Simonyifalván a kényszermunkára hurcoltakra emlékeztek

Az emlékezés fájdalmas, de nekünk, utódoknak kötelező. Ez a kicsiny közösség így próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy soha többé ne ismétlődjenek meg azok a borzalmas események, amelyek annyi ember halálát vagy szenvedését okozták. Február 3-án, vasárnap ismét sokakban felszakadtak a régi sebek, édesanyák, édesapák, testvérek maradtak ott a szibériai kényszermunkán. 10 órától a római katolikus templomban tartott ökumenikus istentiszteleten ft. Hegedűs János, helyi plébános és nt. Deák Bálint Sándor helybeli evangélikus-lutheránus lelkész szolgált magyar és német nyelven. A szertartás után a hívek átvonultak a Simonyiak Háza udvarán levő emlékműhöz, ahol a lelkészek áldást mondtak, imádkoztak, majd megszentelték a kopjafákat és az emlékművet. Brittich Erzsébet, Szívós László és nt. Deák Bálint verseket olvastak magyarul és németül, a hívek közösen énekelték a deportáltak himnuszát. Az emlékművet a hozzátartozók nevében Brittich Erzsébet és Páll Irén, az önkormányzat nevében Kiss József tanácsos, a Simonyi Imre Általános Iskola nevében Péter Dalma igazgató koszorúzta meg. A helyi diákok minden kopjafánál letették koszorúikat és mécseseiket, majd az iskolában szeretetvendégség várta a résztvevőket.

Kép és szöveg:

P. D.