Ukrán hiszti

„Van magyar diaszpóra, ezért Kárpátalján kicsit keményebben nekik lehetne menni, és tudomásukra hozni…” 2021. szeptember 28-án ezek a szavak hangzottak el az Ukrajina 24 televíziós csatornán Mihajlo Holovko, a Ternopili Megyei Tanács elnökétől.

Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba sem finomkodott: „Ez egy csapás, és mi ennek megfelelően fogunk reagálni rá, mert itt nincs helye semmiféle szánalomnak és együttérzésnek” (Kárpátalja, 2021. 09. 29).

A kárpát-medencei magyarság hallott már ilyen és ehhez hasonló alpári kijelentéseket. Hallott, de ettől még megszokni és elfogadni nem kell, és nem is szabad. Hosszú évek óta tartó, folyamatos jogfosztást él meg a kárpátaljai magyarság, elég csak a nyelvtörvényre, az oktatási törvényre vagy az állampolgársági törvényre gondolni. A fel nem derített terrortámadásokat, a magyarság ellen hozott halállistákat, az Ukrajnából kitiltott magyar közéleti és magánszemélyek hosszú névsorát nem ma kezdték kitalálni a Kárpátokon túl. Ebbe a sorba illeszkedik a két magas rangú ukrán állami vezető döbbenetes és primitív megnyilvánulása is.

Vegyük sorra a fejleményeket, találjuk meg a mélyebben húzódó okokat és anomáliákat! Ukrajna miért is hisztizik? Mert Magyarország a Gazpromtól olcsóbb ár mellett veszi a gázt a következő 15 évben, mint az 1995-ben megkötött szerződésben rögzített ár.

Az évi 4,5 milliárd m3 földgázt a Gazprom szállítással foglalkozó cégei Szerbián (évi 3,5 milliárd m3) és Ausztrián (évi 1 milliárd m3) át juttatják el Magyarországra. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen két Ukrajnát kikerülő gázvezetéknek kell üzemelnie: a Török/Balkáni Áramlatnak és az Oroszország-Németország között létrejött közvetlen tranzit kapcsolatnak, az Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 vezetékeknek, amelyek egyenként képesek 55 milliárd m3 földgázt az EU-ba behozni.

Nem egy csettintésre készült el egyik vezeték sem. Több tíz év tervezése, diplomáciai lépései és konfliktusai kellettek hozzá, hogy elinduljon a kivitelezés. Kijev miért nem Berlinben, Ankarában emelt szót az új tranzit útvonalak ellen? Csak nem azért, mert nem él a kárpátaljai magyarsághoz hasonló német, török közösség Ukrajna területén, és így csak a magyarokat (akik egyébként ukrán állampolgárok) lehet túszként használni az adott anyaországgal szemben?

Vagy mindig is túl gyáva volt Kijev, hogy a nagyságrendekkel nagyobb és népesebb két országgal szembe szálljon? Esetleg mind a két megközelítés igaz? De miért is annyira fontos Európa egyik legszegényebb országának a tranzitdíj, amelyet most Szerbia, Törökország, Ausztria fog megkapni? Mert nincsen más komolyan vehető nemzetközi jövedelme Ukrajnának, mint az évi 3 milliárd $-nak megfelelő tranzitbevétele. Ugyanakkor a 2008–2009-es gazdasági világválság óta átlagosan évi 3 milliárd $ IMF-hitelt kap Ukrajna. Így aztán nem lesz miből visszafizetni az USA-ból, mint az IMF-t irányító országból érkező rejtett „támogatást”.

Hasonlóképpen nem értik Ukrajnában, hogy ők nem fordulhatnak az Európai Bizottsághoz kérve, ellenőrizze a Bizottság, nem kerül-e monopolpozícióba a Gazprom a Magyarországgal kötött 15 éves szállítási szerződés révén. Nem tehetik, mert Kijev egyszerűen nem része az EU-nak.

A másik nyilvánvaló ok, amiért Ukrajnát kinevetik és megvetik, hogy a két Északi Áramlat csővezeték együttesen 110 milliárd m3 gázszállítása nem jelent problémát számukra, de az évi 4,5 milliárd m3 gáz komoly veszélyforrás Európára nézve – Ukrajna szerint. Nehezen követhető logika.

Nem szabad elfeledkezni arról a szabadrablásról sem, amit az ukrán gázszolgáltató és szállító vállalat, a Naftogaz végzett a rendszerváltás óta. Ezeknek a gázlopásoknak, lecsapolásoknak esett majdnem áldozatul például Szlovákia és a Cseh Köztársaság 2009 telén, amikor pár órára elegendő földgáz tartaléka maradt a két országnak. Ennek is vége tehát, nem kell a megbízhatatlan szomszéd.

Végül egy sajátos helyzetet kell még megemlíteni: Ukrajna 2014 óta nem vásárol földgázt a Gazpromtól, azaz Oroszországtól. Magyarországtól veszi meg a magyarok Oroszországból importált földgázát magasabb áron egyszerűen politikai okok miatt. De ez a sajátos értelem alapján felállított kereskedelmi struktúra a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a Magyarországnak eladott földgázt menetközben, tehát Magyarországra tartva vette ki a hálózatból Ukrajna. De facto közvetlenül orosz földgázt használt. Ennek is vége.

Ukrajna a legnagyobb területű európai ország, ha Oroszországot nem számítjuk. A Kelet-európai-síkságon fekszik az ország döntő része, amelyet Európa „éléskamrájának” tartottak sokáig. Még sincsen agrárexportja az országnak. A termelést akadályozza, hogy ma is találni klasszikus értelemben vett kolhoz berendezkedést, továbbá a hiteleket sosem fordították fejlesztésre, termelésre; így aztán gazdaságilag súlytalan az egész ukrán gazdaság. Rosszabbnál rosszabb politikai alkuk, ígéretek és saját butaságuk miatt tartanak ott, ahol. Csak azt az egyet sajnálom nagyon, hogy Kijev politikai és gazdasági törpe létét saját állampolgáraival, jelesül a kárpátaljai magyarsággal szembeni minősíthetetlen fellépésével kívánja ellensúlyozni.

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója