„Szeretném közelebb vinni Istenhez az embereket” (1.)

– Emlékszem, hogy pár évvel ezelőtt bemutatták Aradon Alapkövek című kötetedet. Ezen kívül adtál még ki könyvet?

– Nem írtam több könyvet. Ez sem szépirodalom, hanem egy kimondottan vallásos tartalmú könyv. Úgy született, hogy éveken át tematikus beszédeket tartottam a plébániámon. Alapvető hitigazságokat próbáltam érthető módon elmagyarázni. Onnan indult, hogy Benedek pápa megnyitotta a Hit Évét, és arra biztatott minket, papokat, hogy alapvető dolgokat újra magyarázzunk el az embereknek. Ezzel teljesen egyet értek, mert sokszor még a templomba járó embereknek sem világosak alapvető dolgok. Például, miért kereszteljük a gyerekeket, mit jelent egy-egy liturgikus cselekmény, miért vetek keresztet szentelt vízzel, amikor bemegyek a templomba? Úgy éreztem, hogy a híveknek ez ad valamit, sőt ők maguk is elkérték a jegyzeteimet. Ez biztatott arra, hogy átdolgozzam ezeket a beszédeket, és könyv formájában kiadjam őket.  Ismétlem, ezek nem irodalmi alkotások. Nem vagyok író.

– Van kapcsolat az irodalom és a vallás között?

– Természetesen van. Minden nagy költőnek, írónak vannak vallásos tartalmú művei. Például az istenes versek. Ez szinte minden költőnél külön fejezet. Ez annak a jele, hogy minden mélyen gondolkodó ember igazából keresi az Istent. A vallás valamilyen módon hozzátartozik az ember létéhez.

– Mióta létezik a vallás?

– Erre ugyanúgy nem lehet választ adni, mint arra a kérdésre, hogy mióta létezik az emberi beszéd. Ezek olyan dolgok, amelyek egyidősek az emberiséggel. Papként azt mondom, hogy ez azt mutatja, hogy az ember szíve mélyén kötődik Istenhez, keresi őt, és valamilyen módon keresi hozzá az utat. Költőink, íróink, mint érzékeny emberek, ezt felfedezték… Az irodalom mindig keresi az élet értelmét, az élet hogyanját, hogyan éljük meg a földi életünket. Ezen a ponton mindenképpen találkozik a vallással.

– Szerinted, mi volt először, a vallás vagy az irodalom?

– Mindenképpen a vallás volt először. Meggyőződésem, hogy az ember sokszor nagyon primitív módon tudta megélni az Isten keresését. A legprimitívebb vallás is arra utal, hogy az ember többre vágyott, mint ez a világ, kereste Istent, kereste élete értelmét, keresett valakit, aki valójában nagyobb, mint ő.

„Egy pap legyen közel az emberekhez”

– Egy papnak nem kell egy kicsit költőnek is lennie?

– Semmiképpen nem. Vannak nagy pap költők, mint például Mécs László, Sík Sándor, de ők rendkívüli adottságúak… Jó, ha a pap érthetően el tudja magyarázni azt, amit az evangélium tanít. De igazából nem csak a szavakkal tanítunk. Ne gondoljuk, hogy egy tökéletesen megszerkesztett beszéd, vagy írás minden. Ha amellett nincs ott az ember élete, akkor igazából a szavak elveszítik hitelüket. Nem elég, ha valaki jó szónok. Egy politikus is lehet jó előadó, de lehet, hogy nem is hisz abban, amit mond, és teljesen más elvek szerint él. Mindenkinél együtt kell járnia a szónak és az életnek.

– Jelennek meg valahol írásban gondolataid?

– Néha írok a Szövétnekbe, illetve időnként megjelenik egy-egy írásom a Vasárnapban vagy a Keresztény Szóban. Ezek országos, katolikus heti-, illetve havi lapok. Nincs igazán elég időm az írásra. Amikor az ember benne van egy nagyon aktív életben, sokszor az is hiányzik neki, hogy olykor el tudjon csendesedni, hogy engedje a gondolatait megnyugodni. Papként ez nekem fontos, mert minden héten készülök a vasárnapi prédikációra, illetve a hét folyamán beszélnem kell különféle közösségi órákon, fiataloknak, családosoknak, különféle alkalmakkor (esküvő, temetés).

– Írásba foglalod olykor gondolataidat?

