Siska-Szabó Zoltán, a fénykép költője

Pénteken a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében Kranowszky-Nagy Andrea, az Alma Mater Alapítvány elnöke köszöntötte a nagyszámú egybegyűltet, megnyitva az Alapítvány révén XV. alkalommal megszervezett Nemzedékek Találkozójának a kétnapos rendezvénysorozatát. Az idei program Siska-Szabó Zoltán Az én világom című fotókiállítással indult. Sajnos, Zoltán nem lehet velünk, de művei, illetve szívének és lelkének egy része velünk van – fejtette ki a beszélő.

Köszönetet mondott a Főgimnázium vezetőségének, amiért helyet engedett a kiállításnak, illetve a pedagógusoknak, kiemelve Hadnagy Éva ötletgazda, fő szervező nevét, aki a kollégákkal, mint rendszeresen, ezúttal is segítőkezet nyújtottak. Ugyanakkor köszönetet mondott a borosjenői Mészáros Dávidnak és feleségének Katalinnak, a Siska-Szabó család barátainak, amiért ezúttal is adományaikkal támogatták, illetve Hadnagy Évának, amiért megszervezte az emlékkiállítást. Ugyancsak köszönetet mondott a támogatásért a békéscsabai Márvány Fotóműhely tagjainak, az Aradi Fotóklubnak és az Arad Megyei Kulturális Központnak.

Miután az elnök a mondanivalóját románul is megismételte, köszöntötte Katona Pétert, a békéscsabai Márvány Fotóműhely elnökét, akit felkért megnyitóbeszédének az ismertetésére.

Az elnök tisztelettel és szeretettel üdvözölte a jelenlévőket. Nagy megtiszteltetésként fogadta, hogy Siska-Szabó Hajnalka, Zoltán özvegye éppen őt kérte fel az emlékkiállítás megnyitására. A feladatot örömmel vállalta, hiszen egy igaz barátról és nagyszerű természetfotósról van szó. Szomorú ez a nap, mivel Zoltán már nem lehet közöttünk, de emlékeinkben örökké élni fog. Ezt azért is állítja, mert az aradi és a békéscsabai Márvány Fotóműhely közötti 15 éves kapcsolata során számtalan fotós emlék őrződik benne.

Mondanivalóját a Kolozsváron született és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kornis Pétertől vett idézettel folytatta: „A fényképez szónak szerencsés szinonimája nyelvünkben, a megörökít. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének a szándékát. Idő és fényképész elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük meg, ami volt.”

Ha megkérdezzük: miért fotóz az ember, s miért nézzük szívesen a fotókat? Válaszunk magától adódik: azért, mert az ember természetes kíváncsisága, a közlésvágy, önmagunk újbóli megtalálása a cél.

A fotózás lényegéről Brassai, eredeti nevén Halász Gyula, aki 1899-ben, Brassóban született, így fogalmazott: „A fénykép nyelvezete, a kép nyelvén való beszéd, és ilyen szempontból, akár a szó, nem tekinthető művészetnek. Aki azonban ura ennek a kifejezési eszköznek, miként a költő uralja a nyelvet, a fotós a kép költőjévé válhat, és művészként fejezheti ki magát a fényképben.”

Nem biztos, hogy jó, ha a nyitóbeszédekben agyonmagyarázzák a műveket, hiszen jobb, ha a kiállításon a néző és a mű egyedi hangulatú párbeszédbe kezd egymással. Mert az alkotás mindenkinek annyi titkot árul el magáról, amennyire a nézőnek szüksége van, amennyit be tud fogadni.

Zoltán alkotásaiból érződik a fotós hitvallása, szeretete: megmutatni a természet szépségeit mindazoknak, akik másképp csak egyszerűen elsétáltak volna e csodák mellett. Minden kiállításnak van üzenete. Ha e kiállítás fotóit végignézzük, egyértelműen megállapítható Zoltán üzenete: szerette a természetet. Amikor csak tehette, a barátjával, Filip Ovidiuval járták a Bihar-hegységet és fotózták annak a szépségeit. Zoltán természetszeretete méltón követte Czárán Gyula, a Bihar-hegység turisztikai értékei felfedezőjének a hagyatékát.

Beszédének a végén kitért Siska-Szabó Zoltán életpályájára, érintve a fotótanfolyam elvégzését, a Kárpát hegye nevű turisztikai folyóiratban, illetve az aradi művelődési szemle, a Szövétnek turisztikai szerkesztőjeként közölt írásaira, fotóira. Ezen kívül diavetítéseken is bemutatta Erdély szépségeit Bukarestben, de Orosházán és Békéscsabán is. Fotói nemcsak számos kiállításon, hanem könyvekben is megjelentek. Az erdélyi Kárpát Egyesület fotókiállításain több díjat is nyert. Jelentősebb egyéni kiállításai: 1997-ben Aradon, 2000-ben Csornán, 2001-ben Érmihályfalván és Érden, 2002-ban Aradon Czárán Gyula-emlékkiállítás; 2008-ban Aradon a Jelen Galériában, 2009-ben Békéscsabán a barátjával Filip Ovidiuval. A 2000-es évek elején az EKE szervezte fotó- és diaporáma-versenyeken számos díjat nyert. Zoltán kapocs volt az aradi és a békéscsabai fotóklubok között, közös kirándulásokat szervezett, szükség esetén tolmácsolt is. A beszélő meghatódva vallotta be: olyan sok, erős szál köti Zoltánhoz, hogy róla múlt időben beszélni igen nehéz, ezért helyette szóljanak kifejező remekművei, a szebbnél szebb természetfotói, amelyeknek a megtekintését mindenkinek szívből ajánlotta.

Igaza volt a tárlatnyitónak, mert a mindig mosolygó Siska-Szabó Zoltán több mint 20 csodálatos természetfotóját megtekintve, azok nem csupán megszólítottak, hanem tolmácsolták is a fénykép költőjének az üzenetét.