Az Itokawa aszteroida történetéről árulkodnak a Hayabusa adatai

A japán Hayabusa szondába hat évvel ezelőtt bekerült aszteroidapor az Itokawáról meglepő részleteket fedett fel az űrvándor múltjáról és valószínű jövőjéről.

A Hayabusa 2005-ben landolt az 500 méteres aszteroidán, és a tervek szerint egy lövedéket lőtt volna ki felszínébe, majd az eredményképpen létrejött törmelékből mintákat gyűjtött és küldött volna haza a Földre. Ám a lövedék nem indult el útjára, és a kutatócsapatnak öt hosszú évet kellett várnia a szondára, amely számos meghibásodást szenvedett el.

A szakemberek reménykedtek abban, hogy némi aszteroidapornak sikerült bejutnia a szonda gyűjtőkamrájába, amikor az leszállt az Itokawán. Ám amikor meg is találták a szemcséket, még akkor is szkeptikusak voltak. Tomoki Nakamura, a Tohoku Egyetem kutatója elmondta, ő nyitotta ki a mintagyűjtőt. „Nem tudtam elhinni, hogy a szemcsék tényleg az aszteroidáról származnak.”

Most ő és több tucat kutató a minták elemzéséről számol be a Science folyóiratban. A leletek több mint 1500 részecskét tartalmaznak az űrvándorról, ezek mindegyike kevesebb, mint 0,2 milliméter átmérőjű.

A vizsgálatok azt sugallják, hogy az Itokawa valamikor egy sokkal nagyobb űrvándor részét képezte. A konklúzió azon a tényen alapszik, hogy a részecskék egy sor olyan ásványt mutatnak, melyeknek el kellett érniük a 800 fokos hőmérsékletet, hogy egyáltalán megszülessenek. Radioaktív alumínium izotópok bomlása hozhatott létre ilyen nagy mennyiségű hőt a szülőobjektumban, amennyiben az legalább 20 kilométer átmérőjű volt, azaz negyvenszerese jelenlegi méretének – mondja Nakamura és csapata. Trevor Ireland ausztrál kutató, aki szintén kielemezett néhány mintát, azt mondja, az égitestnek nagynak kell lennie, egyébiránt túl gyorsan veszítené el hőmérsékletét ezen folyamatok lezajlásához.

A Hayabusától származó adatok is meghatározták már, hogy az Itokawa jó néhány ütközést szenvedett el a múltban. Az aszteroida szondára kifejtett gravitációs vonzása felfedte, az űrvándor nagyon alacsony sűrűségű, ami azt sugallja, hogy sziklás kőzet alom, amely valószínűleg akkor állt össze, amikor szülőobjektuma egy ütközés során széthullott.

A minták az Itokawának zord jövőt jósolnak. Keisuka Nagao, a Tokiói Egyetem kutatója és csapata a nemesgázokat – mint neon – vizsgálta három szemcsében. Ezeket a gázokat a napszélből, vagy akár a Naprendszeren túlról származó töltött részecskék juttathatták be a szemcsékbe. Az eredmények azt sugallják, hogy a szemcsék nem több mint 8 millió évig voltak kitéve e töltött részecskéknek. Ez arra utal, hogy az Itokawa vagy 8 millió éve állt össze, vagy pedig évmilliónként több tíz centiméternyi anyagot veszít felszínéből, ami új rétegeket tár fel.

Ez akkor következhet be, ha mikrometeorok becsapódása felemeli a felszínén lévő porszemcséket, és azok egyszerűen ellebegnek a könnyű aszteroidától. Amennyiben az Itokawa ilyen ütemben veszíti el felszínét, kevesebb, mint egymilliárd év alatt eltűnhet.  

A minták összetétele megegyezik a Földön talált legelterjedtebb meteorittípuséval, a közönséges kondrittal. Mivel az Itokawa köves, S-típusú aszteroidaként – ami a belső aszteroidaöv legelterjedtebb típusa – van besorolva, az elemzés megerősíti, hogy a közönséges kondritok S-típusú aszteroidákról származnak.

Mindenki gyanította, hogy ez a helyzet áll fenn, ám nem volt tényleges bizonyíték egészen mostanáig. Akárhányszor a kutatók megvizsgálták e kondritok kémiáját laboratóriumi körülmények között, majd összehasonlították azzal, amit az S-típusú aszteroidákról teleszkópokkal megtudtak, mindig volt némi eltérés. A gyanú szerint ezek az űrvándorok felszíne némileg módosult, miközben a napszél érte őket, és ez a folyamat elrejtette igazi kémiájukat. Az Itokawáról begyűjtött portöredékek ezt most alá is támasztották.

Az elemzések aláhúzzák a Földön kívüli égitestekről történő minta hazahozatalának fontosságát is. Nakamura szerint ugyanis az elemző készülék túl nehéz ahhoz, hogy elszállítsák egy űrvándorhoz.

(hirado.hu/New Scientist/BBC)