– Néha van bennem bizonyos késztetés arra, hogy le kéne írni egy-egy gondolatot, ami bennem megmozdul, amit Jézus evangéliuma előhív bennem… Egyébként a szentbeszédeimet, prédikációimat le szoktam írni, de nem szoktam felolvasni, lehet, hogy nem is nézek bele a szószéken. Ez nekem a felkészülés része. Ha le is írom azt, amit el szeretnék mondani, azt jelenti nekem, hogy azt átdolgoztam saját magamon. Nagyon nehezen tudok olyan dologról beszélni, amit önmagamban nem szűrtem át mélyen. A felkészüléshez tartozik az is, hogy előtte egy héttel, vasárnap este vagy hétfő reggel elolvasom a következő vasárnapi evangéliumot. Szeretek figyelni arra, hogy ez Isten élő szava, mit is mond nekem. És az, amit nekem mond, lehet, hogy másoknak is ugyanígy érdekes. Sokszor felteszem a kérdést, hogy az embereket vajon mi foglalkoztatja? Ezért tartom fontosnak, hogy egy pap közel legyen az emberekhez, hogy ismerje az életüket, gondjaikat. Ferenc pápa figyelmeztetett bennünket, papokat, ne azokra a kérdésekre adjunk választ, amelyeket senki sem tesz fel.

„Mindig arra vágytam, hogy plébános legyek”

– Sok területen tevékenykedsz: a plébániádon, a püspökségen, az iskolában. Próbáld kicsit összesíteni mindazt, amivel foglalkozol!

– Elsősorban plébános vagyok a Temesvár-Józsefvárosi Plébánián. Ez a plébánia rengeteg munkalehetőséget ad. A plébános és a lelkész annyit dolgozhat, amennyit csak bír. Van egy élő közösségünk, az iskolánkhoz tartozik egy óvoda, amit a Notre-Dame-i iskolanővérekkel tartunk fenn. Valamikor ők tevékenykedtek Aradon is a Zárdában. Közvetlenül a plébánia mellett van a Bartók Béla Elméleti Líceum, ahova több mint 500 diák jár, 60 százalékuk katolikus. Az elmúlt tanévig tanítottam itt hittant, korábban a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban is. Most készült el a plébániánk mellett az a bentlakás, amelyet magyar diákoknak szánnak. Szintén a közelünkben máltai öregotthon van. A plébánián próbálunk több kis közösségben dolgozni. Elvem, hogy kis közösségben lehet a hitet igazán megélni, és az egyháznak egyik legnagyobb feladata, hogy Jézus szellemében közösséggé formálja az embereket, kezdve a gyerekközösségektől a fiatalok közösségéig; különösen szívügyem a családok, az idősek lelki pásztorkodása. Sok a feladat, de mindig arra vágytam, hogy plébános legyek.

– Építkeztetek is.

– Amikor 2010-ben odakerültem, nem gondoltam, hogy építkezni kell. Végül egy saját közösségi központot emeltünk. Nem egyszerűen egy paplakot. Van két közösségi termünk, egy gyerekek számára berendezett terem, plébániairoda, a lelkészeknek egy-egy lakás, illetve két vendégszoba. 2016-ban készült el ez a központ.

– A püspökségen milyen feladataid vannak?

– Pasztorális helynöknek neveztek ki. A lelki pásztorkodásban próbálom képviselni a püspök urat. Ide tartozik elsősorban a családpasztoráció, a felnőttek képzése, a világi munkatársak képzése meg az ifjúsági pasztoráció segítése is. Ezeket koordinálom. Azt mondhatom, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Nagy öröm számomra, hogy emberekkel foglalkozhatom.

– Tudom, hogy mindig közel álltál a fiatalokhoz.

– Nehezemre esne, ha adminisztrációs munkát kellene végeznem. Különösen közel került a szívemhez a hitoktatás, a gyerekekkel és fiatalokkal való foglalkozás. Öt évig voltam lelki vezető a Gerhardinum iskolában. Teljes katedrával tanítottam. Elvégeztem a pedagógiát is Kolozsváron, van tanári oklevelem, véglegesítőm. Mindig szívesen tanítottam. Az iskola külön világ. Könnyű volt megszeretnem. Amikor középiskolás voltam, mindig mélyen élt bennem a papi hivatás vágya. Ha az nem jött volna össze, akkor mindenképpen a pedagógus pályát választottam volna.

„A mai ember lelke sokszor üres”

– Tevékenységeid között fel tudsz állítani fontossági sorrendet?

