Édesanyám, te jó asszony

Vasárnap késő este Pécskáról hazafelé autózva azon morfondíroztam: hogyan is tudnám kevés szóval jellemezni a nemrég látott nótaestet. Arra jutottam: egy ilyen produkciót (színvonalát tekintve) a hazai, vagy akár a külföldi, vidéki magyar színházak bármelyike nagyon szívesen felvállalna, a garantált közönségsiker reményében.

Az előadás szünetében egy régi, kedves aradi barátom fordult hozzám: azt írd meg, hogy ilyet Aradon is rendezhetnének.

Megírtam.

Rögtön hozzáteszem: szerintem nem lenne különösebb akadálya (a Jelen Házban már volt hasonló rendezvény), ha akadna áldozatkész szervező, aki az uniós szóhasználattal élve „projektet” lebonyolítaná. Aki azt hiszi, hogy ez egyszerű, mélységesen téved: pénz és rengeteg, hatalmas munka kell hozzá. Pénz a fellépő művészeknek, óriási szervezés az időpontok egyeztetésére stb. Mindebből a kedves közönség annyit lát, hogy a pécskai, városi kultúrotthonban fellép egy maratoni (kis híján négyórás!, kiemelkedő színvonalú) műsorban jó tucatnyi (a számra, a tizenkettőre, nem a szó pejoratív jelentésére gondolok) művész, közülük, ha jól észleltem, csupán egy (a temesvári Fall Ilona) hazai, a helyi fellépőket nem számítva.

Igen, mondhatná a (hiányosan tájékozott) néző: én megfizettem a viszonylag nem nagyon olcsó beléptidíjat. De nem tudja, hogy egy művészeti produkciónak mekkora a költsége. Elárulom: sokkalta nagyobb a jegyárakból származó bevételnél. A különbséget pedig valakinek állnia, fizetnie kell.

A harmadik anyák napi pécskai nótaest tekintetében a városi tanács, hallottam Antal Péter pécskai polgármestertől, 10 ezer lejjel támogatta a rendezvényt, a finanszírozáshoz ezen túlmenőleg helyi szponzorok is hozzájárultak.

De szóljak végül, nem utolsósorban magáról a műsorról is.

Az évek óta szépen rendebehozott helyi művelődési házban (magam emlékszem egykori siralmas állapotára is) igen szépen berendezett, nagy virágcsokrokkal díszített színpadon Miskolci Balogh Zoltán és (kitűnő, öttagú) cigányzenekara adta meg az alaphangot, aztán Bokor János nótaénekes dalolta el az „Édesanyám, te jó asszony”-t (elvégre anyák napi műsorról volt szó), majd Balta Tajcs Tünde, a Pécskai Magyar Kisebbségi Egyesület vezetője köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat, nézőket, akinek soraiban, a helyieken kívül, tornyai, kisperegi, kis- és nagyiratosi, majláthfalvi, nagylaki, újszentesi, makói stb. vendégek is voltak. (A fazekasvarsándiakat, például, nem említették, de voltak). Aztán köszöntötte az összejövetel neves(ebb) vendégeit, köztük a három polgármestert – a helyin kívül a magyarországi Battonya testvérváros és Szabolcs-Veresmart elöljáróját – csak a felsorolás kb. tíz percet tartott). Nyilván a helyi polgármester is szót kapott. Eztán következtek a fellépők: Fall Ilona, Kádár Gergő és Kádár Zsuzsa, Palojtai Érsek Ágnes és Bokor János, Gáspár Anni és Szigeti Ferenc, végül Jenei Gábor és Foki Veronika – miután külön-külön is énekeltek – egy fergeteges zenés-táncos zárójelenetben.

A „nótaest”, ha szigorúan a magyar nótát nézzük, kissé félrevezető, hisz a műsorban jócskán akadt egykori kuplé, operettsláger, cigánydal, sőt meglepetés is: a Pécskai Magyar Kisebbségi Egyesület négy párból álló ügyes tánccsoportjának fellépése. Maga az elnök asszony, Balta-Tajcs Tünde is táncolt, nagyon ügyesen, egy tehetséges fiatalemberrel páros táncot, életében először, színpadon). Számomra a legmeghatóbb azonban a pécskai táncosokat kísérő szegedi Sámli zenekarral (kettesben) prímáskodó Balta Tajcs családfő volt (kislánya is szerepelt egy anyák-napi verssel), aki – neje és maga is állítja – egy évvel ezelőtt vett először, már nem nagyon fiatalon, hegedűt a kezébe (hogy a tánccsoportnak legyen zenei kísérete), s ma igen tiszteletreméltó ügyességgel húzza a vonót.