„Szeretném közelebb vinni istenhez az embereket” (2.)

„A mai fiatalok semmivel sem rosszabbak, mint a régiek”

 

– Kötnek még emlékek Aradhoz?

– Arad a szülővárosom, Zimánd az otthonom. Temesvár eleinte nagyon idegennek tűnt nekem. De már tizennyolcadik éve vagyok pap ebben a városban. Befogadott a közösség, megszerettem a temesvári embereket is.

– Hol végezted a teológiát?

– Gyulafehérváron tanultam két évet, utána ösztöndíjjal kikerültem Németországba. 2001-ig Fuldában és Münsterben tanultam. Aztán hazatértem, pappá szenteltek, azóta itt vagyok.

– Hány misét tartasz hetente?

– Mindennap misézek legalább egyet, van, amikor kettőt. Vasárnap legkevesebb kettőt, legtöbb ötöt. Minden reggel hétkor van a szentmise, fél hatkor felkelek.

– Sokat foglalkozol fiatalokkal. Miért tartod ezt fontosnak?

– Nem öncélú dolog ez. Nem azért foglalkozom a fiatalokkal, hogy húsz év múlva is legyenek híveim. Nagyon vágyom arra, hogy az ő életük szép legyen, hogy megismerjék Istent, az ő evangéliumát, mert ez teszi teljessé az életüket. Hét évig voltam egyházmegyei ifjúsági lelkész. Nem gondoltam régebben, hogy könnyen szót fogok érteni a fiatalokkal. De rájöttem, hogy nem nehéz megtalálni a közös hangot. A mai fiatalok semmivel sem rosszabbak, mint a korábbi korok fiataljai. De egy olyan világban élnek, ahol sokkal több a kihívás, felgyorsult a világ. Korban is még elég közel állok hozzájuk, és azt kell látnom, hogy nem könnyű ma fiatalnak lenni. A fiatalok ma nagyon utat vesztettek, mindenki rájuk akarja tenni a kezét. A velük való foglalkozás nem miattam, hanem értük történik. Szeretném, hogy szebb legyen az életük. Hiszem, hogy Istennel, egy jó közösség keretében értelmesebb lehet az életük.

 

„Elalvás előtt mindig olvasok”

 

– Van elég papnövendék manapság?

– Nagyon gyenge az utánpótlás.

– Miért?

– Jelenleg a temesvári egyházmegyének mindössze négy kispapja van… A fiatalokban meggyengült a hit, egyre kevesebb fiatalnak van őszinte kapcsolata Istennel, az egyházzal. Aki ma a kispapságot vállalja, szembe kell úsznia az árral.

– Vannak példaképeid?

– Nagyon mélyen él a lelkemben gyerekkorom papja, Mészáros Antal atya. Tanulmányaim idején találkoztam néhány rendkívül jó pappal, akiket követni szerettem volna. Az egyik gyulafehérvári spirituálisom, gyóntatóm, a jelenlegi gyulafehérvári segédpüspök, Tamás József, a másik egy németországi nyugdíjas tanár, aki még a háborúban elveszítette egyik lábát. Bennük az igazán jó lelkipásztort láttam. Elmondanám még, hogy nagyon-nagyon szeretem a nagycsaládosokat. Csodálni tudom, hogy mennyi áldozatot tudnak hozni családjukért.

– Szoktál pihenőszabadságra menni?

– Nyáron egy hétre hazajövök Zimándra, az a szabadságom. Aztán félig feladat, félig kikapcsolódás az, amikor zarándokutakra elkísérem a híveimet, akár magyarországi kegyhelyekre, akár Medjugorjéba, a boszniai Mária-kegyhelyre. Ez az a terület, amelyet nem lenne szabad elhanyagolnom; néha meg is kell állni a munkában.

– Egy papnak jut ideje szórakozásra? Mivel töltöd kevés szabadidődet?

– Nagyon szeretem a természetet. Hosszú ideig esténként jártam szaladni a Bega-parton. Ez nagyon levezette a napi feszültséget. Mára hosszú sétára redukálódott. Szeretek biciklizni, úszni, egyszóval mozogni.

– Olvasol sokat?

– Sokkal kevesebb időm jut az olvasásra, mint ahogy szeretném. Az éjjeliszekrényemen állandóan ott fekszik egy könyv. Elalvás előtt mindig olvasok. Fontos ez nekem, mert olyan könyveket veszek kézbe, amelyek elgondolkoztatnak: vallásos könyv, pszichológia, történelem, helytörténet.

– Mit olvasol jelenleg?

– „Ferenc pápa, próféta vagy eretnek?” Ez Tomka Ferenc magyarországi teológus könyve. Ezzel készülök lélekben a pápalátogatásra. Sok tévhitet elhesseget Ferenc pápáról, akit nem mindenki szeret. Én úgy látom, hogy ő egy igazi lelkipásztor pápa, aki törekszik megtalálni az egyház helyét a mai világban.