– Amikor elkezdem a napot, azért szoktam imádkozni, hogy felfedezzem azt, amit egy adott pillanatban kér tőlem Isten. Minden napra eltervezek egy programot. De ez sokszor nem valósul meg. Nem mindig könnyű nekem elengedni az eltervezett programjaimat. Szeretem a rendet, szeretem, ha be tudom osztani az időmet, mégis örülök, ha azt tudom tenni, amit egy helyzet kér tőlem. Nekem legfontosabb mindig az ember.

– Mint püspökségi elöljáró, hogyan tudod segíteni híveidet?

– Meglátásom szerint, a pap feladata az, hogy közelebb vezesse az embereket Istenhez.  Úgy látom, hogy a mai embernek sok igénye van. De az a tér, ahol igazán szenved, a lelki tér. A mai világ ezt kevésbé fedezi fel.  Fejlődött a technika, anyagilag is sokkal jobban élünk, mint korábban, nagyon sok mindent megengedünk magunknak. A mai ember lelke sokszor üres, nem látja élete értelmét, boldogtalan, nem tudja, hogy élhető meg a családi élet, a közösségi élet, elmagányosodik. Sivárabb lett az emberek élete. Nekem papként elsődleges feladatom, hogy visszavezessem őket Istenhez. Meggyőződésem, hogy ha az ember nem kerül élő kapcsolatba Istennel, a lelke üres marad. A régi időkben, amikor az istenhit közelebb volt az emberekhez, könnyebben átmentek a nehézségeken.

„Mindent meg lehet tanulni”

– Misézel románul, német nyelven is?

– Háromnyelvű közösség plébánosa vagyok. A hívek 60-70%-a magyar anyanyelvű. Többségben volt egy nagyon erős német közösségünk, most ők vannak a legkevesebben. És vannak román anyanyelvűek is.

– Jól beszéled mindhárom nyelvet?

– Zimándújfalun egy szinte tiszta magyar környezetben nőttem fel. A román nyelv nagy gondot jelentett. Németül egy szót sem tudtam. Ma már nem jelent nehézséget németül vagy akár román nyelven végezni a lelkipásztorkodást. Mindent meg lehet tanulni, de az a legfontosabb, hogy az ember valahol gyökeret verjen, valahol otthon legyen. Aki nem vállalja saját identitását, gyökértelenné válik, és egyetlen területen sem érzi jól magát. Viszont nagyon hálás vagyok, hogy magyar iskolába járva a magyar kultúrában otthon érzem magam.

– Hol tanultál meg németül?

– Németül végeztem tanulmányaim egy részét. 

– Egy átlagos vasárnapi magyar misén hányan vesznek részt?

– Élő közösség plébánosa vagyok. A józsefvárosi nem egy nagyon nagy templom. Vasárnap tele van; állnak is az emberek. Ez a papot is motiválja, erőt ad.

– Gyakran jársz haza Zimándújfalura?

– Havonta egyszer-kétszer haza megyek. Szüleim, testvéreim, nagynénim is gyakran eljön hozzám.

– Vannak maradandó gyerekkori emlékeid?

– Nagyon szép, egészséges gyerekkorom volt. Aradon születtem. Szüleim rövid ideig itt éltek, Gájban; a gáji templomban kereszteltek. Édesanyám zimándi, édesapám fazekasvarsándi, Zimándon nőttem fel. A mai napig szeretem a zimándiakat. Szüleim nekem, meg két öcsémnek is mindent megadtak, ami a nyolcvanas években lehetséges volt. Nyaranta egész nap az utcán voltunk, lovas kocsival kimentünk a földekre, ott játszottunk, vagy fürödtünk a homokbányában.

„A szenteltvíznek jel értéke van”

– Mikor jártál utoljára egykori középiskoládban, a Csikyben?

– Hosszabb időt a 20 éves érettségi találkozóm alkalmával töltöttem ott, és nemrégen egy könyvbemutatón. 1995-ben érettségiztem.

– Emlékszel még egykori tanáraidra?

– Jó tanáraim voltak. Mindegyikre szeretettel emlékszem. Hadnagy Éva volt az osztályfőnököm. Sikerült kifognom egy régi tanárgenerációt. Például Kovách Géza tanította a történelmet. De rövid ideig tanított Réhon József, Szlahotka István is. Magyartanárom Jámbor Mária volt.

– Kedvenc tantárgyad?

– A magyar irodalom és a történelem. Kémia–biológia osztályba jártam, de humán beállítottságú vagyok.

– Emlékszel még Ohm törvényére?

– Sajnos, nem. Huszonnégy éve nem vagyok kapcsolatban az elektromossággal.

