előadására összpontosult. A méltóságteljes keringők után a nagykorú tizenkettedikesek számukra fontos személyeket – főleg szüleiket – kérték fel táncra, a leányok édesapjúkat, a legények pedig édesanyjukat. A felemelő ünnepség végül kint, a sportpályán zárult, ahol a tizenkettedikesek titkos vágyait tartalmazó lufikat röpítettek fel.