 

„Nagyon sokat vagyok emberek között”

 

– Realista vagy?

– Igen. Fontos, hogy lássuk a valóságot!  De mindig hallgatok a szívemre.

– Mikor sírtál utoljára?

– Nem vagyok egy sírós típus, de érzékeny ember vagyok. Legutoljára 2009-ben sírtam, amikor otthagytam a Gerhardinum katolikus iskolát, mivel újabb feladatot kaptam. Nagyon kötődtem ahhoz az iskolához, a fiatalokkal való foglalkozáshoz.

– Szeretnek téged az emberek?

– Úgy érzem, hogy szeretnek. Nagyon sokat vagyok emberek között. De néha szükségem van arra, hogy egyedül is legyek.  Amikor imádkozom. Ha nem töltődöm fel, úgy érzem, hogy nincs, mit adjak a híveimnek.

– Mit tervezel a következő 30-40 évre?

– Nem gondolkodom ilyen hosszú távon.

– És rövid távon?

– Végezni azt, amit a mindennapok hoznak. Szívből, őszintén, odaadással, foglalkozni az emberekkel, fiatalokkal, idősebbekkel, családosokkal. Nincsenek rendkívüli, nagy terveim. Újabb feladatom lesz, hogy átépítsük az óvodánkat, otthont kell teremtenünk a bolgár közösség plébániájának is.

 

„Nem szoktam hazudni”

 

– Szerinted szabad bevinni a templomba a politikát?

– Az egyháznak szerepet kell vállalnia a társadalomban, hallatnia kell a hangját közérdekű témákban. Nekünk a kisebbségi létünkben egyéni státuszunk van. A pap mégsem nevezhet meg egyetlen politikai pártot sem, például a választások előtt. El szoktam mondani a híveimnek, hogy menjenek el szavazni, és vigyázzanak arra, hogy a mieink közül is legyenek ott fent, akik a mi értékeinket képviselik.

– Lehetett volna belőled jó politikus, vagy focista?

– Focista semmiképpen. A foci kiesett az életemből. És jó politikus sem lehetett volna belőlem.

– Miért? Nem tudsz hazudni?

– Nem szoktam hazudni… Bármilyen életformám lenne, szerepet akarnék vállalni a mindennapokban. Nem szeretnék egy olyan életformát, amikor az ember csupán magának él. Egy jó politikusnak is ez a hivatása, hogy a közösségért tegyen valamit.

– Különben, érdekel a politika?

– Szeretem tudni, mi történik körülöttem. Mindennap meghallgatom a rádióban, illetve elolvasom interneten a híreket. Tévét nem nézek.

 

„Kedvencem a tejberizs”

 

– Mekkora szerepet játszik egy pap életében a pénz?

– Nem kötődöm nagyon a pénzhez. Felelőtlenségnek látom azt, ha valaki pazarol, de nem nehéz nekem segíteni másokon, ajándékot adni. Azt tapasztalom, hogy az emberek nagyon jószívűek tudnak lenni, ha látják, hogy mi a cél.

– Kedvenc ételed?

– Gyerekkorom óta a tejberizs. Egyszer egyik végzős osztályom diákjai, amikor eljöttek elbúcsúzni, hoztak ajándékba egy nagy fazék tejberizst. Megettük közösen.

– Jársz színházba?

– Lenne rá alkalmam Temesváron, de szinte minden este van valami programom. Élő közösség vagyunk, és egy közösségben az esték nagyon fontosak, akkor van ideje az embereknek. Legutoljára a IV. Henriket néztem meg a Temesvári Csiky Gergely Színházban.

– Szoktál gondolatban káromkodni?

– Vannak rossz gondolataim néha, főleg vezetés közben…

– Mi a véleményed anyanyelvi oktatásunkról a mi tájainkon?

– Nagyon hálás vagyok, hogy az anyanyelvemen tanulhattam. Örülök, hogy a saját kultúrámban nagyon otthon érzem magam, kifejezhetem magam anyanyelvemen, s így a legtöbb jót ki tudom hozni magamból. A szórványban – mind Arad, mind Temes megyében – az a szülő, aki nem adja magyar iskolába a gyermekét, tisztában kell legyen azzal, hogy a gyermeke nagyon hiányosan tanulja meg anyanyelvét, nagyon gyéren ismeri meg a kultúránkat, és nagyon kicsi esélye lesz arra, hogy a gyerekének magyar házastársa legyen. Nagyon-nagyon hosszú távon kellene gondolkoznunk!... Jelenleg olyan szórványban élünk, hogy az egyházon és az iskolán kívül alig van egy intézmény, egy hely, ahol a mai fiatal megismerheti kultúráját és gyakorolhatja a nyelvét. Ma minden pedagógusnak rengeteget kell tennie azért, hogy a magyar osztályok megmaradjanak, és azért, hogy a magyar szülők a magyar oktatást válasszák. Ha egy iskola élete kisugárzik, jó értelemben fel tudja hívni magára a figyelmet, akár a vegyes házasságban élő szülők is oda hozhatják gyermeküket.