– A víz képletét tudod még?

– H2O.

– Erről jut eszembe: mi a lényegi különbség a csapvíz és a szenteltvíz között?

– A szenteltvíznek jel értéke van. Szimbólum, ugyanúgy, mint az ölelés, kézfogás stb. Önmagában a víz az egyházban a legfontosabb jelkép: az újjászületésnek, a tisztaságnak a jele. Ezért vízzel keresztelünk. Amikor egy ember belép a templomba, a szenteltvíz elsősorban arra emlékezteti, hogy ő egy megkeresztelt ember, az Istenhez, mint az atyjához hazajött, illetve kéri azt a lelki tisztulást, amire minden embernek szüksége van, amikor Isten közelébe kerül. Ugyanígy a szenteltvíz lehet a Jóisten áldásának, tisztító erejének a jele.

– Megérintett annak idején a diákszerelem?

– Nem titkolom, hogy nekem is tetszett egy-egy kislány. De mindig nagyon erős volt bennem a papi hivatás utáni vágy. A középiskolában nem volt barátnőm. Úgy gondoltam, hogy ez felelőtlenség lett volna részemről. Ha valakinek van egy álma, senkivel sem játszhat.  

– Miért választottad a papi hivatást?

– Érdekes módon a papi hivatás vágya gyerekként felébredt bennem. Erre ugyanúgy nincs válasz, mint arra, hogy valaki miért lesz szerelmes. Nehéz elmagyarázni, hogy miért vonzza őt egy bizonyos életforma. Vallásos családban nőttem fel. Megvolt annak a melegágya, hogy a papság kialakulhatott az életemben. Ötéves koromban elkezdtem ministrálni. Volt a falunkban egy idős pap bácsi, Mészáros Antal atya, akiben mai napig egyfajta ideált látok.

– Nem bántad meg, hogy pap lettél?

– Egy pillanatig sem. Nem mindig könnyű papként élni, de ez az a hivatás, ami az enyém, ahol otthon vagyok.

„A cölibátus nem egy dogma”

– Hogy érzed: mit kaptál te eddig Istentől?

– Nehéz szavakba önteni a választ. Egyszóval: mindent. A szeretteimet, a családomat, a képességeimet és a gyengeségeimet. Egyre inkább hálás vagyok Istennek mindenért. Azt végezhetem, amit szeretek, nagyon jó emberek között. Nem voltak nagyobb nehézségeim az emberekkel.

– Nem bánod, hogy nem lehet gyereked?

– Amikor vállaltam ezt az életformát, tudtam, hogy ez is benne van a pakliban. A családos életet nagyon szép életformának tartom. Ha nem ez lenne az élethivatásom, biztosan a családi életet választanám. Az egy értelmes életforma. Ott, ahol az ember másokért élhet, gyermekeket nevelhet… Eddig rengeteg gyermeket taníthattam, sok gyermek tartozik a közösségünkhöz. Úgy vezetett az Isten, hogy mindig gyermekek közelében élhettem.

– Szerinted nem lenne szükség a katolikus egyház megreformálására?

– Az egyház megreformálására állandóan szükség van. Sokszor azt gondoljuk, hogy ha megváltoztatjuk a külső rendet, ettől automatikusan megújul a belső. De ez nem így van! Vannak, akik azt gondolják, hogy ha a cölibátust felfüggesztenék, akkor rohamosan megnőne a papság száma. De nem ez a legnagyobb probléma. A probléma mélyebb. Én a reformot úgy képzelem el, ahogy Jézus mondja: Mindannyiunknak mindennap meg kell térnie! A megtérés az életünk része kell, hogy legyen!... Senki sem zárja ki, hogy valamikor egyházunkban fakultatív lesz a cölibátus. De ne gondoljuk azt, hogy ettől megoldódik az egyház, a papság problémája! A cölibátus nem egy dogma, nem egy hitigazság, amit nem lehet megváltoztatni.

– Mit gondolsz, a jövőben az iszlám nem fogja legyőzni a kereszténységet?

– Nem látok a jövőbe. Fontos lenne, hogy az idők jeleit olvassuk. Hívő embernek lenni azt is jelenti, hogy körültekintőnek kell lenni, és nézzük, hogy a mostani időben az Isten mit üzen nekünk. Tény, hogy mostanában Európában visszaszorulóban van a kereszténység. Fel kell tennünk a kérdést, hogy ez miért van. Vagy fontos lesz nekünk ez a hit, vagy ne csodálkozzunk azon, hogy mások átveszik a helyünket!