Tartalmas évkönyv – őszinte elbeszélések

Hagyomány, hogy október 6. előestéjén megjelenik a Nyugati Jelen következő esztendei évkönyve, s azt az ilyenkor tartott Aradi Magyar Napokon bemutatják. Idén is így volt, azzal a kiegészítéssel, hogy mellette egy, az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban nemrég megjelent könyv, Brauch MagdaCsakazértis c. prózakötete is a közönség elé került.

Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese megnyitó szavait követően Szabó Mihály RMDSZ városi tanácsos tolmácsolta Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő és Bognár Levente aradi alpolgármester üdvözletét annak elismeréseként is, hogy az eseményre az Aradi Magyar Napok keretében került sor.

Bege Magdolna, az Évkönyv szerkesztője nagyvonalakban ismertette a 220 oldalas kiadvány írásait Váradi Károly Száz éve történt (az 1919-es esztendő néhány fontos eseményére kitérő) cikkét, Réhon József, Ujj János, Gáspár Barra-Réka, Puskel Péter, Piroska István, Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Balta János, dr. Vajda Sándor, Juhász Béla, Takáts Ágnes és mások írásait, megemlítve Böszörményi Zoltán, Nagyálmos Ildikó és Grosz László verseit.

Mindent összevetve: idén is tartalmas, érdekes írásokat tartalmaz a Nyugati Jelen 2019-es évkönyve, bár e sorok írója reméli, nem tart ki egy egész évre az olvasmány, mint az egykori kalendáriumoké, még akkor sem, ha az olvasó megoldja a benne lévő sok-sok keresztrejtvényt – azaz más olvasmányokra is jut majd idejük.

Egyébként az évkönyv vásárlói, mint eddig is, automatikusan feliratkoznak a sorsolásra, amelynek során – ha jövő év február 7-én rájuk mosolyog a szerencse – kisebb-nagyobb nyereményekben részesülnek; nyerhetnek Jelen Pizzát, könyveket, minőségi borokat, a legszerencsésebb pedig egy digitális fényképezőgépet.

Az est második részében Brauch Magda legújabb könyve, a Csakazértiscímű, a harmadik szépirodalmi, elbeszéléseket, visszaemlékezéseket (húsz-egynéhány elbeszélés, egy kisregény), valamint Ódry Mária szignózta illusztrációkat (a borító is az ő munkáját és tehetségét dicséri) tartalmazó kötet került terítékre. (A szerző szakkönyveinek száma ennek legalább háromszorosa.) Ismertetését Böszörményi Zoltán, a régió egyetlen (sok verses- és prózakötet, köztük regények szerzője) József Attila-díjas költő-írója, laptulajdonos vállalta.

Bevezető mondataiban azt fogalmazta meg: ami ezekben az írásokban elsősorban megragadta, kifogástalan stílusukon túlmenően (elvégre a szerző a stilisztikai tudományok doktora – szerk. megj.), az az egyszerűség és őszinteség, amellyel szilánkokból rakja össze a világot, amelyben mozgott. S mindjárt fel is tett egy (nem is túl kellemes) kérdést: miért volt a szerző számára fontos elmondani, például, doktorátusának történetét a címadó kisregényben?

A válasz kb. így hangzott: soha nem tartotta fontosnak, hogy doktori címével dicsekedjék („nem is írtam eddig soha róla, nehogy azt mondják, hogy hencegek vele”, „soha nem is használom”), akkor azonban, amikor nekivágott a nem könnyűnek ígérkező feladatnak (vidéki, amúgy többre hivatott magyartanárként – szerk. megj.), úgy érezte, késztetése van rá, és bele kell vágnia.

A méltató következő kérdése, egy előző megállapításhoz kapcsolódóan: mennyire szabad az írónak őszintének lennie? Van-e határa az őszinteségnek egy irodalmi műben?

Mindenki érezte a felvetés rendkívüli fontosságát azt követően, hogy Böszörményi Zoltán (a Nobel-díjas német Günter Grass és a magyar Esterházy Péter példája kapcsán) kommentárokat fűzött a kérdéshez.

A szerző szerint van határ, de akkor abba kell hagyni...

A továbbiakban a méltató és a szerző kedélyesen elbeszélgettek a nézők füle hallatára, aztán a dedikálás közben egy pohár bor mellett kötetlen csevegésre került sor.