 

„Mindenki vigyázzon a családjára”

 

– Tudom, hogy zenélnek a családodban... Szereted a zenét?

– Édesapám lakodalmakban zenélt évekig, Gellért öcsém szintén játszik zenekarban és kántor. Középiskolás koromban kezdtem el zongorázni, de a zene nem vert mély gyökeret az életemben. Kétfajta zenét szeretek: részben a klasszikus zenét, ami megnyugtat, valamint a hetvenes évek magyar könnyűzenéjét, amelynél sokszor a szöveg gondolkoztat el. Van valamennyi énekhangom, amit papként kell is használnom, de nem vagyok egy mesterénekes.

– Hogyan viszonyulsz a mássághoz?

– Hitemből kiindulva hiszem azt, hogy minden ember Istennek a képmása. Nekem minden embert szeretnem kell, mert minden embernek méltósága van, attól függetlenül, hogy milyen adottságai vannak. Ezért szeretek mindenféle embert. Erre biztat Jézus. De mindenféle életformával nem értek egyet. Azt mondom, ha valaki homoszexuális, mint embert szeretem és tisztelem, de az egyneműek együttélését házasságban nem tartom jó dolognak. A hagyományos családot mindenképpen védeni kell, semmiféle más együttélést nem hozhatunk erre a szintre. Ezt nagyon fontos kihangsúlyozni. Azt kívánom, hogy mindenki vigyázzon a családjára, mert a családban dőlnek el a lényeges dolgok – a hit, az anyanyelv, az értékek területén.

– Hiszel a földön kívüli életben?

– Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy Isten akár a Földön kívül is teremtethetett életet, de ezt nem tartom annyira fontosnak, hogy ezzel rendkívüli módon kellene foglalkozni.

– Van-e kapcsolat – szerinted – a Biblia és a földön kívüliek között? Ugyanis sok utalás van a Bibliában, amiket azzal magyaráznak, hogy annak idején már jártak itt idegenek.

– Kimondottan nem tartom valószínűnek. A Bibliába sok mindent bele lehet magyarázni.

 

„A boldogság: lelki béke”

 

– Lenne kedved egy Mars-utazáshoz?

– Nem! Nagyon jól érzem magam itt, a Földön. Nem vágyom nagy kalandokra. A fantasztikus filmeket sem szerettem soha. Szeretek az élet valóságában maradni.

– A meditációban hiszel-e? Igaz, hogy a meditáció segítségével bele lehet kukkantani előző életeinkbe?

– Ebben egyáltalán nem hiszek! A Távol-Keletről érkezett, különféle spirituális irányzatokban sem hiszek. Úgy látom, hogy ezen a téren nagy a butítás. Ez annak a jele, hogy az ember lelkileg nagyon ki van éhezve, és nagyon könnyen ráharap különféle spirituális irányzatokra, legyen az keleti meditáció vagy jóga. Létezik egy keresztény meditáció, elmélkedés. Ezt én is végzem. Amikor leülök a csendben, kiragadok az evangéliumból egy mondatot és próbálom, hogy az hasson rám, megpróbálok elmélkedni. Ez követendő dolog. Ennek a keresztény meditációnak a népies változata a rózsafüzér. Külső szemmel nézve unalmas, de belsőleg nézve ez egy fajta elmélyedés Isten jelenlétében. Vagy a litániák, amikor ismétlik: Könyörülj rajtam, könyörögj érettem, irgalmazz nekem! Nemcsak az értelemmel közeledek az Istenhez, hanem az ő jelenlétébe kerülök, követni akarom.

– Szerinted mi a boldogság?

– A boldogság azt jelenti, ha valaki érzi, hogy a helyén van, tudja, hogy az életének értelme van. Mint mindennek: a csalódásainak, a szenvedéseinek, a kudarcainak. Tudja, hogy nincs egyedül. Az istenhitem ebben erősít meg. Sokszor itt tévedünk: a boldogság több mint a vidámság. Szerintem a boldogság: lelki béke.

– Jó boldognak lenni?

–  Persze! És törekedni kell rá! Ezt kívánom mindenkinek!

– Van ars poeticád, amit itt megfogalmaznál röviden?

– Minden pap, amikor fölszentelik, választ magának egy mottót a Szentírásból. Ez az úgynevezett primiciás mottó. Az én mottóm az első korinthusi levélből való, az I. fejezet 9. verséből: „HŰSÉGES AZ ISTEN”. Nagyon sokszor megtapasztaltam az ő szeretetét, hűségét, és örülnék, ha erre a hűségre felhívhatnám az emberek figyelmét, és egy kicsit közelebb vihetném őket Hozzá. Hogy szebb életük legyen!